Keresés

Hírek
 
Versenyek, edzőtáborok, továbbképzések
 
Programgyűjtemény
 
Szakági információk
 
Nyilvántartások
 
Bajnokaink
 
Alszakág
 
Galéria
 
 
Archív hírek
Indul a Duna-Bohémia Kupa
2013-05-10
A hétvégén indul a Duna Bohemia Trophy versenysorozat első fordulója a szlovákiai Pezinokban. A négy ország közötti versenyen a magyar lovasok 16 párossal képviseltetik magukat. A versenyről www.rozalka.sk weboldalról lehet bővebb információt kapni.
 
Kiváló eredmények Radzionkowban
2013-05-07

A korosztályos válogatott számára a követekző állomás a lengyelországi Radzionkow-ban volt. Nagyszerű, hogy minden lovasunk bejutott a 3. napi döntőbe. A pónisokat Neel Eszter képviselte Antaresszel, a kűrben a kiváló 3. helyet szerezve meg - több mint 67%-al. Kűrben a junior lovasaink közül a legeredményesebb Jenei Péter volt Flórával 4. hely - 67,7 %, Kristóf Réka Josephine-nel holtversenyben 7. - 66, 4%-al, Zsadányi Viktória De La Vitával pedig 10. helyezett lett (62,1%).

A fiatal lovas kategóriában lovagolt Németh Fanni Firantával, a páros 64,7%-al 8. helyen végzett a kűrben. A részletes eredmények az alábbi honlapon megtekinthetőek: 

http://www.eurodressage.com/equestrian/2013/05/06/scores-2013-cdi-radzionkow

Gratulálunk a lovasoknak a szép eredményekhez!

 
Magyar versenyzők Radzionkowban
2013-05-03
A radzionkowi eredményeket a http://www.ham.com.pl/cdi/ oldalon követheti nyomon.
A versenyen Neel Esther, Jenei Péter, Kristóf Réka, Zsadányi Viktória és Németh Fanni képviseli Magyarországot.
 
Sukoró előzetes startlista
2013-05-03
A hétvégi sukorói verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.(frissítve 2013.05.03.13:20.)
 
Változás a CDNB* verseny kiírásában
2013-04-29
A 2013.05.25-26-án Pátyon megrendezésre kerülő CDNB* verseny szombati napja versenyzői kérésre kiegészült egy Intermediaire I. versenyszámmal.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Előzetes startlista Cinkota
2013-04-26
A hétvégi cinkotai BASF-Talentum Kupa és Csömör Kupa forduló  előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Díjlovaglás az Eurosporton
2013-04-26
Május 8-án szerdán este 19.50-től 1órás összefoglaló lesz az Eurosporton a göteborgi díjlovagló világkupa döntőről - valamint ezután további 2 óra díjugratás illetve military következik.
 
Újabb boxok Cinkotán
2013-04-23
Az eddig beérkezett nevezések alapján ismét száznál több startra készülnek a vasárnapi, április 28-ai BASF Talentum Kupa, Csömör Kupa I. kombinált póni és CDN-B verseny rendezői Cinkotán. A boksz várólistára figyelemmel a rendezők belső átcsoportosításokkal újabb öt istálló boxot biztosítanak a lovasoknak.  
 
2013. április 27-28. CDN-A*-B Hidegség
2013-04-16

Hidegség szeretettel várja a díjlovas versenyzőket és látogatókat!

 

- Rendezett pályaviszonyok

- Fedett konferencia terem, kilátással a pályára

- Ideális feltételek

- Fertő-Hansági Nemzeti Park   szomszédságában

- Éledező tavaszi természeti környezetben

- Széchenyi Ilona egykori lakóhelyén

A verseny meghívóját ITT letöltheti.
 
Sukoró versenykiírás
2013-04-15
A mai naptól lehet nevezni a Sukorón 2013. május 4-én megrendezésre kerülő CDNB díjlovagló versenyre.A verseny kiírását ITT letöltheti.
 
Tattersal CDNA*/B előzetes startlista
2013-04-11
A 2013. április 13-14. CDNA*/B verseny előzetes startlistái:
SZOMBAT
VASÁRNAP
A véglegesített startlisták a helyszínen kerülnek kifüggesztésre.
Felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy a verseny mindkét nap a fedeles lovardában kerül lebonyolításra a kinti pályák időszakos foglaltsága miatt.
 
Elmarad a hétvégi Sóskút CDNB* verseny
2013-04-03
A hétvégi Sóskúti CDNB* verseny a rendező kérésére ELMARAD!
 
Pezinok, Duna-Bohémia Kupa versenykiírás
2013-04-02
A Pezinokban 2013.05.10-12. közt megrendezésre kerülő Duna-Bohémia Kupa forduló kiírását ITT letöltheti.
A versenyre az előzetes nevezési határidő 2013. április 19. A nevezni szándékozók kérjük juttassák el nevezésüketDallos Zsófiához  a
zsdallos@freemail.hu címre legkésőbb 2013. április 17-ig.
 
Ismét verseny Dunatőkésen!
2013-04-02
A Czajlik Ranch lovas klub ezúton sok szeretettel meghívja önt  fedeles díjlovagló versenyére, mely 2013.április 21-én kerül megrendezésre Dunatőkésen.
A kiírást ITT letöltheti.

 
Jenei Péter bejutott a zenés kűrbe
2013-03-29
Stadl Paurában a tegnapi napi Junior Egyéni Feladatban elért 14. helyével (66,667%) Jenei Péter és Flóra bejutottak a szombati Junior Zenés Kűr döntőbe!
 
Stadl Paura CDI3*/J/Y/P
2013-03-28
Már zajlik Stadl Paurában a CDI3*/J/Y/P verseny. 
A versenyre nevezett magyar lovasok:
Farkas Katalin Absythe-al, Jenei Péter Flórával, Gémes Barnabás Ballentinóval, Kristóf Réja Josephine-al, Neel Esther Antaressel, Zadányi Viktória De La Vitával, Szőke Tóth Berill Casper F-el és Zengő Réka Ponytoval.

Az eseményeket  nyomon követheti a www.cdi-stadlpaura.at linken.
Élő közvetítés:
http://www.cdi-stadlpaura.at/livestream.php

 
Hidegség CDNA*/B kiírás
2013-03-28
A mai naptól lehet nevezni a Hidegségben 2013.04.27-28-án megrendezésre kerülő CDNA*/B díjlovagló versenyre mely a Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság és a BASF-Talentum Kupa fordulója.
A kiírást ITT letöltheti.
 
Módosul a szentai verseny időpontja!
2013-03-27

A 2013.április 7-ei Szentai díjlovas verseny a versenyzők és a versenyrendező kérésére az időjárási körülmények miatt 2013. május 5-én kerül megrendezésre.
A rajtengedély vizsga új időpontja: 2013.május.4.
A  nevezési határidő ennek megfelelően 2013.április.28-ig meghosszabbításra került.

 
Elmarad a balástyai verseny
2013-03-26
A hétvégére Balástyára tervezett CDNB verseny (2013.03.30.) a rendező kérésre ELMARAD!
 
Frissítésre került a 2013. évi versenynaptár
2013-03-25
A frissített  versenynaptárat ITT letöltheti.       
Új verseny:
2013.08.30-09.01. CDNA/B* Máriakálnok, Pannonia és BASF-Talentum Kupa
Változások:
Sukoró CDNB új időpont: 2013. május 4. 
Segesd CDNB, 2013.06.23. verseny törlésre került.
Fábiánsebestyén 2013.06.23. CDNB verseny az eredeti időpontban megrendezésre kerül.
 
Új külföldi versenykiírás BRNO
2013-03-22
 
A hétvégi pátyi verseny előzetes startlistái
2013-03-21
A végleges startlisták a helyszínen kerülnek kifüggesztésre.
SZOMBAT előzetes startlista
VASÁRNAP előzetes startlista

Frissítve:2013.03.22. 10:50
 
Csömör Kupa I. forduló kiírása
2013-03-20
A mai naptól lehet nevezni a Csömörön 2013.04.28-án megrendezésre kerülő CDNB* Csömör Kupa I. fordulóra, mely egyben BASF-Talentum Kupa forduló is.
A kiírást ITT letöltheti.
 
Nevezés a hétvégi pátyi versenyre
2013-03-18
A hétvégi Pátyi CDNB* versenyre a rendezők  kedd este 22 óráig várják a nevezéseket!
 
Sóskút kiírás CDNB* 2013.04.6-7.
2013-03-18
A mai naptól lehet nevezni a Sóskúton 2013.04.6-7-én megrendezésre kerülő CDNB* versenyre mely a Pest-Megyei Bajnokság fordulója és BASF-Talentum Kupa forduló.
A kiírást ITT letöltheti.
 
Tattersal CDNA*/B BASF-Talentum Kupa kiírás
2013-03-14
A mai naptól lehet nevezni a Tattersalban 2013. április 13-14-én megrendezésre kerülő CDNA*/B díjlovagló versenyre mely egyben BASF-Talentum Kupa forduló is.
A kiírást ITT letöltheti.
 
 
Szenta CDNB versenykiírás 2013.04.07.
2013-03-12
A mai naptól lehet nevezni a Szentán 2013. április 7-én megrendezésre kerülő CDNB díjlovagló versenyre mely a Somogy-Megyei Bajnokság I. fordulója, és BASF-Talentum Kupa egyben.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Németh Fanni eredménye, Vidauban CDI3*
2013-03-11
Németh Fanni Vidauban-i, CDI3* (2013.03.05-10.) versenyen elért eredményeit megtekintheti a
http://www.domaine-equestre.com/en/competitions/dressage/results-spring-tour oldalon vagy a
www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Tattersal CDNA*/B előzetes startlisták
2013-03-08

A hétvégi Tattersal CDNA*/B BASF-Talentum Kupa előzetes startlistái:
SZOMBAT
VASÁRNAP
A végleges startlista a helyszínen kerül kifüggesztésre.
Frissítve: 14:35 

 
Pachl Péter kiemelt edző lett
2013-03-08

Örömmel adjuk hírül, hogy a díjlovas szakág újabb kiemelt edzővel büszkélkedhet.

Pachl Péter, aki több junior és póni válogatott lovas edzője, több nemzeti bajnokság bajnokának és II-III. helyezettjének edzője kiemelt edző minősítést kapott. A szakmai teljesítményéről elismert kiemelt edzői minősítéssel a díjlovasoknál eddigi Dallos Gyula, Komjáthy György,  Kövy András és  Lovász József rendelkezett.

A szakág nevében gratulálunk.

 
Balástya CDNB és BASF-Talentum Kupa kiírás
2013-03-08
A mai naptól lehet nevezni a Balástyán 2013.03.30-án megrendezésre kerülő CDNB versenyre, mely a BASF-Talentum Kupa része is.
A kiírást ITT letöltheti.
 
Új külföldi versenykiírás Caselle di Sommacampagna
2013-03-07
 
Pest Megyei Bajnokság kiírása
2013-03-06
A Pest Megyei Bajnokság kiírását a bővebben alatt olvashatja.
 
Új külföldi versenykiírás Achleiten
2013-03-06
 
Németh Fanni Vidaubanban minősült a Fiatal Lovas EB-re
2013-03-04
Február 28- Március 3 között a Franciaországi Vidaubanban rendeztek CDI3*/YR nemzetközi versenyt, 15 ország lovasainak részvételével. Magyarországot Németh Fanni képviselte Firantával, a Fiatal Lovas kategória versenyszámaiban.
Eredményei: Szent György Díj: 64.43 % - 6. hely. Fiatal Lovas Egyéni feladat: 63.86 % - 14. hely Fiatal Lovas Kűr: 62.458 % - 13.hely.
Eredményeivel Magyarországról elsőként minősült a fiatal lovasok közül a 2013 évi Compiegne-ben rendezendő Junior és Fiatal Lovas Európa Bajnokságra!
 
 
2013. évi versenynaptár frissítése
2013-03-04
Frissítésre került a 2013. évi versenynaptár.
A változások:
2013. szeptember. 28-29. Sóskút CDNB* verseny új időpontja: 2013. augusztus 10-11.
Kaposvár CDI3*/W új időpont: 2013. szeptember 27-29.
Új verseny: 2013. május 18. Hortobágy.

A frissített versenynaptárat ITT
letöltheti.  
 
Új külföldi versenykiírások Alfeizerao
2013-02-28
 
Díjlovaglás az Eurosporton
2013-02-26
2013. február 27-én szerdán 21.25-kor ismét díjlovaglás lesz látható az Eurosporton.
 
Sikeresen szerepeltek a magyar lovasok Weikersdorfban
2013-02-25

Eredményesen képviselték hazánkat  a hétvégi Weikersdorfi CDNA*/B versenyen díjlovasaink. Az eredményeket megtekintheti ezen a linken: http://online.turnier-meldestelle.com/Websites/BewerbSelect.php?Turnier=13078&Typ=2 


A versenyen részt vett lovasok:

 

Kristóf Réka

Máli Fanni

Zsadányi Viktória

Bulyovszky Anna

Neel Esther

Zengő Réka

Jenei Péter

Gémes Barna

Szokola Csaba

 
Új külföldi versenykiírás Ratomka, Belorussia
2013-02-25
 
2013. évi Nemzeti Bajnokságok helyszínei és időpontjai
2013-02-22

A Díjlovagló Szakbizottság a beérkezett pályázatok alapján döntött a 2013. évi Nemzeti Bajnokságok helyszíneiről és időpontjáról:

Magyar Bajnokság*                   Hortobágy, 2013. augusztus 17-19.

U25 és Utánpótlás Országos Bajnokság
(Talentum-BASF Kupa döntő)  Pilisjászfalu, 2013. szeptember 7-8.


*A Magyar Bajnokság a 2013 évtől érvényes rendszer szerint magába foglalja a Felnőtt Magyar Bajnokságot, a Korosztályos OB-t, a Kategória bajnokságokat és a Fiatal Lovak Bajnokságát


A helyszinek és időpontok bekerültek a frissített versenynaptárba melyet ITT letölthet.

 
A 2013. február 17-i Szakbizottsági ülés határozatai
2013-02-22
A 2013. február 17-i ülés határozatait a bővebben alatt olvashatja.
Az összes  határozatot eléri a
Szakági információk / Határozatok alatt.
 
Dunatőkés a Színes hírekben
2013-02-22
A dunatőkési versenyről szóló írást elolvashatja a Színes Hírek versenyekről alatt.
 
Külföldi versenykiírás Lipica 2013.05.24-26.
2013-02-21
 
World Dressage Masters közvetítés az Eurosporton
2013-02-16
2013. február 20-án 20:05-től a World Dressage Masters Mechelen, 21.05.
World Dressage Masters Palm Beach közvetítést követhetnek nyomon az
érdeklődők az Eurosporton.
 
Páty CDNB* és BASF-Talentum Kupa 2013.03.23-24.
2013-02-14
A mai naptól lehet nevezni a Pátyon 2013.03.23-24-én megrendezésre kerülő CDNB* BASF-Talentum Kupára.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Dunatőkési eredmények
2013-02-12
A 2013. február 7-én Dunatőkésen megrendezésre került CDNB* versenyen több magyar versenyző mérette meg magát.
Jakus Zsófi Havenlyvel  az A5, Feo Fakhannal az LSZ3 versenyszám első helyét hozta el. A az L4-et és az LM4-et  Rapi Kitti nyerte Simsalabimmel.
Eredményesen képviselte még hazánkat Szent György Díjban Zengő Réka Ponytoval (3. hely) és Pachl Péter Koheilan Tajmirral (4. hely)
Az A5 feladatban rajthoz állt még Bedőcs Bianka Higloxal (10.hely) és Nagy Orsolya Dívával (14. hely.)
A versenyen elért eredmények megtekinthetők a
www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.

Részletes eredmények:
A5
L4
LSZ3
LM4
Szent György


 
2013. évi versenynaptár
2013-02-07
A 2013. évi versenynaptárat ITT letöltheti.    
 
Tattersal CDNA*/B BASF-Talentum Kupa 2013.03.9-10.
2013-02-07
A mai naptól lehet nevezni a Tattersalban 2013. március 9-10. közt megrendezésre kerülő CDAN*/B díjlovagló versenyre mely egyben BASF-Talentum Kupa forduló is.
A verseny kiírását ITT letöltheti.
 
Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság kiírása
2013-02-07
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság kiírását ITT letöltheti.
 
Németh Fanni újabb eredményei Ankumból
2013-02-06
Németh Fanni Ankum, CDNA* (2013.01.31-02.03.) versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Szakági Közgyűlés a 2012. évről
2013-02-05

A Díjlovagló szakág 2013. február 2-án tartotta meg a 2012. évre vonatkozó Szakági Gyűlését.

A 82 szavazásra jogosult egyesületből 13 egyesület képviselője jelent meg. Vági László, a Díjlovagló Szakbizottság elnöke, beszámolójában konkrét számok tükrében ismertette a szakág 2012. évi fő gazdasági és sport eseményeit, eredményeit. Az elnöki beszámoló fontos része volt a 2013-ban bevezetésre kerülő új Nemzeti Bajnoksági rendszer ismertetése. A végleges változatot ITT letöltheti.

Ezt követően a régiófelelősök és a Szövetségi Kapitány beszámolója következett. A beszámolókat a tagság egyhangúlag elfogadta.

A közgyűlés záró napirendi pontjaként a 2012. évi bajnokok sport teljesítményének elismerésére került sor. A kitüntetettek egy-egy emléklapot és 5.000.-Ft értékű vásárlási utalványt kaptak. Az utalványt a "TANITA Lovasboltja" biztosította, aki meglepetés ajándékkal is várja az utalvány beváltásakor a bajnokokat.

Záró akkordként az "Év lova" cím és az "Év versenye" cím átadására került sor. Az előbbit a Komjáthy György által lovagolt DONGÓ kapta, míg az utóbbit a Zilahy István főszervezésében megrendezett 2012. ÉVI MAGYAR DÍJLOVAGLÓ BAJNOKSÁG, Hortobágy kapta.

 Zárszóként az Elnök jó felkészülést és sikeres versenyzést kívánt 2013-ra.

A 2012. évi elnöki beszámolót ITT letöltheti.

A Szövetségi Kapitány 2012.évi beszámolóját ITT letöltheti.

A Szövetségi Kapitány 2013.évi programját ITT letöltheti. A közgyűlésen készült képeket megtekintheti a Galériában.

 
Felhívás Nemzeti Bajnokságok pályázására
2013-02-04

A Díjlovagló Szakbizottság a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2013-ban is pályázat alapján választja ki a Nemzeti Bajnokságok helyszíneit.

 

A 2013. évi Nemzeti Bajnokságok időpontjai:


2013. május 18-19. U25 Bajnokság önállóan vagy CDN-B/B* versennyel együtt.

2013. augusztus 17-19. Országos Díjlovagló Bajnokság

2013. szeptember 7-8. Talentum Kupa döntő önállóan vagy Talentum Kupa Döntő és U25 Bajnokság együtt.

Pályázatok beérkezésének határideje: 2013. február 10. 22:00 h.
A pályázatokat a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címre várjuk. 

 

A pályázati adatlap ITT letölthető.

 
Felhívás rajtengedély vizsgáztató helyszínek részére
2013-02-04
Felhívjuk a 2013-ban rajtengedély vizsgát rendezni szándékozó helyszínek figyelmét, hogy amennyiben hivatalosan még nem jelezték rendezési szándékukat, azt  2013. február 5. 22:00 h-ig pótolhatják a dijlovaglas@lovasszövetseg.hu címen.
A határidő után jelzett rajtengedély vizsgák nem minősülnek 2013. évre előre bejelentett vizsgának.
 
Díjlovagló Közgyűlés 2013 február 2.
2013-01-29

A meghívót és a meghatalmazást ITT letöltheti.
 

Tisztelettel értesítem, hogy a Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága 2013. február 2-án 9.00 órakor tartja az OTP Bank Épületében

(Budapest, XIII. kerület Babér utca 9. földszinti tárgyaló –Duna Plázához közel) 

2012. évi szakági közgyűlését.

 

Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, akkor a következő gyűlésre azonos napirenddel

 

2013. február 2. 10.00 órakor

az OTP Bank Épületében

(Budapest, XIII. kerület Babér utca 9. földszinti tárgyaló –Duna Plázához közel)

kerül sor

 

mely a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

 

 

N a p i r e n d :

 

1. Szakbizottság és a Régió felelősök beszámolója 2012. évi tevékenységükről.

2. Szövetségi Kapitány beszámolója

3. Bajnokok köszöntése és további különdíjak átadása („Év díjlova”, „Év díjlovas versenye)

4. Egyebek

 

 

Szavazásra jogosultak azon tagok, melyek a szövetségi iroda nyilvántartása szerint 2012. évben a Magyar Lovassport Szövetség felé tagdíjukat befizették és a 2012. licenc évben a díjlovagló szakág versenyrendszerében versenyzőjükkel részt vettek, valamint eleget tettek az MLSZ 1/2010/VII.7/Elnökségi határozatában foglaltaknak.

 

A tagok listáját, akiknek jogállásukat a Szövetség felé rendezniük kell, a honlapon a Szövetség menüpont „tagegyesületek” menüpontja alatt lehet olvasni ezen a linken http://lovasszovetseg.hu/fajlok/nemok_2.pdf

 

Aki a tagdíjat nem fizette be, az a Közgyűlés megkezdésének időpontjáig megteheti.

 

A Közgyűlésen a szavazásra jogosult tagot törvényes képviselője, annak akadályoztatása esetén a törvényes képviselő által meghatalmazott személy képviselheti. (A meghatalmazás formanyomtatványa letölthető a http://www.lovasszovetseg.hu/ honlapról.)

 

 

B u d a p e s t ,  2013.01.03.                                       

 

Vági László sk.
elnök
 
A 2013. január 19-i Szakbizottsági ülés határozatai
2013-01-29

1/2013. határozat (2013.január 19.) 2013. évi Nemzeti Bajnokságok időpontjai.

A 2013. évi Országos Bajnokságok időpontjai:

2013. május 18-19. U25 Bajnokság önállóan vagy CDN-B/B* versennyel együtt.

2013. augusztus 17-19. Országos Díjlovagló Bajnokság

2013. szeptember 7-8. Talentum Kupa döntő önállóan vagy Talentum Kupa Döntő és U25 Bajnokság együtt.

A Szakbizottság döntött arról, hogy 2013-ban is pályázatot ír ki a Nemzeti Bajnokságok megrendezésének jogára.

Pályázatok beérkezésének határideje: 2013. február 10. 22:00 h.

 

2/2013. határozat (2013.január 19.) Kobak viselésének szabályai a versenyeken a FEI irányelvekkel összhangban 2013 február 1-től:

18 év alatti lovas esetében a kobak viselése lóraszálláskor a versenyen teljes ideje alatt kötelező.

18 év vagy a feletti versenyző esetén a kobak viselése kötelező a versenyen, amennyiben nem a versenyszámban vagy a saját versenyszáma előtti melegítésben lovagolja a lovat.

(18 évesnek számít a lovas annak a naptári évnek a jan 1-től, amelyben 18.-ik életévét betölti)

6 éves vagy annál fiatalabb ló lovagláskor a kobak minden esetben kötelező a versenyen.

 

3/2013. (2013.01.19.) határozat: A 2012-ben rajtengedély vizsgát rendezett helyszínek anyagi támogatása.

A Díjlovagló Szakbizottság módosítja a 2011/47 határozatát és az egy helyszínre jutó maximális támogatás mértékét visszamenőlegesen 50.000.-Ft/helyszínben határozza meg 2012. évre vonatkozóan.

2012-ben öt rajtengedély vizsga helyszín teljesítette a kiírt kritériumokat, ezért nekik engedélyezi a Díjlovagló Szakbizottság a támogatás igénybe vételét: Tattersal (2012.03.03.), Páty (2012.03.23.), Debrecen (2012.04.08.), Hidegség (2012.04.21.), Páty (2012.11.16).

Az egy vizsgahelyszínre jutó támogatás mértéke: 50.000.-Ft/helyszín.

 
Frissítésre került a versenynaptár!
2013-01-29
A frissített versenynaptárt ITT letöltheti.
Változások:
2013. június 1. Szentes, Rajtengedély vizsga.
Sóskút időpont változások:
2013. április 13-14. helyett április 6-7.
2013. június 29-30. helyett június 22-23.
 
Külföldi versenykiírások, Vidauban
2013-01-28
 
Külföldi versenykiírás Radzionkow
2013-01-28
 
Díjkiosztó Gála
2013-01-28
 
2013. évi versenynaptár tervezet
2013-01-25
A 2013. évre vonatkozó díjlovagló versenynaptár TERVEZETET ITT letöltheti.
 
Németh Fanni eredményei Ankumból
2013-01-25
Németh Fanni Ankum, CDNA* (2013.01.18-20.) versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Külföldi versenykiírás Dunatőkés
2013-01-23

A Czajlik ranch lovas klub ezúton sok szeretettel meghívja önt  fedeles díjlovagló versenyére, mely

2013.február 9-én kerül megrendezésre Dunatőkésen


A kiírást ITT letöltheti
További részletek a bővebben alatt

 
Külföldi versenykiírás Stadl Paura 2013.03.26-04.01.
2013-01-22
 
Átalakul a Díjlovagló Magyar Bajnokság rendszere
2013-01-04

A Díjlovagló Szakbizottság tagjai körében régóta érlelődött az igény a Magyar Bajnokság rendszerének átalakítására.
Ennek keretében a 2012. év elején megtartott 2011. évi Szakági Közgyűlésen a témát érintve egy konzultáció zajlott le verseny rendezőkkel, egyesületekkel, bírókkal, lovasokkal. Az ott elhangzottak és az eddigi tapasztalatok alapján –több mint egy éves előkészítő-elemző munka után- elkészült az a változat, melyet a 2012. évi Szakági Közgyűlésen az addig beérkezett érdemi észrevételekkel kiegészítve szeretnénk megismertetni Önökkel.

Az új rendszer működését bemutató anyagot ITT letöltheti. Véleményüket kérjük osszák meg velünk 2013. január 14-ig a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu e-mail címen.

 
Figyelem, a letölthető versenynaptár frissítésre került.
2013-01-04
A 2013. évi ajánlott nemzetközi versenyeket és az Országos versenyek tervezett időpontját tartalmazó díjlovagló versenynaptár frissített változatát ITT letöltheti.
Változás: 2013. július 12-14. Duna-Bohemia Kupa, Wiener Neudorf.
 
Felhívás CDN versenyek dőpontjára való jelentkezésre, határidő 2013. január 12.
2013-01-02

A Díjlovagó Szakbizottság a korábbi évekhez hasonlóan várja a 2013-ban CDN versenyt rendezni szándékozók jelentkezését. Kérjük, hogy verseny rendezési szándékát a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címen jelezze 2013. január 12-ig az időpont, a helyszín és a verseny kategóriájának megjelölésével.

Az országos bajnokságok megrendezésére 3 időpontot jelölt meg a  Díjlovagló Szakbizottság.

2013. május 18-19.

2013. augusztus 17-18.

2013. szeptember 7-8.

A 2013. évi ajánlott nemzetközi versenyeket és az Országos versenyek tervezett időpontját tartalmazó díjlovagló versenynaptár tervezetet ITT letöltheti.
Figyelem, a letölthető versenynaptár frissítésre került.

 
Lovas és Huszárbál Kőszegen az Írottkő hotelben
2012-12-27

2013. évi 11. HAGYOMÁNYŐRZŐ LOVAS és HUSZÁRBÁL

Kőszegen az Irottkő Hotelben január 19-én

 

A bál célja: hagyományosan zenés-táncos mulatság, de kicsit ismerkedés Kőszeggel is és ápolni, erősíteni az összetartozást, élvezni az együtt mulatás hangulatát.

12 órától várunk mindenkit az Irottkő Hotelben és onnan 14 órakor sétára indulunk vezetővel a belvárosba.

Séta közben pihenő a Kék huszár Vendéglőben, ahol pogácsával, helyi borosgazdák boraival várjuk és kínáljuk az érkezőket.

A jó borban nóta is van, a nótához zene is lesz.

Innen séta vissza a hotelba és 19 órakor helyfoglalás a vacsorához.

20.30 órakor egy toborzóval köszöntve a vendégeket, a táncosok felkérésével keringővel kezdődik a tánc.

Éjfélkor egy-két falat és gyors tombola - háromig tánc

Zenél: Kvarc együttes


...majd mulatás hajnalig.

A részletes programot tartalmazó meghívót ITT letöltheti.



 
Boldog Békés Karácsonyt és Egészségben Örömökben Gazdag Új Esztendőt !
2012-12-19
Boldog Békés Karácsonyt
és
Egészségben Örömökben Gazdag  Új Esztendőt
kíván a Díjlovagló Szakbizottság nevében
Vági László
a Díjlovagló Szakbizottság elnöke!
 
Kristóf Réka az Eurodressage-on
2012-11-29
 
GENERÁCIÓK VIADALA az Arénában- péntek 16:40
2012-11-29

Az OTP Világkupán 2012. november 30-án péntek 16:40-kor a BASF Jelmezes Pas de Deux Díjlovas Versenyére kerül sor az Arénában. A különleges versenyszámban a generációk viadalát láthatjuk, póni korosztálytól a felnőtt lovasokig.

A RÉSZTVEVŐ PÁROSOK

1. Zengő Réka-Ponyto / Neel Esther-Antares

2. Zsadányi Viktória-De La Vita / Jenei Péter-Vajka

3. Szeredy Patrícia-Labiano / Gémes Barnabás-Balentino

4. Kristóf Réka-Josephine / Garai Máté-Dancing Queen

5. Borsó Dorottya-Qualificado / Borsó Ágnes-Rumboso

6. Dallos Zsófia-Central Casino Cantor / Szokola Csaba-FerLatino

 

Ön mit gondol, ki lesz a győztes páros? Jöjjön el, nézze meg!

 
OTP Világkupa tiszteletjegyek ELFOGYTAK
2012-11-28
Az OTP Világkupa Rendezői által felajánlott, és a Díjlovagló Szakbizottság által a szakág aktív résztvevői felé közvetített tiszteletjegyek örvendetesen hamar, de sajnos ELFOGYTAK!
További jelentkezést így nem áll módunkban fogadni!

 
OTP Világkupa tiszteletjegyek
2012-11-27

Az Arénában megrendezésre kerülő OTP Világkupa Forduló rendezői tisztelet jegyet ajánlottak fel a Díjlovagló Szakág részére szombat délutánra és vasárnap teljes napra.

A Díjlovagló Szakbizottság szeretné ha a jegyeket a szakág aktív résztvevői kapnák meg, így a jegy az érdeklődés sorrendjében kerül kiosztásra a jelentkezők közt.

A jegyekre érvényes díjlovas, díjlovas bíró vagy edző licensszel rendelkezők adhatják le jelentkezésüket.

Aki élni kíván a lehetőséggel, jelezze a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címen csütörtök 13:00 h-ig Nagy Juditnak, aki visszaigazolást küld hogy van-e még szabad jegy.

 
Beszámoló a sarlóspusztai továbbképzésről
2012-11-22

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány az idén is megtartotta kéthetes továbbképzését Sarlóspusztán, amely számos programot foglalt magában.

 

Október 15-18. között a lovas vizsgákra jelentkező hallgatók edzéseken vettek részt, és így készülhettek fel a vizsgákra, amelyek teljesítésére október 19-21. között került sor. A vizsgák szakmaiságát, mint minden évben, két német vizsgáztató biztosította, Isabelle von Neumann-Cosel és Kurt Lehmann, akiknek ezúton is köszönjük a munkájukat.

 

További részletek a bővebben alatt.
További fotók a Galériában.

 
A 2012.11.11. Szakbizotsági Ülés határozatai
2012-11-22
A 2012.11.11. Szakbizottsági ülés határozatait elérheti a Szakági Információk/Határozatok/2012. évi határozatok oldalon vagy elolvashatja a bővebben alatt.
 
Futár Ernő kaposvári fotói a Galériába
2012-11-22





Futár Ernő Kaposvár,  CDI3*-W/P/J/Y díjlovagló versenyen készült fotóit megtekintheti a
Galériában.
 
Találtak egy medált a pátyi versenyen
2012-11-19
A hétvégi (nov.17-18.) pátyi díjlovasversenyen találtak egy arany nyaklánc medált. A medál elvesztője keresse Radnai Orsolyát a 06 20 932 4213 számon vagy az oradnai@gmail.com email címen.
 
Németh Fanni eredménye Ankumban
2012-11-19
Németh Fanni Ankum, CDNA*/B (2012.11.16-18.) versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Páty előzetes startlista
2012-11-16
A hétvégi pátyi verseny szombati előzetes startlistáját ITT letöltheti.
A vasárnapi végleges startlista a helyszínen kerül kifüggesztésre.

 
Weikersdorfi eredmények 2012.10.26-28.
2012-10-31
A hétvégi weikersdorfi CDNA*/B versenyen Rapi Kitti Simsalabimmel, Bedőcs Bianca Dora Fridericaval, Komjáthy György Rittmeisterrel és Daliával, Ruttkai Krisztina Don Diego De La Vitaval és Szeredy Patricia Constantino S-el képviselte hazánkat.
A részletes eredményeket ezen a linken keresztül érheti el:
http://www.horse-events.at/horse-events/turniere?__CWXFWK_actionID_=891594460518836710 
 
Edzőtábor és edző továbbképzés Kaposváron
2012-10-30
Lovastusa, Díjugrató és Díjlovas szakágakban edzőtábor és edzőtovábbképzés a Francia Nemzeti Lovasiskola tanárának vezetésével Kaposváron!

2012. november 16-18-án a Francia Nemzeti Lovasiskola lovastanára a híres Cadre Noir lovasa, Mathieu Van Landeghem tart edzőtábort lovasok és edzők részére Kaposváron, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Pannon Lovasakadémián.


A Díjovagló Szakbizottság a kurzuson való részvételt edzők esetében elfogadja az éves kötelező továbbképzés teljesítésének!

Az esemény meghívóját ITT letöltheti.
További részletek a bővebbben alatt.
 
Fóti CDI-ről az eurodressage-on
2012-10-29
 
Magyarországról az Eurodressage-on!
2012-10-25
 
Csongrád Megyei Bajnokság
2012-10-25

Október 21-én került megrendezésre Szentesen a Csongrád Megyei Bajnokság döntője. A „vénasszonyok” nyara kitartott mellettünk, gyönyörű napsütés fogadta a lovasokat a Szent László Lovas Sport Klubban. A lovarda igazán kitett magáért. A szervezés magas színvonalú volt, csak dicsérni lehet a körülményeket.
A cikk folytatódik a bővebben alatt.

 
Somogy Megyei Bajokság DÖNTŐ eredménye
2012-10-25

Somogy Megyei Díjlovagló Bajnokság 2012         

                                                                                                                     

GYERMEK KATEGÓRIA (15 éves korig)                               

1.   Bánki Fruzsina                      GIDRÁN SÁRMÁNY    Caballus Club

2.   Szöllösi Izabel Mercédesz  ROZI                               Berhidai Lovasok Közhasznú Sportegyesüle

3.   Varga Hanna                         BÁLVÁNY                      Cserénfa Lovas Klub SE

                                                                                                                 

                                                                                                                   

IFJÚSÁGI KATEGÓRIA (15-18 éves korig)                         

1.  Gémes Barnabás                BALLENTINO              Cserénfa Lovas Klub SE

2.   Domján Martin                 LANDGOLD                  Török Lovastanya LK

3.   Dékity Babett                    ARABELLA                    Török Lovastanya LK

                                                                                             

                                                                                                                   

FELNŐTT KATEGÓRIA (18 év felett)                                          

1.   Hafner Dóra                        QUITY N                        Lovasakadémia SC

2.   Borondics Katalin               BRUCE WILLIS-B         Borka Lovas Egyesület

3.   Divják Petra                         BALLADA                      Lovasakadémia SC

 
Németh Fanni eredményei Ankumban
2012-10-25
Németh Fanni Ankum, CDNA*/B (2012.10.19-21.) versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Kiírás VIDAUBAN (FRA), CDI3*, CDIY, CDIJ, CDIP, CDI-U25
2012-10-24
 
Csongrád Megyei Bajnokság DÖNTŐ eredménye
2012-10-22
CSONGRÁD MEGYEI BAJNOKSÁG
A IFI KATEGÓRIA

BAJNOK:              Bertók Ágnes                  PIXI BABY               Szent László LK

IEZÜST ÉRMES:      Mucsi Dalma                  REMÉNY      Hódmezővásárhelyi LK

RONZ ÉRMESEK:    Sarkadi Petra                 GALIBA         Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesület

                               Botyánszki Zsóka           FERNANDO DINAMIT   Hódmezővásárhelyi LK

                                                                                           

L FELNŐTT KATEGÓRIA                                                                                           

BAJNOK:               Babinszky Zsuzsa            MORCOS                 Szent László LK

EZÜST ÉRMES:        Szabó Petra                   TAURUS-C               Aranyági LK

RONZ ÉRMES:          Petrezselem Dorottya     MERCUR                 Szent László LK


L IFI KATEGÓRIA                                                                                

BAJNOK:               Török Melinda                 ARANYÁGI FÁROSZ Morris Lovas Klu

EZÜST ÉRMES:        Bertók Ágnes                 GERBERA               Szent László LK

BRONZ ÉRMES:       Ördög Nikolett                 VEZÉR (PÓNI)          Aranyági LK

 

 
Előzetes startlista Csongrád Megyei Bajnokság
2012-10-19
A Csongrád Megyei Bajnokság és Szabadidős verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
Figyelem, külön munkafüzet lapon található a CDNB és a szabadidős verseny startlistája.
 
Meghívó a Csongrád Megyei Döntőre
2012-10-19
Csongrád Megyei Díjlovagló és Szabadidős Lovasverseny Szentes, 2012. október 21.
vasárnap a Szent Lásuló Lovas Sport Klub lovaspályán, a fábiánsebestyéni út mellett.

Reggel 9 órakor két pályán párhuzamosan szabadidős verseny lesz ahol a gyerekek és kezdő lovasok 6 éves kortól indulnak, ismerkedve a versenyzés hangulatával. Várhatóan a déli órákban lesz számukra összevont eredményhirdetés.

Ebédszünetben Csák Petra egy terápiás célra kiképzett vizslával tart bemutatót akár a közönség bevonásával is.

Ezt követően délután a Csongrád Megyei Díjhlovas Bajnok címért mérkőznek meg a lovasok, ezenkívül láthatunk lovasokat az ország több egyesületéből is. A bajnokságban kűrök lesznek három kategóriában, ami a díjlovaglás leginkább látványos része. Ezekre közvetlenül a bajnok avatás előtt kerül sor. A verseny végén minden délutáni számokban induló lovas és a megyei bajnokok egy látványos műsorral búcsúznak a nézőktől és az idei díjlovas versenyektől. Erre várhatóan a késő délutáni órákban kerül sor.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Pontos GPS koordináták a honlapunkon:
www.szantlaszlo-lovasklub.hu
Bővebb információ:
Babinszky Zsuzsa babinszkyzs@optanet.hu
tel: 30/852-2660
 
Edző továbbképzés a Póni klub keretein belül
2012-10-16

Edzők, lovasok figyelem!

A Magyar Póni Klub Szövetség lovasoktatói továbbképzést szervez 2012. október 29-31. között a Nemzeti Lovardában.
A továbbképzést az I. és II. licensszel rendelkező díjlovas edzők esetében a Díjlovagló Szakág elfogadja éves edző továbbképzésnek!

Előadók:  Nikki Herbert és Elaine Trevor-Jones

Főbb témák:

·        Futószárazás-Kezdők futószáras oktatása, haladó lovasok  ülésjavítása futószáron

(Pl.: A futószárazás jelentősége; Az oktató feladata, felelőssége; A jó futószáras ló kiválasztása; A ló előkészítése futószárazáshoz;  A lovas felszerelése; Kezdő lovasok futószárazása;  Haladó lovasok üléskorrekciója; idomító ülés, könnyített ülés)

·        Kezdők és fiatal lovasok oktatása (A szükséges felszerelések; A megfelelő ló ; Az óra felépítése; A lovas ülése, egyensúlya; Elindulás, megállás; Fordulatok és körök lovaglása; A ló/póni kontrollása, a lovasok bizalmának felépítése;  Egyszerű gyakorlatok és játékok)

·        A pónival és lóval való bánásmód tanításának jelentősége   (Ötletek a különböző témák tanítására, A Póni Klub okataási rendszerének bemutatása,  A Póni Klub vizsga és versenyrendszere)

·        Póni Játékok csapatverseny (gymkhana)  oktatása lovaknak és lovasoknak

·        Az idomítási skála (Az idomítási skála első lépcsőfokainak tanítása; Az ütem, elengedettség és támaszkodás fogalmának értelmezése)

·        Bevezetés az ugratásba (Ugró gyakorlatok kezdők számára, Az ugratás gyakorlásának helyes módjai, Haladó lovasoknak pályalovaglás, ívek és kombinációk, azok távolságai)

A részvételi díj 5000 Ft/nap.

A pontos időbeosztás és a továbbképzésre való jelentkezési lap hamarosan letölthető a Póni Klub honlapjáról (www.poniklub.hu).

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 
CDI3*-W/P/J/Y Kaposvár
2012-10-15

Az ausztrál olimpiai lovas Lyndal Oatley nyerte Sandro Boy nevű lovával a Nagydíj kűrt. A rendkívül igényesen megrendezett Kaposvári Világkupa fordulón 11 nemzet, 50 lovasa mérte össze tudását.

A verseny póni szinttől a nagydíj szintig zajlott. Magyarország minden kategóriában tudott lovast indítani.

A magyarok közül a dobogó legfelső fokára jutott a póni lovas Neel Eszter (Antares), és a junior Kristóf Réka (Josephine). Dobogós volt még: póni kategóriában: Szőke Tóth Berill (Casper F), junior kategóriában: Gémes Barnabás (Ballentino), fiatal lovas kategóriában Garai Máté (Dancing Queen) holtversenyben a lengyel versenyzővel.

Az idei év különösen kiemelkedik a kaposvári világkupák közül, hiszen ez az alkalom volt a 25-dik alkalom, hogy Kaposvár Világkupa fordulót rendezett. A korábban májusban megrendezett szabadtéri verseny a hatalmas és reprezentatív fedeles megépülése után (1991) fedeles versenyként lett megrendezve minden év október 2. hétvégéjén.

A házigazda Pannon Lovasakadémia mindent megtett a sikeres verseny érdekében: a talaj remek volt, a fedeles dekorációja igényes és praktikus, a lovasok mindig időben jelentek meg köszönhetően a gyors versenyirodának (WEBPOLE) és a jól tájékoztató bemondónak (Dr Szabó Csaba) és nem utolsó sorban a rengeteg stewardnak, akik háttérerőként segítették a verseny gördülékeny lebonyolítását Egon Srebotnjak vezetésével.

Az ünnepi alkalom kapcsán a rendezők meghívták a kaposvári Világkupa korábbi Nagydíj kűr győztes lovasait, akik közül Dallos Gyula HUN, Heike Kemmer GER, Peter Gmoser AUT, Katarzyna Milczarek POL jelent meg és  vette át az erre az alkalomra tervezett emlékplakettet.

Az ünneplés része volt a szombat este adott fogadás is, ahol minden versenyző megjelent. A fogadás nagyon ünnepélyes és baráti hangulatú volt.

Szintén a jubileum kapcsán Wojtek Markowski olimpiai bíró péntek este előadást tartott az olimpiák történetéről, majd az előadás második részében a hazai edzők és bírók részére adott továbbképzést konkrét díjlovagló feladatok elemzésével.

A CDI verseny bírói: Wojtek Markowski POL, Peter Holler GER, Eddy de Wolff van Westerrode NL, Maja Stukelj SLO, Victoire Mandl AUT, Szűcs Gáspár Kinga HUN, Hillier Orsolya HUN.

A 25 év Nagydíj kűr győzteseinek listáját ITT megtekintheti..   

A verseny eredményeit megtekintheti:

http://www.eurodressage.com/equestrian/2012/10/12/scores-2012-cdi-w-kaposvar

 

lejegyezte: Hillier Orsolya

 
Frissítésre került a Csongrád Megyei Bajnokság kiírása
2012-10-15
A Csongrád Megyei Bajnokság kiírásába az alábbi kiegészítések kerültek:

2. pont: Kategóriánként legalább 3 induló esetén tudunk bajnokot hirdetni!

3. pont: "A Döntőn A és L kategóriában két versenyszám kerül kiírásra. A versenyző amennyiben az adott kategória mindkét versenyszámában indul, a bajnoki címért a magasabb eredményét viheti. A bajnokságon, lókizárás nélkül lehet indulni abban a kategóriában, amibe a lovas az év során minősült. A versenyszám előtt legkésőbb egy órával kérjük jelezni a versenyiroda felé, melyik lóval, melyik kategóriában indul a versenyző. Egy lóval csak egy kategória bajnokságáért lehet indulni!"

A teljes kiírást letöltheti a Régiós Bajnokságok/ Csongrád Megyei Bajnokság menüpont alól.

 
Edző és Bírótovábbképzés a kaposvári CDI alatt.
2012-10-10

WOJTEK MARKOWSKI OLIMPIAI BÍRÓ ELŐADÁSA

Mikor?

CDI ideje alatt, 2012. OKTÓBER 12-ÉN PÉNTEK ESTE A SORSOLÁS UTÁN

Hol?

KAPOSVÁR, FEDELES LOVARDA ELŐADÓ TERME (Négyszög C felöli oldalán)

Miről?

FEI RÉGI-ÚJ IRÁNYMUTATÁSAI AZ EGYES FELADATOK BÍRÁLATÁHOZ

És még miről?

VISSZATEKINTÉS  az OLIMPIÁRA

Kiknek szól?

Mindenkinek, aki a téma iránt érdeklődik.

Az előadáson való részvételt a LOVAS SZÖVETSÉG ELFOGADJA AZ ÉVES DÍJLOVAS EDZŐ- ÉS/VAGY DÍJLOVAS BÍRÓTOVÁBBKÉPZÉS TELJESÍTÉSÉNEK.

Részvétel díja?

AZ ELŐADÁSON VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES

 

További információ kitől kapható?

Hillier Orsolya 06-30-230-2601, hillier.orsolya@t-online.hu

 
CDNA*/B Páty, 2012.11.17-18.
2012-10-10
A mai naptól lehet nevezni a Pátyon 2012. november 17-18-a közt megrendezésre kerülő CDNA*/B díjlovagló versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
2012. november 16-án szintén Pátyon rajtengedély vizsga lesz. A vizsgára a
www.rajtengedely.hu oldalon keresztül lehet jelentkezni.
 
Németh Fanni eredményei Ankumból
2012-10-08
Németh Fanni Ankum, CDNA* versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Jubileumi Világ Kupa forduló Kaposváron 2012. október 12-14-én
2012-10-04

Jubileumi Világ Kupa forduló Kaposváron 2012. október 12-14-én

Immár 25. alkalommal rendezi meg a Kaposvári Lovasakadémia ezt a rangos versenyt. Idén október 12-14 között 11 nemzet, több, mint fél száz lovasa jelezte részvételi szándékát a 16 év alattiak számára kiírt póni kategóriától a kontinensbajnokságokra is minősítő Nagy Díjig. Számos olimpián és világjátékokon helyezett lovast láthatunk majd, mint pl.: Heike Kemmer, Patrik Kittel, Peter Gmoser,vagy  Michael Rapciewicz. Magyarország minden számban tudott lovasokat állítani. Szurkoljunk nekik!

A lovasok névsora ITT olvasható.

 
Csongrád Megyei Bajnokság DÖNTŐ kiírása
2012-10-04
A mai naptól lehet nevezni a Szentesen 2012. október 21-én megrendezésre kerülő CDNB* díjlovagló versenyre, mely egyben a Csongrád Megyei Bajnokság döntője.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Pest-Megyei Díjlovagló Bajnokság Bajnokai És Helyezettjei
2012-10-03

Gyermek és Junior összevont Kategória

1. Patik Csenge Kata    ZANDER VAN BEEKHOF         Bálint László SC

2. Németh Réka           STEEL FIRE ARCHIBALD        Xenophon Lovas Klub

3. Kardos Adrienn         CELINE                                   Apassionata LK SE

 

Fiatal Lovas Kategória

1. Pörzse Virág            WESTWOOD B                       Xenophon Lovas Klub

2. Róbert Orsolya Anna TAYLOR                                 Csömöri LTKE

3. Stage Carola            UMWELT                                 Magyar Póni Klub Szövetség

 Felnőtt Kategória

1. Nébel Viktória           READY FOR IMPOSSIBLE       Csömöri LTKE

2. Beck Judit                AGROPOINT CORINA "F"        Equidom Lovas Klub

3. Elter Olívia               GYÖNGY                                 Állatorvos Tud. Kar TLC

 

 

A részletes eredményeket ITT megtekintheti.

 
Jól debütált a balástyai CDN-B verseny
2012-10-03

Csongrád megyében szinte már hagyománya van a díjlovaglásnak, díjlovas versenyek rendezésének. Idén az első versenyt áprilisban, majd ezt követően júniusban Szentesen rendezték a Szent László Lovas Klubnál. Az ott megszokott, három pályán zajló versenyen, szabadidős versennyel együtt, de egymástól térben és időben elhatárolva lehetséges volt egy pörgős, színes rendezvényt lebonyolítani mindkét alkalommal. A rendezésnek köszönhetően meglepően sok néző követte az eseményeket, a bírálatok szüneteiben különböző bemutatók szórakoztatták az érdeklődőket. Díjlovas versenyszámok E, A, L és M kategóriában voltak, és szerencsére  egyre több egyesület lovasa indult el.

A harmadik verseny Fábiánsebestyénen a Kinizsi Lovas Parkban volt. Ez a helyszín sok lovas előtt ismert a május elején évente rendezett nemzetközi fogathajtó verseny révén. A pályát az idén bővítették, korszerűsítették, és új pálya készült, ami alkalmas minden szakág versenyére. Több mint 100 vendégbox szolgálja a lovasokat, hajtókat. A díjlovas verseny itt is E-M kategóriákban zajlott, emellett rajtengedély vizsgára is sor került.

Szerencsére szeptemberben ismét egy új rendező, Balástyán a Leon-Cavallo Lovasklub szervezett verseny. Egy újonnan épült fedeles lovardában zajlottak a hivatalos díjlovas versenyszámok, míg a korszerű nyitott pályán Gyeposz vereny volt. A közönség és a lovasok szórakoztatását figyelembe véve a rendező A-L-M kategóriában zenés kűrt írt ki, ami kifejezetten jó ötletnek bizonyult. A startok 20 és 37 között mozogtak.

Remélhetőleg mindkét új helyszín a következő évben is otthont ad a díjlovaglás szereplőinek, és egyre több versenyhelyszínnel, versenyzővel bővül a lovasok tábora.

A megyei döntő október 21-én lesz Szentesen, szeretettel várunk minden lovast.


Lejegyezte: Babinszky Zsuzsa

 
Nagyházi Júlinak kisfia született!
2012-10-02

2012. szeptember 30-án hajnalban megszületett Nagyházi Júlia és Szebényi Dániel kisfia:

SZEBÉNYI ENDRE LÁSZLÓ
(53 cm és 3,2 kg)

Jó egészséget és sok örömöt kívánunk a babának és szüleinek!

 
Sikeresen lezajlott Fóton a CDI3* P/J/Y és CDNA verseny
2012-10-02

Színvonalas programokkal tarkítva került megrendezésre Fóton Edvi Péter versenyigazgató felügyelete alatt az idei CDI3* P/J/Y, CDNA és Lovasterápiás verseny.
A részletes CDI3* P/J/Y eredményeket ezen a linken tekintheti meg:
http://www.eurodressage.com/equestrian/2012/09/25/scores-2012-cdi-fot

A CDNA eredményeket ezen a linken érheti el: http://www.nevezesdijlovas.hu/eredmenyek/index.php

A versenyen a legeredményesebb lovasok részére a Magyar Lovasterápia Szövetség különdíjakat ajánlott fel.

A CDI3* P/J/Y verseny legeredményesebb külföldi lovasa: HELENE MELSEN

A CDI3* P/J/Y verseny legeredményesebb hazai lovasa holtversenyben:  KRISTÓF RÉKA ÉS NEEL ESTHER

A CDNA verseny legeredményesebb lovasa: PACHL PÉTER

 
Elmarad Pátyon az októberi CDNB* verseny
2012-09-27
A rendező értesíti az érdeklődő versenyzőket, hogy a 2012. október 27-28-án  Pátyon tervezett  CDNB* versenyt nem rendezi meg, mivel október 27. tanítási és munkanap lesz az előző hétvégi ünnep miatt.
Az október 26-ra tervezett rajtengedély  vizsgát  november 16-án rendezik meg a CDNA verseny (nov. 17-18.) előtt. 
 
Magyarok sikerei Kottingbrunnban
2012-09-27

Sikeres hétvégét tudhat maga mögött a magyar csapat. Az ausztriai Kottingbrunnban megrendezett Donau Bohemia Trophy döntőjén hazánkat 6 lovas képviselte A, L és M kategóriában. A végeredménybe a szombati, a vasárnapi és az eddigi fordulókon elért nem hazai legnagyobb százalékos eredmény számított bele.  Az „A” osztályban nagyon szoros volt végig a verseny és néha fél pontokon múlt egy-egy helyezés.  Végül a vasárnapi programjával Decsi Enikő szerezte meg az első helyet 6 éves kancájával Libertine-nel, Kökényessy Anna Zsófia Layout-tal az 5. helyen végzett. Az „L” kategóriában nagyon szoros versenyben egy  ponttal lemaradva Fonyódi Ildikó Wiadora nevű lovával a 2. helyet szerezte meg.  Jakus Zsófia Gigoloval az 5., míg Kerekes Ágnes Say it Right-tal a 6. helyen végzett.  „M” osztályban szintén örülhettünk, hiszen összesítésben  Kafka Nándor szerezte meg a győzelmet Rhonaldino nevű lovával a tőle már megszokott szép, harmonikus lovaglással. A verseny nyitott részében Kafka Zsófia Néró nevű lovával szerepelt sikeresen. Gratulálunk mindenkinek!

Lejegyezte:  Dallos Zsófia

 
HÍD A SZAKÁGAK KÖZÖTT
2012-09-27
A Testnevelési Főiskola Lovaskultúra Szakcsoportja szeretettel meghív minden lovast, edzőt, tenyésztőt, bírót, lótulajdonost, szponzort és ló-szerető embert
’A sokoldalú képzés’ című előadássorozat VIII. részére.

Téma: Tévhitek a lovassportban.

Rengeteg olyan módszer, eszköz, városi legenda terjed a lovaglásban, mely rendre képes megtéveszteni a jó szándékú lovasembereket – sokszor nem csak a kezdőket, de akár a tapasztaltabbakat is. Most az egyes szakágak elismert képviselői lebbentik fel a fátylat a „legnépszerűbb”/leginkább elterjedt tévhitekről, mítoszokról, babonákról és mutatnak rá helyette a korrekt valós lehetőségekre, megoldásokra.

A programon a részvétel ingyenes, de a férőhelyek korlátozottsága miatt előzetes regisztrációhoz kötött!

Jelentkezési határidő:             2012. október 5.

A részletes Meghívót ITT letöltheti.

 
Pest Megyei Bajnokság Döntő előzetes startlista
2012-09-27
A Pest Megyei Bajnokság Döntőjének előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Somogy Megyei Bajnokság Dönrő, Szenta
2012-09-27
A mai naptól lehet nevezni a Szentán 2012.10.21-én megrendezésre kerülő CDNB versenyre mely egyben a Somogy Megyei Díjlovagló Bajnokság Döntője.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Nevezési információ a CDI -W/J/P Kaposvár versenyre
2012-09-25
A Kaposváron 2012. október 12-14. közt megrendezésre kerülő CDI -W/J/P versenyre  a lovasok nevezési szándékukat legkésőbb szeptember 26-án, szerdán este 10-ig jelezzék Kövy András Szövetségi Kapitány részére a kovy.andras@freemail.hu címen.
 
Csongrád Megyei Bajnokság Döntőjére minősültek listája
2012-09-21
A minősültek frissített listáját a bővebben alatt olvashatja
 
Pest Megyei Bajnokság Döntőjére minősültek listája
2012-09-21
A Sóskúti Lovas- és Élményparkban 2012. szeptember 29-30-án megrendezésre kerülő Pest-megyei Díjlovagló Bajnokság döntőjének nevezési feltételei a Pest-megyei Díjlovagló Szakbizottság döntése értelmében módosításra kerültek!
A korábban meghirdetett versenykiírástól eltérően azon lovasok is indulhatnak a döntőben, akik a 2012-es évben a bajnokság legalább két fordulójában részt vettek és az adott versenyeken legalább 55%-os eredménnyel minősültek. A kiírás további feltételei változatlanok.
Ennek megfelelően a minősült lovasok listája ITT elérhető.
A frissített bajnoksági kiírás ITT letölthető.
 
Díjlovas és Lovasterápiás verseny, Fót
2012-09-18



A Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye (CDI3*/CDIY/CDIJ/CDIP/CDN) és Lovasterápiás Versenye

Fóton

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2012. szeptember 21. és 23. között, immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét, valamint ezzel párhuzamosan Lovasterápiás Versenyét. A rendezvény fő támogatója az OTP Bank Nyrt., további kiemelt támogatók: Mercedes-Benz Magyarország, ELMŰ Nyrt.

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás Központ
2151 Fót, Vörösmarty tér 2.
(a Károlyi István Gyermekközpont területén áthajtva érhető el)
A verseny időpontja
: 2012. szeptember 21-23. (péntek-vasárnap)

A verseny honlapja:
http://cdi-fot.lovasterapia.hu/open
A versenynapok részletes programját ITT letöltheti.
 
Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság 2012. év végeredménye
2012-09-18

Megyei Bajnokság Díjlovagló Bajnoka:

Olteán Karina                        Dénesmajor LK.

 

Megyei Bajnokság Ifjúsági Díjlovagló Bajnoka

Vadon Sára                            Vadon LK.

 

Megyei Bajnokság Legeredményesebb Díjlovasa

Horváth Ágnes                      Horváth & Lukács LK.

A részletes eredményeket ITT megtekintheti.

 
Magyar díjló sikere
2012-09-17

A nem rég még Kovács Ernő képezte 9 éves magyar tenyésztésű Zümmögő - új nevén Jojo Z- új lovasával Henri Ruosteval, Joachim Arl istállójából a hétvégi leudelangei (Luxemburg) CDI3* versenyen 71,766%- os (!) teljesítményével magabiztosan nyerte a Nagy Díjat. Zümmögő több testvére is versenyez nemzetközi szinten, igaz díjugratásban. Zümmögő anyja jelenleg Fugli Károly istállójában várja sokadik csikóját. A tulajdonos elképzelései között szerepel, hogy Zümmögő sikerein felbuzdulva díjló vonalú ménnel fedezteti legközelebb. Izgatottan várjuk, hogy milyen magasságokig emelkedik még Jojo Z, alias Zümmögő a magyar tenyésztés és kiképzés nagyköveteként.

lejegyezte: P.P.

Az eredményeket megtekintheti: http://www.eurodressage.com/equestrian/2012/09/12/scores-2012-cdi-leudelange

 

 
Sámoly Zsófi eredménye Hamburg Anakenenhof
2012-09-17
Sámoly Zsófi Hamburg Anakenenhof, CDNA* versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Simonpuszta előzetes startlista
2012-09-14
A hétvégi Simonpuszta CDNB* verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Parasport Bajnokság támogatása!
2012-09-12
24/2012. (2012.09.11) határozat: Parasport Díjlovagló Magyar Bajnokság

A Díjlovagló Szakbizottság 100 000 Ft-tal támogatja a 2012-ben Fóton megrendezésre kerülő 2. Parasport Díjlovagló Magyar Bajnokságot.

Felelős kapcsolattartó: Wagner Kinga (+36-30-254-4847)

 
Változás a Simonpuszta kiírásban!
2012-09-11
A Simonpusztai Lovas Klub tájékoztatja a versenyzőket, hogy a hétvégi kétnapos díjlovas verseny - tehcnikai okok miatt  -  VASÁRNAP kerül megrendezésre, az eredetileg kiírt összes versenyszámmal.
A póniklubos
versenyszámok is VASÁRNAP kerülnek megrendezésre.
A módosított kiírást ITT letöltheti.

Nagy Andrea
versenyigazgató

 
Pest-Megyei Bajnokság DÖNTŐ
2012-09-06
A mai naptól lehet nevezni a Sóskúton 2012.09.29-30. közt megrendezésre kerülő Pest-Megyei Bajnokság Döntőjére.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Meghívó a Hidegség Díjlovagló Versenyre
2012-09-05

Idényzáró, őszi CDN-B* díjlovas versenyünket 2012. szeptember 16-án (vasárnap) rendezzük Hidegség, Ilona majorban, melyre nagy szeretettel hívjuk meg Önt és kedves Családját.

A verseny a Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság döntője is egyben, melynek keretében 7 kategóriában hirdetünk bajnokot. A versenyszámok 9 – 16 óráig tartanak.

Az esemény honlapja: http://www.horvath-lukacs.hu/hidegsegiverseny

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Tisztelettel:

Horváth László

Versenyigazgató

 
Meghívó a Balástya Díjlovas versenyre
2012-09-05

Szept. 16-án Balástyán Ferenci Richard, aki a Csongrád Megyei Lovas Szövetség elnöke, egyben egy igényes lovarda tulajdonosa, díjlovas BASF Talentum Kupa és Csongrád megyei fordulót, Szabadidős Díjlovas Versenyt és GYEPOSZ fordulót is rendez.

A meghívó részletit a bővebben alatt olvashatja.

 
A Magyar Bajnok, Ezüst és Bronzérmes 2012
2012-09-05
 
ORSZÁGOS DÍJLOVAGLÓ BAJNOKSÁG 2012
2012-09-03

A 2012 évi magyar díjlovagló bajnok:

KOMJÁTHY GYÖRGY (Ádám Zoltán LK), Wolkenstern

Ezüst érmes: Ács Róbert (Ács József LSE) Fidelity
Bronz érmes: Németh Gábor (MLTSZ) Le Baldi


NEHÉZ KATEGÓRIA BAJNOKA
ÁCS RÓBERT (Ács József LSE) Dormington Park

Ezüst érmes: Németh Gábor (MLTSZ) Annette
Bronz érmes: Kristóf Réka (GO FAST SHS) Pleasure


KÖZÉP KATEGÓRIA BAJNOKA

SZALAI NIKOLETT (Herczog és Fiai Kft) Willi The Hit

Ezüst érmes: Kristóf Réka (GO FAST SHS) Josephine
Bronz érmes: Pachl Péter (Dóra LK) Bradley Beatch

KÖNNYŰ KATEGÓRIA BAJNOKA

JENEI PÉTER (KWIZDA SE) Vajka

Ezüst érmes: Garai Máté (B&H LK) Roxette
Bronz érmes: Neel Esther (GO FAST SHS) Antares

 
Fiatal Lovak Országos Bajnoksága 2012
2012-09-03

4 éves lovak bajnokságának bajnoka:

Sol De Espana (lovas: Ács Róvert egyesület: Ács József LSE)
2. helyezett: Da Dalto (lovas: Nébel Viktória, egyesület: Csömöri LTKE)
3. helyezett: Duk Rava (lovas: Horváth József egyesület: Csömöri LTKE)

5 éves lovak bajnokságának bajnoka:

Son Of Glory Old
(lovas: Szeicz Erika, egyesület: Kwizda SE)
2. helyezett: Quite Right (lovas: Nébel Viktória, egyesület: Csömöri LTKE)

3. helyezett: Dóra Friderika (lovas: Bedőcs Bianka egyesület: Ádám Zoltán LK)

6 éves lovak bajnokságának bajnoka:
Ruby (lovas: Németh Gábor egyesület: MLTSZ)
2. helyezett: Wiadora (lovas: Fonyódi Ildikó, egyesület: Sandstone Horses Team)
3. helyezett: Fielmena (lovas: Horváth József, egyesület: Csömöri LTKE)

 
Hidegség, 2012.09.16. CDNB* verseny kiírás
2012-08-29
A mai naptól lehet nevezni a Hidegség-Ilona majorban 2012.09.16-án megrendezésre kerülő CDNB* versenyre.
A kiírást ITT letöltheti.
 
DONAU BOHEMIA TROPHY IV. FORDULÓ KOTTINGBRUNN 2012. AUGUSZTUS 24-26.
2012-08-29

DONAU BOHEMIA TROPHY IV. FORDULÓ
KOTTINGBRUNN  2012. AUGUSZTUS 24-26.


Négy magyar lovas képviselte hazánk színeit az idei évben debütáló, négy nemzet (Ausztria, Cseh-, Magyarország és Szlovákia) részvételével megrendezésre kerülő Donau Bohemia Trophy IV. fordulóján az ausztriai Kottingbrunnban.
A cikk folytatódik a bővebben alatt.

 
Fót CDI3* és CDNA/B verseny nevezési határidő
2012-08-28
Felhívjuk a nevezni szándékozó versenyzők figyelmét arra, hogy a
Fóton 2012.09.21-23. közt megrendezésre kerülő CDI3* és CDNA/B
díjlovagló verseny nevezési határideje 2012.09.3. 23:00 óra.

A CDI versenyre nevezni kívánó lovasok nevezésiket közvetlenül a
Szövetségi Kapitányhoz juttassák el. (kovy.andras@freemail.hu)
A CDNA/B versenyre nevezés a megszokott módon, a www.nevezesdijlovas.hu
oldalon keresztül történik.
A CDI3* verseny kiírását ITT letöltheti.
A CDNA/B verseny kiírását ITT letöltheti.
 
Balástya CDNB versenykiírás
2012-08-28
A mai naptól lehet nevezni a Balástyán 2012.09.16-án megrendezésre kerülő CDNB versenyre.
A verseny kiírást
ITT letöltheti.
 
Dongó és Komjáthy György Verdenben
2012-08-28
 
Sámoly Zsófi eredménye Schenefeldben.
2012-08-28
Sámoly Zsófi SchenefeldCDNA versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
OB nevezési határidő meghosszabbítva!
2012-08-24

Több kérdés is érkezett az OB-n való indulással kapcsolatban, ezért tájékoztatjuk a Magyar Bajnokságra nevező lovasokat, hogy a nevezési határidő meg lett hosszabbítva 2012. aug 27. délelőtt 11 óráig, hogy azok a lovasok is tudjanak nevezni, akiket az alábbi információ érint:

A kiírás szerint: „Azok a ló-lovas párosok, melyek nem minősültek az OB-ra, azok szabadkártyát vásárolhatnak a nevezési díj négyszereséért”. Ez a lehetőség a fiatal ló bajnokságban indulókra is vonatkozik. Könnyítés, hogy azok a fiatal lovak, amelyeknek van versenyeredménye, csak nem „fiatal ló versenyszámból”, azok a nevezési díj kétszereséért vehetnek szabadkártyát.

Arról is tájékozatjuk, a fiatal lóval indulókat, hogy, amennyiben az 5 vagy 6 éves fiatal ló bajnokságban valamelyik nap elértek 5.5 pontot, akkor jogosultak indulni a vasárnapi „L” számért. Az „L” bajnokságban csak akkor tudnak részt venni, ha az „L” kategória mindegyik versenynapján indultak az L kategóriában.

Díjlovagló Szakbizottság

 
Korosztályos OB és Utánpótlás OB
2012-08-24

 

A 2012 aug 17-19-én a Nemzeti Lovardában lezajlott Korosztályos Országos Bajnokságon és Utánpótlás Országos Bajnokságon kihirdetett sorrenddel kapcsolatban észrevétel érkezett. A javított eredményeket itt olvashatja.


BASF-UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - 2012-

NEMZETI LOVARDA,2012.08.17-19


„E” JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: Pachl Benedek – Twister (Póni) – DÓRA LK

II. hely: PATIK CSENGE KATA  – Zander Van Beekhof – Bálint László SC
III. hely: BÁRDOS ADRIENN – Ommi – Biofarm Egyesület

„A” JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: SZŰCS GABRIELLA  - Daily Hollywood – BIOFARM Egyesület
II. hely: Pachl Áron – Equestricons Tessaloniki – DÓRA LK
III. hely: MUCSI DALMA – Remény – Hódmezővásárhelyi LK

„A” FELNŐTT KATEGÓRIA
Bajnok: PINTÉRNÉ MOLNÁR SZILVIA  –  Délceg – MLK Petőfi LK Söpte
II. hely: BÁRDOS ALEXANDRA  – Ommi – Biofarm Egyesület

III. hely: Bohórquez Ana Maria – Brunó – Lovasakadémia SC

„L” JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: RADNAI BARBARA  – Retorik – Xenophon Lovas Klub
II. hely: NÉMETH RÉKA – Steel Fire Archibald – Xenophon Lovas Klub
III. hely: VÁCZI BIANKA  – Daner Romanto – Bellandor Lovas Klub Egyesület

„L” FELNŐTT KATEGÓRIA
Bajnok: HOMORÓDI NÓRA  –  Reklám – Horse Trans Cargó Kft.
II. hely: KŐVÁGÓ KATA  – Juniális – Airvent Lovas Club
III. hely: PINTÉRNÉ MOLNÁR SZILVIA  – Istafan Izgalmas – MLK Petőfi LK Söpte


CSAPAT BAJNOKSÁG
Bajnok Csapat
– KÖZÉP-MAGYARORSZÁG IV. – Tagjai: Radnai Barbara (Retorik, Xenophon Lovas Klub), Ősz Szabó Dóra (Colombus, PelletHungary Kft), Pachl Benedek (Twister, DÓRA LK), Fehér Míra (Othello, Sandstone Sportlovarda)

II. hely: NYUGAT-MAGYARORSZÁG I. Tagjai: Szűcs Gabriella (Daily Hollywood, BIOFARM Egyesület), Kovács Cintia (Ike-Liberty, BIOFARM Egyesület), Bárdos Adrienn (Ommi, BIOFARM Egyesület), Bárdos Alexandra (Ommi, BIOFARM Egyesület)

III. hely: KÖZÉP-MAGYARORSZÁG I. – Tagjai: Németh Réka (Steel Fire Archibald, Xenophon Lovas Klub), Róbert Zsófia (Cadaverus, Csömöri LTKE), László Viktória (Laron-M, Xenophon Lovas Klub), Pachl Áron (Equestricons Tessaloniki, DÓRA LK)

 

KOROSZTÁLYOS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG – 2012

NEMZETI LOVARDA,2012.08.17-19

 

GYERMEK KATEGÓRIA
Bajnok:  JENEI PÉTER – Vajka – Kwizda SE
II. hely: ZENGŐ RÉKA – Ponyto (Póni) – GO FAST SHS
III. hely: CZIGÁNY VIVIEN – Rektor 6 – Sandstone Horses Team


JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: KRISTÓF RÉKA  - Josephine – GO FAST SHS
II. hely: NAGY FANNY – Milán – Mátai Ménes
III. hely: GÉMES BARNABÁS – Ballentino – Cserénfa Lovas Klub SE


FIATAL LOVAS KATEGÓRIA
Bajnok: GARAI MÁTÉ – Dancing Queen Bc – B&H Lovasklub
II. hely: BULYOVSZKY ANNA – Pleasure – GO FAST SHS
III. hely: KARDOS ADRIENN – Celine – Apassionata LK SE


CSAPAT BAJNOKSÁG
Bajnok Csapat
: 
A RETTEGETT GO FAST CSAPAT” – Tagjai: Zsadányi Viktória (De La Vita), Kristóf Réka (Josephine), Máli Fanni (Castanio), Bulyovszky Anna (Pleasure)
II. hely: „A PÓNI CSAPAT” – Tagjai: Zengő Réka (Ponyto), Neel Esther (Antares), Rapi Kitti Krisztina (Simsalabim), Szőke-Tóth Berill (Casper F)
III. hely: „MEGESIK, HOGY A CSIGA ELESIK” – Tagjai: Pachl Gergely(Bakaii), Pachl Benedek (Twister), Pachl Áron (
Equestricons Tessaloniki), Dancsó Zsófia (Piccolina)

 

GRATULÁLUNK  A  BAJNOKOKNAK  ÉS  AZ  ÉRMES  VERSENYZŐKNEK !


További részleteket a BŐVEBBEN-re kattintva olvashat.

 

 
Csömör CDNB előzetes startlista
2012-08-24
A 2012.08.26. CDNB Csömör díjlovagló verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Simonpuszta CDNB* 2012.09.15-16. kiírás
2012-08-23
A mai naptól lehet nevezni a Simonpusztán 2012.09.15-16-án megrendezésre kerülpő CDNB* versenyre mely a Pest Megyei Bajnokság része és egyben minősülési lehetőség már a 2013. évi Talentum Kupa sorozatra.
A kiírást ITT letöltheto.
 
Németh Fanni eredményei Babenhausenben
2012-08-23
Németh Fanni Babenhauseni, CDI3* versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
World Dressage Masters Falsterbo az Eurosporton
2012-08-22
2012 augusztus 22-én szerdán 20.10-től a World Dressage Masters Falsterbo-i fordulóját közvetíti az Eurosport - 2 órás díjugrató műsor után-.
 
Dopping ellenőrzés a Magyar Bajnokságon
2012-08-22

Tájékoztatjuk a lovasokat, hogy -ahogy a kiírásban is szerepelt- az MLSZ szabályait betartva a Magyar Díjlovagló Bajnokságon kategóriától függetlenül dopping ellenőrzés lesz. Az ellenőrzés alá eső lovak listája sorsolással dől el 2012. szeptember 1-én (szombaton) 19:00kor. A sorsolás pontos menetét is ekkor ismerteti a vezetőbíró. Ezen kívül a vezetőbíró és a dopping állatorvos közös döntéssel jelölhet ki ellenőrzésre lovakat.

 

 

 
OB startlista
2012-08-22

A Díjlovagló Szakbizottság módosította a startlista elkészítésének rendjére vonatkozó külön bajnoksági szabályozást. Az új szabályt a 23/2012 határozat alatt olvashatja. 

A határozatot már a 2012-es hortobágyi Országos Bajnokságon is alkalmazni kell.

Az OB kiírásában a változás átvezetésre került, az OB kiírása ITT letölthető.

 
BASF- Utánpótlás Országos Bajnokság
2012-08-21

BASF-UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - 2012-

NEMZETI LOVARDA,2012.08.17-19

„E” JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: Pachl Benedek – Twister (Póni) – DÓRA LK

II. hely: PATIK CSENGE KATA  – Zander Van Beekhof – Bálint László SC
III. hely: MALACKOV FANNI – Bakaai – GO FAST SHS

„A” JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: SZŰCS GABRIELLA  - Daily Hollywood – BIOFARM Egyesület
II. hely: Pachl Áron – Equestricons Tessaloniki – DÓRA LK
III. hely: MUCSI DALMA – Remény – Hódmezővásárhelyi LK

„A” FELNŐTT KATEGÓRIA
Bajnok: PINTÉRNÉ MOLNÁR SZILVIA  –  Délceg – MLK Petőfi LK Söpte
II. hely: Bohórquez Ana Maria – Brunó – Lovasakadémia SC
III. hely: DIVJÁK PETRA  – Ballada – Lovasakadémia SC


„L” JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: RADNAI BARBARA  – Retorik – Xenophon Lovas Klub
II. hely: NÉMETH RÉKA – Steel Fire Archibald – Xenophon Lovas Klub
III. hely: VÁCZI BIANKA  – Daner Romanto – Bellandor Lovas Klub Egyesület

„L” FELNŐTT KATEGÓRIA
Bajnok: HOMORÓDI NÓRA  –  Reklám – Horse Trans Cargó Kft.
II. hely: KŐVÁGÓ KATA  – Juniális – Airvent Lovas Club
III. hely: PINTÉRNÉ MOLNÁR SZILVIA  – Istafan Izgalmas – MLK Petőfi LK Söpte


CSAPAT BAJNOKSÁG
Bajnok Csapat
– NYUGAT-MAGYARORSZÁG I. Tagjai: Szűcs Gabriella (Daily Hollywood, BIOFARM Egyesület), Kovács Cintia (Ike-Liberty, BIOFARM Egyesület), Bárdos Adrienn (Ommi, BIOFARM Egyesület)

II. hely: KÖZÉP-MAGYARORSZÁG IV. – Tagjai: Radnai Barbara (Retorik, Xenophon Lovas Klub), Ősz Szabó Dóra (Colombus, PelletHungary Kft), Pachl Benedek (Twister, DÓRA LK), Fehér Míra (Othello, Sandstone Sportlovarda)

III. hely: KÖZÉP-MAGYARORSZÁG I. – Tagjai: Németh Réka (Steel Fire Archibald, Xenophon Lovas Klub), Róbert Zsófia (Cadaverus, Csömöri LTKE), László Viktória (Laron-M, Xenophon Lovas Klub), Pachl Áron (Equestricons Tessaloniki, DÓRA LK)

 

GRATULÁLUNK  A  BAJNOKOKNAK  ÉS  AZ ÉRMES  VERSENYZŐKNEK!
 
Korosztályos Országos Bajnokság
2012-08-20

KOROSZTÁLYOS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG – 2012

NEMZETI LOVARDA,2012.08.17-19

 

GYERMEK KATEGÓRIA
Bajnok:  JENEI PÉTER – Vajka – Kwizda SE
II. hely: ZENGŐ RÉKA – Ponyto (Póni) – GO FAST SHS
III. hely: CZIGÁNY VIVIEN – Rektor 6 – Sandstone Horses Team


JUNIOR KATEGÓRIA
Bajnok: KRISTÓF RÉKA  - Josephine – GO FAST SHS
II. hely: NAGY FANNY – Milán – Mátai Ménes
III. hely: GÉMES BARNABÁS – Ballentino – Cserénfa Lovas Klub SE


FIATAL LOVAS KATEGÓRIA
Bajnok: GARAI MÁTÉ – Dancing Queen Bc – B&H Lovasklub
II. hely: BULYOVSZKY ANNA – Pleasure – GO FAST SHS
III. hely: KARDOS ADRIENN – Celine – Apassionata LK SE


CSAPAT BAJNOKSÁG
Bajnok Csapat
: 
A RETTEGETT GO FAST CSAPAT” – Tagjai: Zsadányi Viktória (De La Vita), Kristóf Réka (Josephine), Máli Fanni (Castanio), Bulyovszky Anna (Pleasure)
II. hely: „A PÓNI CSAPAT” – Tagjai: Zengő Réka (Ponyto), Neel Esther (Antares), Rapi Kitti Krisztina (Simsalabim), Szőke-Tóth Berill (Casper F)
III. hely: „MEGESIK, HOGY A CSIGA ELESIK” – Tagjai: Pachl Gergely(Gigi), PAchl Benedek (Twister), Pachl Áron (
Equestricons Tessaloniki), Dancsó Zsófia (Piccolina)

 

GRATULÁLUNK  A  BAJNOKOKNAK  ÉS  AZ  ÉRMES  VERSENYZŐKNEK !
 
Fót MLTSZ Díjlovagló verseny kiírás
2012-08-15
A mai naptól lehet nevezni a Fóton 2012.09.21-23. közt megrendezésre kerülő Díjlovagló versenyre.
A Magyar Lovasterápia Szövetség versenyének kiírását ITT letöltheti.

Felhívjuk a versenyzők figyelmét a korai nevezési határidőre, amely 2012. szeptember 3.

 

A CDN versennyel egyidőben CDI3*/CDIY/CDIJ/CDP verseny is megrendezésre kerül. A nemzetközi versenyre a szövetségi kapitány nevezi a lovasokat. Kérjük az érdekelt lovasokat, hogy ez ügyben Kövy Andrással vegyék fel a kapcsolatot (kovy.andras@freemail.hu).

A CDI kiírás linkje:
http://cdi-fot.lovasterapia.hu/data/cms16811/CDI_FotHUN_12.pdf
 
BASF-Talentum Utánpótlás OB minősültek litája
2012-08-14
Az Utánpótlás Országos Bajnokságra (BASF-Talentum Döntő) minősült lovasok listái:
Póni klub
"E" kategória
"A" kategória
"L" kategória
 
Wroclaw versenykiírás
2012-08-13
 
Tattersal: „Fiatal Lovak versenye”
2012-08-13

A Tattersalban a Korosztályos OB és BASF-Utánpótlás OB-val egyidőben megrendezésre kerülő Fiatal Lovak versenyének kiírása módosult: a Fiatal Lovak versenyére nem vonatkozik a „zárt verseny” megjelölés, így ez a rész a kiírásból törlésre került.

A frissített kiírást ITT letöltheti.

 
Utolsó minősülési lehetőség a Fiatal Díjló Bajnokságra
2012-08-10
A Korosztályos OB és az Utánpótlás OB-val egyidejűleg a rendező 2012.augusztus 18-19-re újabb versenyszámokat irt ki, ezzel lehetőséget biztosítva egy utolsó minősülési* és gyakorlási lehetőségre a
Hortobágyon megrendezésre kerülő Fiatal Lovak Országos Bajnokságára.
A fiatal dijló versenyszámokban bárki indulhat, akinek a lova megfelelő életkorú.
 
"A hazai Fiatal lovak Bajnokságára a minősüléshez minimum egy
CDN versenyen - korosztályának megfelelő vagy annál magasabb- fiatal
lovak részére kiírt versenyszámban legalább 6,0 pontot kell elérnie a
lónak." (MDijlSZab)
A kiírást letöltheti:
 
Simonpuszta, Keszthely előzetes startlista
2012-08-10
A hétvégi Simonpuszta CDNB* verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
A Keszthely CDNB verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Komjáthy György levele
2012-08-08
Komjáthy György kérésére közzétesszük az alábbi levelet:

Kedves Lovas Barátaim !

Köszönöm Nektek azt a sok jókívánságot, amit a Fiatal Díjlovak Világbajnokságán elért eredményemért kaptam Tőletek.
Számomra a siker érzése így volt teljes, hogy Ti együtt örültetek velem.

Komjáthy György

 
Simonpuszta kiírás változás
2012-08-08
A versenyrendező tájékoztatja a versenyzőket, hogy a hétvégi simonpusztai verseny egynapos versenyként lesz megtartva szombaton, mind a két nap versenyszámaival.

Technikai értekezlet: szombat reggel 8 órakor a Csárdában.

Kérjük a versenyzőket, hogy akiket a változás érint, vegyék fel a kapcsolatot a Versenyirodával. Azon lovasok esetében, akiket a változás negatívan érint és emiatt nevezésüket visszavonják, a verseny rendező a nevezés és startdíj valamint box díjat nem kéri el. A versenyző emiatt nem kerülhet hátrányba.
 
Csömör versenykiírás
2012-08-06
A mai naptól lehet nevezni a Csömörön 2012.08.26-án megrendezésre kerülő CDNB* versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
 
Dongó 10. a Fiatal Lovak Világbajnokságán!
2012-08-05

Hatalmas siker, hogy Komjáthy György és az általa tenyésztett és lovagolt 5 éves Dongó 8,08 pontot kapott, és ezzel a 10. helyezést érte el a legjobb 15 ló részére nyitott döntőben a Fiatal Lovak Világbajnokságán.

Szintén siker, hogy Szeicz Erika Son of Gloryval a kisdöntőben 11. lett, a páros 7,74 pontot kapott.

Gratulálunk mindkét ló eredményéhez!

Az eredményeket megtekintheti:

http://www.hippo-results.com/results.php?mod=mod_verden2012&class=03&url=&lng=de

http://www.hippo-results.com/results.php?mod=mod_verden2012&class=02&url=&lng=de

 
Óriási siker a Fiatal Díjlovak Világbajnokságán
2012-08-02
A magyar díjlovasok második alkalommal vesznek részt a Fiatal Lovak Világbajnokságán a németországi Verdenben.

Az 5 éves fiatal lovak rendkívül erős mezőnyében Szeicz Erika az oldenburgi tenyésztésű Son of Glory OLD-vel 7,8 pontot kapott, ami remek eredménynek számít.

A másik magyar lovas Komjáthy György és a szintén 5 éves Dongó parádés teljesítményét 8,3 ponttal jutalmazták a bírók. Ezzel a páros már biztos döntős a világbajnokságon. A siker értékét növeli, hogy a Ravallo apaságú Dongó tenyésztője a Komjáthy család, a ló anyai nagyapját Hölderlint szintén Komjáthy György lovagolta, és ő volt a mén importőre is.

A kitűnő eredményekhez gratulálunk!

Az eredményeket itt megtekintheti: http://www.hippo-results.com/results.php?mod=mod_verden2012&class=01&url=&lng=de
 
Díjlovaglás az Olimpián
2012-08-02
Az olimpiai díjlovaglás az alábbi internetes tv-n kísérhető figyelemmel:
Augusztus 2-án 12.00-16.30-ig Nagy Díj 1. rész
A német ARD adó is közvetíti, (de valószínűleg nem folyamatosan).
Augusztus 3.-án 12.00-16.30. Nagy Díj 2. rész
Az internet mellet ez a nap a ZDF-en követhető.
Startlisták ezen a linken:

Nagy Díj Speciál
Aug. 7. internet, illetve ZDF 11.00-tól

Nagy Díj Kűr (egyéni döntő)
Aug. 9. internet, ZDF
 
Korosztályos OB Quadrill Csapat feladat
2012-08-01
A 2012.08.17-18. közt megrendezésre kerülő Korosztályos Országos Díjlovagló Bajnokság pénteki versenynapján lebonyolításra kerülő "L" Quadrill Csapatfeladat programot ITT letöltheti.
 
Balatonvilágos előzetes startlista
2012-07-27
 
Országos Díjlovagló Bajnokság és Fiatal Lovak OB kiírás
2012-07-26
A mai naptól lehet nevezni a 2012.08.31-09.02. közt Hortobágyon megrendezésre kerülő Országos Díjlovagló Bajnokságra és Fiatal Lovak Országos Bajnokságára.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Magyarok a Fiatal Lovak Világbajnokságán
2012-07-25

A 2012.08.1-5. közt megrendezésre kerülő Fiatal Lovak Világbajnokságán Son Of Gloryval Szeicz Erika, Dongóval Komjáthy György vesz részt magyar színekben. A verseny hivatalos oldala: www.verden-turnier.de

 
Kiegészült a Korosztályos OB és az Utánpótlás OB kiírása
2012-07-24

A Korosztályos OB és az Utánpótlás OB (BASF-Talentum Kupa Döntő) kiírása kiegészült a Díjlovagló Szabályzat bajnoki eredmény számításra vonatkozó részével.

A teljes méretű plakátot ITT letöltheti.

A Korosztályos OB kiírását ITT letöltheti.
Az Utánpótlás OB (BASF-Talentum Bajnokság) kiírását
ITT letöltheti.

 
Kilencszer szólt a magyar himnusz
2012-07-24

Eredményesen szerepeltek a magyar lovasok a Donau Bohemia Trophy második fordulóján a hétvégén Brnoban. A tizenegy tagú magyar csapat minden tagja győzelemmel vagy helyezéssel tért haza. Nemzeti Himnuszunkat Decsi Enikő-Libertine (3x), Németh Réka-Steel Fire Archibald (2x), Kafka Nándor-Ronaldinho (2x) és Jean van Deventer-Camiro V. (2x) jóvoltából hallgathattuk meg. A három napos versenyen 280 lovaglást láthattunk. A Kupa következő fordulója Balatonvilágos augusztus 3-5.

A brnoi eredményeket megtekintheti ezen a linken: http://www.panskalicha.cz/-kone-a-jezdectvi-/-zavody-

 

 
CDN-A*/B DANUBIA-Bohemia Trophy IV. forduló KOTTINGBRUNN kiírás
2012-07-23
A Kottingbrunnban 2012.augusztus 24-26-án megrendezésre kerülő 
Danubia-Bohemia Trophy IV. fordulójának kiírását ITT letöltheti.

A szűk nevezési határidő miatt a nevezni szándékozók 2012.07.23-án 
vegyék fel a kapcsolatot Dallos Zsófiával a zsdallos@freemail.hu címen!
 
Pulai Kupa és Donau Bohemia Trophy aktuális hírek
2012-07-20
A nevezési határidő meghosszabítva: 2012.július 23. 23.00-ig Maximális nevezés: 120 box és/vagy 160 start/nap A magyar versenyzőknek a Pulai Kupára és a Donau Bohemia Trophyra is a nevezési rendszeren keresztül kell nevezni.
 
FÁBIÁNSEBESTYÉN ELŐZETES STARTLISTA
2012-07-20
a 2012.07.21-én Fábiánsebestyénen megrendezésre kerülő CDNB* verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Korosztályos OB és BASF-Talentum Kupa
2012-07-19
A mai naptól lehet nevezni a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő Korosztályos OB-ra és Utánpótlás Országos Bajnokságra (BASF-Talentum Kupa DÖNTŐ).
A Korosztályos OB kiírását
ITT letöltheti.
A BASF-Talentum Bajnokság kiírását
ITT letöltheti.
 
Kaposvár CDNB verseny aktuális információk.
2012-07-19

Véglegessé vált, hogy a Kaposváron 2012.07.28-án megrendezésre kerülő CDNB verseny helyszíne a fedeles lovarda lesz. (ennek lehetőségét a rendező a kiírásban előre jelezte).

A versenyen a zenés kűrök esetében a kosztüm viselése engedélyezett.

 
Sóskúti színes hír
2012-07-19

A mögöttünk hagyott hétvégén, 2012. július 14-15-én sikeresen zárult a Sóskúti Lovas- és Élményparkba meghirdetett CDNB* verseny, amely egyben a Pest-megyei Bajnokság, illetve a BASF-Talentum Kupa fordulója is volt.

A cikk a bővebben alatt folytatódik

 
Póni Európa Bajnokság Fontaineblaeau
2012-07-17
A 2012.07.18-22. közt Fontaineblaeauban megrendezésre kerülő Póni Európa Bajnokságon Pachl Péter csapatvezetésével ismét csapattal képviselteti magát az ország.
A póni csapat tagjai: Neel Esther és Antares, Zengő Réka és Ponyto, Szőke-Tóth Berill és Casper-F.
A verseny hivatalos oldala:
www.etrier-arbonne.com
 
Hidegség kiírás CDNB*
2012-07-16
A Hidegségen 2012.07.21-22. közt megrendezésre kerülö CDNB* versenyr nevezési határideje megváltozott. A versenyre 2012.07.18 12:00 h-ig lehet nevezni.. A kiírást ITT letöltheti.
 
Jó hangulatú, sikeres versenyt rendeztek Szentán
2012-07-16

A lemondott segesdi verseny helyszíntől átvállalva első alkalommal adott helyt Szentán a Török Lovastanya CDNA*/B versenynek. A rendezők nagy szeretettel készültek erre a versenyre, és mindent megtettek azért, hogy a jelen lévő versenyzők jól érezzék magukat.
A cikk folytatódik a bővebben alatt.

 
V. Pulai Lovaspark Kupa és Donau Bohemia Trophy versenykiírás
2012-07-15
Lehet nevezni a 2012.08.3-5. közt megrendezésre kerülő V. Pulai Lovaspark Kupa és Donau Bohemia Trophy-ra. A verseny kiírását ITT letöltheti.
A kiírásban hivatkozott és a kiírás részét képező pdf fájlt ITT letöltheti.
 
Kontinens bajnokságok résztvevői
2012-07-14

A Junior és Fiatal Lovas Európa Bajnoksággal (2012.07.11-15.) kezdetét vette a Kontinens Bajnokságok sora. Ahogy korábban már hírt adtunk róla, a magyar csapat tagjai: Kristóf Réka Josephine-val, Máli Fanni Bradley Beatch-el és Zsadányi Viktória De La Vitával, Pachl Péter csapatvezetése mellett már a helyszínen vannak. Az eseményeket folyamatosan nyomon követheti a http://www.dressageberne2012.com/ linken.

A sorban következő Póni Európa Bajnokságon (2012.07.18-22.) Pachl Péter csapatvezetésével ismét csapattal képviselteti magát az ország. A póni csapat tagjai: Neel Esther és Antares, Zengő Réka és Ponyto, Szőke-Tóth Berill és Casper-F. A verseny hivatalos oldala: www.etrier-arbonne.com

A Póni EB-t követi a Fiatal Lovak Világbajnoksága (2012.08.1-5.) ahol Son Of Gloryval Szeicz Erika, Dongóval Komjáthy György vesz részt magyar színekben. A verseny hivatalos oldala: www.verden-turnier.de
 
Szenta CDNA*/B előzetes startlista
2012-07-13
A hétvégi szentai verseny szombati előzetes startlsistáját ITT letöltheti.
 
Frissült a határozatok tára
2012-07-12
 
Simonpuszta CDNB* versenykiírás
2012-07-12
A mai naptól lehet nevezni a 2012.08.11-12-én  Simonpusztán megrendezésre kerülő CDNB* versenyre mely BASF-Talentum Kupa forduló és a Pest Megyei Bajnokság fordulója. A kiírást ITT letöltheti.
 
Sőskút előzetes startlisták
2012-07-12
A hétvégi sóskúti verseny előzetes startlistája ITT letölthető.

A technikai értekezlet időpontja: 2012. július 13. (péntek) 19:00 h.

 
Rajtengedély vizsga lehetőség, Fábiánsebestyén
2012-07-12
A 2012.07.21-én Fábiánsebestyénen megrendezésre kerülő CDNB* versenyen a rendező kérésére rajtengedély vizsga is lesz. A vizsgára jelentkezés a http://www.rajtengedely.hu/ oldalon keresztül lehetséges. Egyéb információk a versennyel kapcsolatban a kiírásban találhatók. A kiírást ITT letöltheti.
 
Junior és Fiatal Lovas Európa Bajnokság Bern.
2012-07-11
2012.07.11-15. közt kerül megrendezésre a svájci Bernben a Junior és Fiatal Lovas Európa Bajnokság.
A versenyen hazánkat képviselő junior csapat tagjai:

Kristóf Réka    Josephine
Zsadányi Viktória  De la Vita
Máli Fanni    Bradley Beach

Csapatvezető : Pachl Péter

Az eseményeket szerdától kezdődően folyamatosan nyomon követheti a
http://www.dressageberne2012.com/ oldalon.
 
Új versenykiírás, Kaposvár CDNB
2012-07-10
A mai naptól lehet nevezni a Kaposváron 2012.07.28-án megrendezésre kerülő CDNB díjlovagló versenyre, mely BASF-Talentum Kupa forduló és Somogy Megyei Bajnoksági forduló. A kiírást ITT letöltheti.
 
Hidegség, CDNB díjlovagló verseny
2012-07-10




Minden versenyzőt szeretettel várnak a rendezők Hidegség Ilona majorba CDN-B* díjlovagló versenyre 2012. július 21-22-én.
Felújított társalgóval, büfével és kiváló körülményekkel várnak mindenkit. Nevezni még lehet a http://www.nevezesdijlovas.hu/ honlapon!

 

 
Rólunk van szó
2012-07-09
A magyar junior válogatottról, illetve annak egyik tagjáról Máli Fanniról írnak az alábbi honlapon, aki a norvég tulajdonos Kari-Anne Jacobsen lovával Breadley Beachel indul a hétvégi Európa Bajnokságon Bernben.
http://www.dressursaklart.no/?p=14997
 
Fábiánsebestyén versenykiírás
2012-07-04
A mai naptól lehet nevezni a 2012.07.21-én Fábiánsebestyénen megrendezésre kerülő CDNB* versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
 
Magyar lovasok az Eurodressage vezető hírei között
2012-06-30

Az Eurodressage június 29-én honlapján vezércikkben adott  hírt a magyar póni és junior  válogatott Európa bajnokságon való szerepléséről.

http://www.eurodressage.com/equestrian/

http://www.eurodressage.com/equestrian/2012/06/29/hungarian-team-selected-2012-european-junioryoung-riders-championships

http://www.eurodressage.com/equestrian/2012/06/29/hungarian-team-selected-2012-european-pony-championships

kapcsolódó hír:

Kövy András szövetségi kapitány a minősült lovasok közül kijelölte a 2012. évi EB-n induló magyar csapatot:

 

JUNIOR CSAPAT:

 

Kristóf Réka     Josephine

Zsadányi Viktória  De la Vita

Máli Fanni     Bradley Beach

 

Csapatvezető : Pachl Péter

 

PÓNI CSAPAT:

 

Zengő Réka       Ponyto

Neel Esther       Antares

Szőke-Tóth Berill  Casper F

 

Csapatvezető : Pachl Péter

 
Páty CDNB* előzetes startlisták
2012-06-28
A startlistákat a versenynapra kattintva töltheti le. Frissítve 2012.06.29.19:35
SZOMBAT
VASÁRNAP
 
Sámoly Zsófia első versenye új lovaival Kattendorfban
2012-06-28

Sámoly Zsófia, aki Észak-Németországban vállalt munkát, az istálló tulajdonos, Rainer Schwiebert  lovával a nyolc éves Fuerst Rohannal  71,228%-al megnyerte a Szt. György díjat a kattendorfi válogató versenyen, ahol a német bajnokságra minősülhetnek  a póni, junior, fiatal és U 25 –ös lovasok. A lovat korábban Nadine Cappelmann lovagolta. Másik lovával, Sweetest Poisonnal  minden nehézség ellenére (a hosszúfal mentén a szegény kancára „rátámadt” egy citromsárga esernyő) 65,439%-t ért el S*-ban (Fiatal lovas egyéni feladatban). Remélve, hogy ez még csak a kezdet: Gratulálunk!

Eredmények megtekinthetők: http://www.mervestelle.de/turniere/kattendorf

 
Donau-Bohemia Trophy II. ford Brno kiírás
2012-06-27
2012.07.20-22. Donau-Bohemia Trophy II. forduló Brno kiírását a verseny nevére kattintva töltheti le.
Kérjük, hogy a közelgő nevezési határidő miatt nevezési szándékukat 2012.06.30-ig jelezzék Dallos Zsófiának a
zsdallos@freemail.hu címen!
 
Páty CDNB* verseny információk
2012-06-26
A Páty CDNB* versenyre érkezett nagyszámú nevezésre tekintettel a versenyen a boxok száma 49-ről 69-re lett megemelve.
A gördülékeny lebonyolítás érdekében további, negyedik bírónak Berényi Miklósnét hívta meg a rendező.
A változások a kiíráson átvezetésre kerültek.
 
Brno CDI 3*/W/P/J
2012-06-26

 

Magyarországot 6 lovas képviselte Brno-ban a CDI 3*/W/P/J versenyen 2012. június 22-24-én.  Szőke-Tőth Berill Casper Póni kategóriában, Gémes Barnabás-Balentino Junior kategóriában, Farkas Kata-Absynthe, Szokola Csaba-Arco Polo Z és Németh Gábor-Anette kiskörben, valamint Simon Szilvia- Aiso és Németh Gábor-Le Baldi Nagydíjban.

Értékes eredmény Szőke-Tóth Berill minősülése a Pónilovasok Európa-Bajnokságára, Gémes Barnabás 3. helye a Junior Csapatfeladatban, Farkas Katalin 6. helye az Intermediaire I. Kűrben és Szokola Csaba Szt Györgyben elért 66%-a.

lejegyezte: Németh József

A részletes eredményeket megtekintheti: http://www.panskalicha.cz/-kone-a-jezdectvi-/-zavody- vagy ITT

 
Versenykiírások Sóskút, Keszthely
2012-06-26
A mai naptól lehet nevezni a következő versenyekre:
Sóskút, 2012.07.14-15. CDNB* verseny. A kiírást
ITT letöltheti
Keszthely, 2012.08.11. CDNB verseny. A kiírást I
TT letöltheti.
 
Debreceni verseny időpont módosulás
2012-06-26
A Debrecen 2012. július 7. vagy 8-ra tervezett CDNB verseny a tervezett időpontban nem kerül megrendezésre. Az új időpont egyeztetés alatt.
 
Brno CDI3*/W/J/P
2012-06-22
A Brno CDI3*/W/J/P (2012.06.22-24.) verseny honlapjának elérhetösége: http://www.panskalicha.cz/-kone-a-jezdectvi-/-zavody-
A versenye részt vett párosaink:
Farkas Katalin/Absynthe
Szokola Csaba/Arco Polo Z
Szőke-Tóth Berill/Casper
Gémes Barnabás/Ballentino
Németh Gábor/Anette
Németh Gábor/Le Baldi
Simon Szilvia/Aiso

 
Hagen CDIO- P/J/Y
2012-06-22

16 ország fiatal díjlovasai szálltak nyeregbe a németországi Hagenben hétvégén rendezett „Future Champion” versenyen. A versenyen díjlovaglásban és díjugratásban összesen 1400 ló versenyzett.

Magyarországot póni kategóriában Neel Eszter képviselte Antaressel. 62.96 % első napi eredmény után remek 65.528%-ot lovagolva egy hellyel maradt le a döntőről, így a „vigaszdíjban” döntőzve 11. helyen zárta a versenyt.

Junior kategóriában két lovasunk indult. Máli Fanni- Bradley Beach nemzetközi debütálása nem volt ugyan egyenletes: 61.82 % - 55.132% - 61.127%, de eredménye minősülést jelent a korosztályos Európa Bajnokságra! A junior kategória rutinos magyar indulója, Kristóf Réka- Josephine páros volt, akiktől két kitűnő produkciót láthattunk 66.802% és 64.43%-os eredménnyel, amivel bejutottak a Junior Kűr döntőbe, ahol a 12. helyet szerezték meg.

A fiatal lovasok népes mezőnyében, hazánkat Németh Fanni és Firanta képviselte. A páros mindhárom versenynapon egyenletes teljesítményt nyújtott, 61.272%  - 63.11% - 62.454%-al, mellyel egyedüli magyar Fiatal Lovasként minősülést szerzett a Korosztályos Európa Bajnokságra.

Összességében nagyszerű élmény volt, Európa egyik legjelentősebb Fiatal Lovasokat felvonultató versenyén Magyarként részt venni, örülni sikereinknek és látni a célt, ahova igyekezni kellene díjlovas társadalmunknak!

lejegyezte: Németh József
 
Sóskút CDN-Bx,Pest megyei bajnokság 6.ford
2012-06-21
Az elmúlt hétvégén került sor a Pest-megyei Bajnokság 6. fordulójára, melynek a Sóskúti Lovas- és Élménypark volt méltó házigazdája. A hazai lovassport egyik kiemelt helyszíneként a rendezők mindent megtettek annak érdekében, hogy egy jó hangulatú versenyt és egyben izgalmas szórakozási lehetőséget biztosítsanak a versenyzőknek, illetve a helyszínre látogatóknak.
A Sóskúti Lovas Sport Klub lovas szakmai és létesítmény fejlesztési stratégiájának megfelelően a gyermekekre épül a létesítmény lovassport tartalmi fejlesztése, ezért a Pest-megyei Bajnokság fordulójával egy időben a Magyar Póni Klub díjlovas és futószáras versenyszámaira is lehetőség volt nevezni.
A cikket tovább olvashatja a bövebben alatt
 
Szeicz Erika és Son Of Glory OLD győzleme Lipicán
2012-06-18
Komjáthy György, Németh Gábor, Szeicz Erika és Szokola Csaba képviselték a magyar színeket az idei Világkupa fordulón Lipicán - fiatal ló, kiskör és nagydíj kategóriákban. Változóak voltak a teljesítmények, de arra mindenképpen büszkék lehetünk, hogy Szeicz Erikának köszönhetően kétszer is felcsendült a magyar Himnusz! Az 5 éves lovak kategóriáját Son of Glory Old nyergében Erika nem csak megnyerte mindkét nap, de eredménye, a második napon elért 7,96 összpontszám valóban jó eredménynek számít a nemzetközi porondon is – főként az őt értékelő ötcsillagos bírók tollából.
Komjáthy György és a saját tenyésztéséből kijött Dongó pénteken a második, szombaton a harmadik helyet szerezték meg.
A versenyen folyamatosan javuló teljesítménnyel Szokola Csaba és Arco Polo Z a kiskörben, az Intermediate I. zenés kűr 2. helyén végeztek 67,375%-kal
A részletes eredményeket ezen a linken nézheti meg:
http://eventcontent.hippoonline.de/704/704zeitplanENG.htm


Lejegyezte: Szűcs-Gáspár Kinga, 
 
Páty kiírás módosítása
2012-06-18
A Pátyon 2012.06.30-17.01. közt megrendezésre kerülő CDNB* verseny mindkét napja kiegészült fiatal lovak részére kiírt versenyszámokkal. A kiírást ITT megtekintheti.
 
Lipica és Hagen eredmény linkek
2012-06-14
A Lipica CDI-3*/W/YH/P verseny eredményeit nyomon követheti ezen a linken: www.lipica.org  
A Hagen CDIO-J/YR/P verseny eredményeit nyomon követheti ezen a linken:
www.psi-events.de
 
Sóskút előzetes startlista
2012-06-14
A hétvégi (2012.06.16-17.) Sóskút CDNB* verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
Technikai értekezlet időpontja és helyszíne: 2012. június 15. (péntek) 17:00
Sóskúti Lovas- és Élménypark
2238 Sóskút  Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 61.
 
Külföldi versenyeredmények, Olteán Karina
2012-06-13
Oltean Karina és Mirza-Sárkány (CDNB* Baden, 2012.06.9-10.) eredményeit megtekintheti a http://www.turnier-meldestelle.com/ oldalon.
 
A Díjlovagló Szakbizottság határozatai (Kaposvár)
2012-06-12
A 2012. május 26-27. Kaposváron megtartott Szakbizottsági ülés határozatait a bővebben alatt olvashatja.
 
Új helyszínen a 2012.07.14-15. CDNA*/B verseny
2012-06-12
A 2012. július 14-15-re Segesdre meghirdetett CDNA*/B verseny rendezését a segesdi rendező technikai okokból lemondta. Annak érdekében, hogy a verseny a tervezett időpontban és régióban megvalósulhasson, a Díjlovagló Szakbizottság támogatta hogy a verseny azonos feltételek mellett a szintén magas színvonalú új helyszínen, SZENTÁN kerüljön lebonyolításra.
A versenyszámok, bírók névsora változatlan. A változás a versenynaptárban átvezetésre került.
A kiírás
ITT letölthető.
 
Lipicára nevezett lovasok
2012-06-12

Szokola Csaba,– Arco Polo Z   

Németh Gábor, – Le Baldi (CDI-W) és  Annette        

Komjáthy György,– Wolkenstern  (CDI-W), Rittmeister és Dongó (Young Horse)

Szeicz Erika,– Son of Glory OLD (Young Horse)

 
Rajtengedély vizsga lehetőség Keszthelyen
2012-06-12
2012. augusztus 11-én díjlovagló rajtengedély vizsga lesz Keszthelyen. A vizsgára jelentkezés a www.rajtengedely.hu oldalon keresztül lehetséges.
 
Fotók a sukorói versenyről
2012-06-12







A 2012.05.19-én Sukorón megrendezett CDNB díjlovagló verseny fotóit megtekintheti a Galériába
n. A fotókat a verseny házigazdája, Rednágelné Simon Diána készítette.
 
Balázs Lilla fotói az Irina Lys edzőtáborról
2012-06-12



Balázs Lilla Pilisjászfalun  (Unikornis Lovarda) az Irina Lys edzőtáboron készült fotóit megtekintheti a Galériában.
 
Hagenbe nevezett lovasok
2012-06-11
A hétvégén Hagenban megrendezésre kerülő CDIO –P-J-Y  versenyre nevezett lovas/ló párosok: Neel Esther -Antares, Kristóf Réka-Josephine, Máli Fanni- Breadley Beach,       Németh Fanni-Firanta és Németh Fanni-Weltrubin 5.
 
Németh Fanni eredménye Damme CDNA* versenyen
2012-06-11
Németh Fanni a hétvégi damme-i CDNA* versenyen készült az e hétvégi Hageni "Future Champion" nemzetközi versenyre. S3* feladatban Firantával 6. helyen (65,39%) Weltrubinnal 15. helyen (63,73%) végzett.
 
Ebreichsdorfi eredmények
2012-06-06
A hétvégén (2012.06.2-3.) Ebrecichsdorfban megrendezésre került CDNA*/B versenyen Garai Máté Dancing Queen Bc-vel, Ruttkai Krisztina Don Diego De La Vegával, Szeredy Patricia Constantino S-el és Tilly Dóra Emma Roodchanelloval képviselte eredményesen Magyarországot.
A részletes eredményeket megtekintheti a
  http://www.horse-events.at/horse-events/turniere?__CWXFWK_actionID_=-3586858859622432351 linken
 
Szép sikerek Achleitenben
2012-06-05
Szép sikereket értek el a Kwizda lovasai Achleitenben. Szokola Csaba Arco Polo Z-vel egy 3. hely (67,421%, Fiatal Lovas Egyéni Feladat) és egy 4. hely (66,4%, Szent György Díj) birtokosaként jöhetett haza. Farkas Katalin Absynthe-al 64,21%-al 9. lett a Szent György Díjban és 8. a Fiatal Lovas Egyéni feladatban 65,079%-al.
Jenei Péter Rektorral, Gémes Barnabás Ballentinoval szintén jól szerepeltek. Junior Csapatfeladatban Gémes Barna 6. (64,77%) Jenei Péter 16. (61,67%) lett. Junior egyéniben Gémes Barna az 5. helyet hozta el (66.27%) Jenei Péter pedig a 13. lett. (63,6%) Ezzel az eredménnyel mindkét fiatal megszerezte minősülését a Junior EB-re.
Az eredményeket megtekintheti ezen a linken

http://achleiten.equitaris.info/index.php?id=51

 
Segesden ismét jó verseny zajlott
2012-06-05

Tavaly és 2012-ben is kevés zenés kűrt írtak ki a rendezők. Segesd „merészen” 3 kűrt is meghirdetett. A kisnégyszöges „A” „L” és „M” kűrökre 7 lovas is jelentkezett, ami azt jelzi, hogy van érdeklődés a versenyzők körében, hogy kipróbálják a kötelezőhöz képest nagyobb szabadságfokot biztosító zenés kűr lovaglás lehetőségét.

A cikk a bővebben alatt folytatódik

 
Achleitenbe nevezett Magyar versenyzők
2012-05-31
Az Achleitenbe nevezett párosok:
CDI : Szokola Csaba Arco Polo Z-vel (ST), Farkas Katalin Absynthe-al (ST)
CDIJ: Jenei Péter Rektorral, Gémes Barnabás Ballentinoval.
Az eredményeket megtekintheti a www.achleiten.at oldalon vagy ezen a linken

 
Izgalmas küzdelem, jó hangulat Kaposváron.
2012-05-31

2012-ben a Kaposvári Lovasakadémia nyerte el pályázat útján az U25 Bajnokság rendezési jogát. A döntés meghozatalakor fontos érv volt, hogy ne csak az ország közepére tolódjanak a Nemzeti Bajnokságok.

A cikk a bővebben alatt folytatódik
 
Kristóf Réka elnyerte a MOL fiatal sportoló tehetségek díját
2012-05-29

Kristóf Réka elnyerte a MOL  fiatal sportoló tehetségek díját

E hét szombatján veszi át Kristóf Réka a Go Fast LK versenyzője a MOL NYRTfiatal sportoló tehetségek” számára kiírt pályázatának díját. A pályázat célja olyan fiatal sportolók támogatása, akiktől méltán elvárható, hogy sikeresen képviselje hazánkat a nemzetközi küzdőtereken is. Kristóf Réka az elmúlt években elért hazai és nemzetközi eredményei bizonyítják, hogy jogos helyre került a MOL díja. Gratulálunk!

 
Zümmögö- magyar siker Wiesbadenben
2012-05-29

A hét végén magyar résztvevője volt Európa talán egyik legrangosabb díjlovagló versenyének Wiesbadenban. A nem rég eladott, Kovács Ernő képezte Zümmögő magyar tenyésztésű ló új lovasával és új nevével (Jojo AZ) itt lépett először fel a nemzetközi porondon. Olyan neveket utasított maga mögé, mint Emma Hindl és Holga Finken.  Büszkék lehetünk rá!

 
U25 BAJNOKOK KAPOSVÁR, 2012
2012-05-27
A 2012. évi U25 Országos díjlovagló Bajnokság BAJNOKAI és helyezettjei:

U16 kategória
BAJNOK: ZENGŐ RÉKA, PONYTO, GO FAST SHS

Ezüst érmes: Szűcs Gabriella, Daily Hollywoos, Sóskúti LK
Bronz érmes: Jenei Péter, Rektor, Kwizda SE

U21 kategória
BAJNOK: KRISTÓF RÉKA, JOSEPHINE, GO FAST SHS
Ezüst érmes: Garai Mát, Dancing Queen BC, B&H LK
Bronz érmes: Németh Réka, Steel Fire Archibald, Xenophon LK

U25 kategória
BAJNOK: FARKAS KATALIN, ABSYNTHE, KWIZDA SE
Ezüst érmes: Kun Fruzsina Anna, Vyli, Go Fast SHS
Bronz érmes: Berecz Annamária, Lady Zulejka, Koppány Lovaspark KHSE

Csapat bajnokság:
Bajnok csapat: GO FAST SHS 1. csapata (Kristóf Réka/Josephine, Zengő Réka/Ponyto, Zsadányi Viktória/De La Vita)

Ezüst érmes csapat: KWIZDA csapata (Kiss Maja/Venga Janeiro, Jenei Péter/Rektor, Farkas Katalin/Absynthe)
Bronz érmes csapat: XENOPHON LRK csapata (Balogh Lili/Druppy, Kornis Krisztina/Fidelia, Németh Réka/Steel Fire Archibald)

A részletes egyéni eredményeket ITT, a csapat eredményeket ITT tudja letölteni.
 
Páty versenykiírás
2012-05-25
A mai naptól lehet nevezni a Pátyon 2012.0630-07.01. közt megrendezésre kerülő CDNB* versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
 
U25 ELŐZETES STARTLISTA
2012-05-25
Az U25 Bajnokság előzetes startlistája
SZOMBAT
VASÁRNAP
 
KAPOSVÁR FONTOS !
2012-05-24
A rendező tájékoztatja az U25 Bajnokságra nevezett
versenyzőket, hogy a szélsőséges időjárás miatt a verseny a fedeles lovardában
kerül lebonyolításra!
 Aki a változás miatt vissza kíván lépni, az szándékát írásban jelezze a
pnj@freemail.hu
címen 2012.05.25. 10:00 h-ig!
 
Nyílt konzultáció a Nemzeti Bajnoksági rendszer változtatásáról!
2012-05-23

A Díjlovagló Szakbizottság 2012. május 26-án 17:00-18:30 közt nyílt konzultációt hirdet Kaposváron a Pannon Lovas Akadémián.

Téma: Nemzeti Bajnokságok reform tervezetének vitája.

A konzultációra szeretettel vár mindenkit a Szakbizottság, akit érdekel ez a komoly ügy, és aki fontosnak érzi, hogy véleményét kifejtve jobbító javaslatokat fogalmazzon meg a témával
kapcsolatban. A konzultáció alapján dönt a Szakbizottság, hogy változtat-e az eddig kialakított versenyrendszeren?

Hozzászólásra azoknak lesz lehetősége, akik előzetesen írásban eljuttatják véleményüket a
dijlovaglas@lovasszovetseg.hucímre.

A vitaanyag ITT letölthető.

 
Sóskút kiírás
2012-05-23
A mai naptól lehet nevezni a Sóskúton 06.16-17-én megrendezésre kerülő CDNB* versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
A  verseny a versenynaptárban eredetileg 2012.06.9-10. dátummal szerepelt. A változás a versenynaptáron átvezetve.
 
Új külföldi versenyeredmények
2012-05-22
Németh Fanni Haftenkamp, CDN A*/B versenyen Weltrubinnal elért eredményeit megtekintheti a nevezesdijlovas.hu oldalon az eredmények/külföldi eredmények alatt.

A CDNA*/B Freudenau, 2012.05.18-20. versenyen Rapi Kitti/Depardieu, Rapiné Burián Judit/Dayana és Komjáthy György/Dongó, Rittmeister, Wolkenstern párosok vettek részt. Eredményeiket megtekintheti a
http://www.horse-events.at/horse-events/turniere?__CWXFWK_actionID_=-8744314995423676005 linken vagy a nevezesdijlovas.hu oldalon az eredmények/külföldi eredmények alatt.
 
Ismét sikeres versenyt rendeztek Sukorón
2012-05-22

Három éve rendez hagyományosan díjlovas versenyt Sukoró. Ez a kedves kis helyszín eddig minden alkalommal békés, nyugodt, jó hangulatú versenyek helyszíne volt. Így maradt ez 2012-ben is. Ebben az évben új időpontban került megrendezésre a CDNB verseny. A korábbi évek októberi versenyeit az időjárás mindig kegyeibe fogadta, szerencsére ez most is így maradt. Sem az eső, sem a szél nem nehezítette a versenyzők és rendezők dolgát.

Nem várt, örvendetesen nagy számú nevezés érkezett a versenyre. Sokan életük első programját lovagolták le verseny-körülmények közt, míg több versenyző az U25 előtti utolsó gyakorlásnak tekintette ezt a versenyt.

A versenynap 9:00 h-kor kezdődött és 17:30-ig tartott. A program alatt végig büfé üzemelt.  17 egyesület 39 lovasa mérte össze tudását 9 versenyszámban. A bírók Berényi Ani és Berényi Miklós voltak, minden versenyszámban összevont bíráskodásra került sor.

A lovarda vezetője, házigazdája, Rednágelné Simon Diana maga is díjlovagol. Az  „A” feladatokban lovagolt a pályára, 3. és 6. helyezéseket szerzett. A 4 éves fiatal díjló programban 4 fiatal, jó képességű lovat láthattak a nézők. Örvendetes, hogy egyre több a fiatal ló, amelynek kiképzésére időt és energiát szánnak a díjlovasok.

A versenyzők pozitívan értékelték a versenyt, saját bevallásuk szerint szívesen jönnének ide a jövőben is.

lejegyezte: Nagy Judit

 
Szentes kiírás
2012-05-22
A mai naptól lehet nevezni a Szentesen 2012.06.02-án megrendezésre kerülő CDNB versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
 
Csömör előzetes startlista
2012-05-19
A Csömör 2012.05.20. verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Előzetes startlisták SUKORÓ, DEBRECEN
2012-05-18
A hétvégi CDNB versenyek előzetes startlistái:
Sukoró
Debrecen
 
Lipica versenykiírás
2012-05-16
 
Eredmények az I. Donau Bohemia Trophy fordulóról Pezinokból
2012-05-15

Sikeresen zárult az első Donau Bohemia Trophy forduló Pezinokban.
A három napos versenyre 107 ló-lovas páros érkezett és a verseny két fedelesben reggeltől –estig zajlott, napi 100 feletti startokkal.
12 magyar párosunk nagyon sikeresen zárta a hétvégét.
5 első helyezés (Fonyódi Ildikó- Wiadora "L", Kafka Nándor – Ronaldinho háromszor "M" kategóriában verhetetlen, és Németh Réka – Steel Fire Archibald "A"), 6 második helyezés (Dallos Gyula - Comico XIV "Inter I" és "Inter II", Dallos Zsófia- Riverstar "S", Fonyódi Ildikó – Wiadora kétszer "L", és Radnai Barbara- Rétorik "L"), 2 harmadik helyezés (Dallos Zsófia – Riverstar "S", és Németh Réka – Steel Fire Archibald "L"), és további értékes helyezések, mely eredményekkel majdnem minden párosunk megszerezte a jogosultságot a döntőben való induláshoz.

A Trophy következő állomása július 21-22. Brno (Csehország), amire reméljük, hogy több magyar lovas is kedvet kap!
Az eredményeket ezen a linken tekintheti meg: http://www.vip.sk/sk/rozalka
Lejegyezte Dallos Zsófia

 
Rajtengedély vizsga Csömörön, 2012.05.20.
2012-05-13
Az előzetesen bejelentett rajtengedély vizsgák alapján az ország központi régiójábanan 2012-ben nem várható több tervezett díjlovas rajtengedély vizsga.
Edzői kérésre a Csömör Kupa II. fordulóján (Szedervölgyi Lovarda 2012, május 20.) a rendező rajtengedély vizsgát tart. A vizsgára jelentkezés a
www.rajtengedely.hu oldalon keresztül lehetséges.
A jelentkezők számától függően 8 órától elméleti, majd a nap folyamán a későbbiekben meghatározott időben az E8-as feladattal gyakorlati vizsgára kerül sor. Bővebb információt a versenyiroda fog tudni adni a rajtengedély vizsga előtti napon. A sikeres vizsgázók a versenynap feladataiban már licences lovasként indulhatnak.
A versenyhez kapcsolódó hír, hogy a rendező Csömöri LTKE tartós együttműködési megállapodást kötött a Havens takarmányok magyarországi forgalmazójával, valamint az egykori Anivet zuglói, Remény utcai telepén működő PetFarmVet kft-vel. Utóbbi vállalkozás a Csömöri Kupa pónis és az alapfokú feladatainak dobogósait támogatja.


Lejegyezte: Dr Paizs Gábor
 
Pezinoki eredmények
2012-05-12
A hétvégi pezinoki Danubia-Bohemia kupán résztvevő magyar versenyzők eredményeit folyamatosan nyomon követheti a www.rozalka.sk oldalon.
 
DÍJLOVAGLÓ SZAKBIZOTTSÁGI HÍREK
2012-05-11
A Külföldön elért eredmények közlésére, Külföldön szerzett minősitőpontok beszámítására, a Szakági adminisztrátor elérhetőségére, és a Verseny rendezők publikációs lehetőségére vonatkozó részletes információkat a Bővebben alatt olvashatják.

 
Viersion versenykiírás
2012-05-11
 
Segesd, CDNB 2012.06.03.
2012-05-10
A mai naptól lehet nevezni a Segesden 2012.06.03-án megrendezésre kerülő CDNB versenyre, mely a Somogy-megyei Bajnokság II. fordulója és egyben BASF-Talentum Kupa forduló.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Duna-Bohémia Kupa versenysorozat 1. fordulója: Pezinok
2012-05-08

A Duna-Bohémia Kupa versenysorozat első állomása a szlovákiai Pezinok (2012. május11-13). A 4 ország (Ausztria, Cseh-, Magyarország, Szlovákia) részvételével kiírt versenysorozat több éves előkészítés után végre megvalósulni látszik.

 

Az első fordulón részt vevő magyar lovasok:

·        Balogh Lili Druppy Könnyű osztály

·        Dallos Gyula Comico XIV.Nehézosztály

·        Dallos Zsófia Central Casino Cantor és Riverstar Nehézosztály

·        Fabriczy Tekla Call Me V. Könnyű osztály

·        Fonyódi Ildikó Wiadora Könnyű osztály

·        Kafka Nándor Ronaldinho Közép osztály

·        Kerekes Ágnes Say It Right és Zymon F. Könnyű osztály

·        Kökényesy Anna Zsófia Layout 11.Alapfokú osztály

·        Németh Réka Steel Fire Archibald Alapfokú osztály

·        Radnai Barbara Retorik Könnyű osztály

 

A versenysorozat következő állomása Brno 2012. Július 20-22.

 

lejegyezte:

Dallos Zsófia, a kupasorozat magyarországi felelőse

 
Versenykiírás HAGEN
2012-05-07
 
Radzinkow eredmények
2012-05-05
Junior Zenés Kűrben Kristóf Réka Josephine-val a 3. helyet szerezte meg Radzinkowban (69,625%). Zsadányi Viktória De La Vitával a 12. helyen végzett (63,625%).
A Póni Zenés Kűrben Zengő Réka Ponytoval 7. helyen (61,9%), Neel Esther Antaressel 9. helyen (61,55%) végzett. 
 
Kristóf Réka 69,035%-ot lovagolt Radzinkowban.
2012-05-04

2012.05.02-án érkeztek meg a junior és póni válogatott   tagjai  Pachl Peter vezetésével a Lengyelországi Radzionkowba (CDIPJ), ahol a balszerencsés kezdet ( Zsadányi Viktória ujj törest szenvedett.) után lovasaink kitűnően helyt álltak.

A Junior Csapatfeladatban Kristóf Réka Josephine-vel 5. helyen (66,622%), Zsadányi Viktória De La Vitával a 10. helyen (63,514%) végzett.

A pónisok első napi eredménye Póni Csapatfeladatban: Zengő Réka Ponytoval 8. helyet ért el (62,991%) míg Neel Esther Antaressel  12. helyezett lett (58,248%).

Kristóf Réka új lovával egyre jobb teljesítményt mutat. 05.04-én a Junior Egyéni feladatban már a 4. helyen végzett (69,035%). Zsadányi Viktória De La Vitával ugyanebben a versenyszámban a 13. helyet (64,386%) érte el.
Póni egyéni feladatban Neel Esther Antaressel 9. helyen végzett (62,927%), Zengő Réka Ponytoval a 10. lett. (61,87%)
 

Az eredményeket folyamatosan nyomon követheti ezen a linken: http://www.ham.com.pl/cdi/en/page,12,results-cdi.html#2012b

 
Ács Róbert eredményesen kezdte az évet Londonnal
2012-05-04
Ács Róbert és London 22 indulóból 68.818%-al 2. helyen végzett Gemündenben (CDNA*).
„S” kategóriában ez eddigi legjobb közös eredményük.
 
Balázs Lilla fotói a Tattersalból
2012-05-04


Balázs Lilla Tattersalban készült fotóit megtekintheti a
Galériában.







További fotók. http://s1205.photobucket.com/albums/bb428/lillakamfor/
 
Futár Ernő fotói a Tattersalból és Simonpusztáról
2012-05-04





Futár Ernő Simonpusztán és a Tattersalban készült fotóit megtekintheti a
Galériában.
 
Elmarad a sóskúti verseny!
2012-05-03
A hétvégi Sóskúti verseny a rendező kérésére törlésre került!
 
Radzionkow 2012. május 3-6.
2012-05-03
CDI-J-P Radzionkow május 4-6. verseny  Magyar versenyzői:
Kristóf Réka Josephine CDI-J
Zsadányi Viktória De la Vita CDI- J
Neel Esther Antares CDI-P
Zengő Réka Ponyto CDI-P
Az eredmények elérhetők a http://www.ham.com.pl/cdi/en/page,12,results-cdi.html oldalon.
 
Tavaszváró Kupa Döntő eredmény
2012-05-02

A Tavaszváró Kupa sorozat végeredménye.

 

 

„A” kategória    
Bajnok Németh Réka  STEEL FIRE ARCHIBALD Xenophon Lovas Klub
II. helyezett  Érdi Gabriella CARNEVAL  Dobogómajor Lovas SE
III. helyezett  Kökényesy Anna Zsófia  LAYOUT 11 Sandstone Horses Team
„L” kategória    
Bajnok  Kornis Krisztina FIDELIA Xenophon Lovas Klub
II.helyezett Neel Esther ANTARES (PÓNI) GO FAST SHS
III. helyezett Radnai Barbara RETORIK  Xenophon Lovas Klub

 
Sóskútra nevezett versenyzők figyelem
2012-05-01
Tájékoztatjuk a hétvégén Sóskútra nevezett versenyzőket, hogy a verseny helyszíne még további egyeztetés alatt áll.
 
Tavaszváró Kupa Előzetes startlista
2012-04-27
A szombati előzetes startlistát ITT letöltheti. A végeleges szombat/vasárnapi startlista a helyszínen kerül kifüggesztésre.
 
Tavaszváró Kupa
2012-04-27
A Tavaszváró Kupa mindkét napján az "E" és "A" kategóriájú versenyszámok a fedeles lovardában, az egyéb kategóriájú versenyszámok a kinti nagy pályán kerülnek lebonyolításra!
Az előzetes startlistákat ma déltől érheti el. 
 
Versenykiírások. Csömör, Debrecen
2012-04-26
A mai naptól lehet nevezni az alábbi versenyekre:
Csömör, 2012.05.20. CDNB*, Csömör Kupa, BASF-Talentum Kupa, Pest Megyei Bajnokság. A kiírást
ITT letöltheti.
Debrecen, 2012.05.20. CDNB BASF-Talentum Kupa. A kiírást
ITT letöltheti.
 
Sukoró versenykiírás
2012-04-24
A mai naptól lehet nevezni a Sukorón 2012. május 19-én megrendezésre kerülő CDNB versenyre mely egyben BASF-Talentum Kupa forduló is. A kiírást ITT letöltheti.
 
Új külföldi versenykiírás. Moorsele, 2012.05.17-20.
2012-04-24
 
Tavaszváró Kupa bajnokság döntöjére minősült lovasok listája
2012-04-24

2012.04.28-29-én a Tattersalban kerül megrendezésre a Tavaszváró Kupa Döntője. A kiírás alapján „A” és „L” kategóriában azok a II. licensszel rendelkező lovasok indulhatnak a Bajnoki címért és az ezzel járó díjazásért, akik a korábbi két fordulón (Tattersal, Páty) azonos kategóriában két érvényes eredménnyel rendelkeznek. Egy lovas/ló páros csak egy bajnoki címért indulhat.

A versenyen az „A” és  „L” versenyszámok nyitottak, a bajnokságért viszont csak a minősült versenyzők lovagolhatnak. A minősültek listáját ITT letöltheti. (A lista frissítve 2012.04.19.)

 
 
Simonpuszta CDNB* előzetes startlista
2012-04-20
A 2012. április 21-22-én Simonpusztán megrendezésre kerülő CDNB* díjlovagló verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Elhunyt Siegfried Peilicke
2012-04-19




Életének 80. évében, hosszú betegség után elhunyt az egyik leg sikeresebb német díjlovas szakember, lovas mester ,Siegfried Peilicke, a barátai számára csak Bimbo .

 
Irina Lis edzőtábor Pilisjászfalun
2012-04-19
2012. április 20-22. közt  ismét edzőtábort tart  Irina Lis a kétszeres olimpikon Pilisjászfalun az Unikornis Lovardában.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők.


További részletes információ:
Husz Alexandra: 06-20-97-99-088
 
U25 versenykiírás
2012-04-18
A mai naptól lehet nevezni a 2012. május 26-27. Kaposváron megrendezésre kerülő U25 Bajnokságra. A kiírást ITT letöltheti.
 
Pezinok nevezési határidő!
2012-04-18
Felhívjuk azoknak a
lovasoknak a figyelmét akik szeretnének részt venni a Pezinoki Danubia-Bohemia
Trophy fordulón, hogy a nevezési határidő 2012.04.27-én jár le.
Kérjük, hogy
aki nevezni szeretne, 2012.04.25-ig jutassa el nevezését a
dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címre!
 
2012. évi versenynaptár frissítése
2012-04-18
A 2012. évi frissített versenynaptár ITT letölthető. 
A naptárba felvezetésre kerültek a Szövetségi Kapitány által javasolt külföldi nemzeti versenyek.
 
Külföldi versenyeredmények, Kottingbrunn
2012-04-18
A 2012. március 17-18.  CDN-A Kottingbrunn versenyen Németh Gábor Anette-el valamint Le Baldival, Gémes Barnabás Ballentinoval képviselte Magyarországot. Az eredményeket letöltheti a www.oeps.at linken.
 
Ebreichsdorfi eredmények
2012-04-17
A 2012.04.14-15. közt Ebreichsdorfban megrendezett CDNA/B díjlovagló versenyen Rapi Kitti Depardieuval, Rapiné Burián Judith Dayanával, Bedőcs Bianca Dora Friderikával és Jokerrel, Komjáthy György Rittmeisterrel képviselte Magyarországot. Az eredményeket megtekintheti a www.horse-events.at oldalon.
 
Pezinok versenykiírás
2012-04-16
 
Edzőtábor és edző továbbképzés Kaposváron
2012-04-16

A februárban elmaradt Mathieu Van Landeghem edzőtábor új időpontja: 2012. május 4-6.

Felhívjuk a regisztrált edzők figyelmét, hogy az edzőtáborban való részvételt a Magyar Lovas Szövetség hivatalos edző továbbképzésnek fogadja el!

 

2012. május 4-6 között a Francia Nemzeti Lovasiskola lovastanára a híres Cadre Noir lovasa, Mathieu Van Landeghem tart edzőtábort lovasok és edzők részére Kaposváron, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Pannon Lovasakadémián.

Fő téma: Hogyan képezzük lovainkat és lovasainkat? További információk a bővebben alatt.

 
Zhaskow CDI4* és CDIW versenykiírások
2012-04-13
 
Stadl Paura hétfői eredmények
2012-04-11
Intermediaire I. versenyszámban Szokola Csaba eredményes Arco Polo-Z-vel 66,158% (18. hely). Farkas Katalin eredménye Absynthe-al 65,368% (25. hely) Németh Gábor eredménye Anette-al 61,632% (33. hely)
 
2012. évi díjlovagló versenynaptár frissítése
2012-04-11
A 2012. évi frissített versenynaptár ITT  letölthető.  
Változás: 2012.05.5. helyett 2012.05.20. a Debrecen CDNB verseny dátuma.
 
Stadl Paura vasárnap
2012-04-09
A Szent György Díjban a vasárnapi nap eredménye:
Szokola Csaba Arco Polo Z-vel 64,421 % (28. hely). Farkas Katalin Absynthe-al 64,053% (31. hely) Németh Gábor Anette-al 63,263 % (33. hely)
Az eredményeket megtekintheti ezen a linken:
http://www.cdi-stadlpaura.at/index.php?show=startliste&cat=2012&lang=ger
A versenyről közvetítés látható ezen a linken: http://www.cdi-stadlpaura.at/livestream.php
 
Stadl Paura szombati eredmény
2012-04-08
Sámoly Zsófia eredménye Nagy Díjban Winnie-Boval 63,383 % (22. hely)
Az eredményeket megtekintheti ezen a linken:
http://www.cdi-stadlpaura.at/index.php?show=startliste&cat=2012&lang=ger
A versenyről közvetítés látható ezen a linken: http://www.cdi-stadlpaura.at/livestream.php
 
Előzetes startlista Cinkota, 2012. április 9.
2012-04-07
A Cinkotán 2012.04.09-én megrendezésre kerülő CDNB* díjlovagló verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
A verseny a Csömör Kupa, a Talentum-BASF Kupa és a Pest-Megyei Bajnokság fordulója.
 
Stadl Paura pénteki eredmények
2012-04-07
Junior kategóriában a Zenés Kűrbe bejutott Kristóf Réka eredménye Josephine-nel 66,334% (14. hely).
Fiatal Lovas Egyéni versenyfeladatban Németh Fanni eredménye Weltrubinnal 57,395 % (34. hely)
Az eredményeket megtekintheti ezen a linken:
http://www.cdi-stadlpaura.at/index.php?show=startliste&cat=2012&lang=ger
A versenyről közvetítés látható ezen a linken: http://www.cdi-stadlpaura.at/livestream.php
 
Kristóf Réka bejutott a dontőbe, 2 junior lovasunk minősült az EB-re
2012-04-05
Kristóf Réka új lovával Josephine-nel és Zsadányi Viktória De La Vitával minősült az idei Junior Európa Bajnokságra!
A Junior Egyéni verseny feladatban Kristóf Réka Josephine-nel 66,009%-ot (12. hely) ért el, ezzel az eredménnyel bejutott a döntőbe. A juniorok döntőjére pénteken kerül sor. (Junior kűr). Zsadányi Viktória De La Vitával 61,316%-ot (24. hely) ért el.
Póni Egyéni verseny feladatban Neel Esther Antaressel 62,967%-ot (32. hely), Zengő Réka Ponytoval 62,805%-ot (34. hely)  ért el.
Németh Fanni eredménye Weltrubinnal a Fiatal Lovas Szent György feladatban 59,561% (34. hely)
Az eredményeket megtekintheti ezen a linken: 
http://www.cdi-stadlpaura.at/index.php?show=startliste&cat=2012&lang=ger
A versenyről közvetítés látható ezen a linken: http://www.cdi-stadlpaura.at/livestream.php
 
Kőbán Rita a Cinkotai BASF Talentum kupán
2012-04-05
Kőbán Rita, a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó lett a BASF Talentum-Csömör Kupa és Póni Húsvét fővédnöke, aki jelenleg óvodások voltizs jellegű lovas alap képzésével foglalkozik Inárcson.

Szintén az április 9-ei versenyhez kapcsolódó hír, hogy a D1 és C2 feladatokra érkezett nagyszámú nevezés miatt a birói kar kiegészültPaska Zsolttal, aki majd a futószáras programokat bírálja.

A versenyre készülve átépítették Cinkotán a 60x40-es négyszöget és felújították a bemelegítő

pályát is.

Lejegyezte. Paizs Gábor

 
Stadl Paura eredmények
2012-04-05

Póni Csapat verseny feladatban Neel Esther Antaressel 64,103%-ot (35. hely) Zengő Réka Ponythoval 62,821%-ot (39. hely) ért el.
Junior Csapat verseny feladatban Kristóf Réka Josephine-nel 64,91%-ot (13. hely), Zsadányi Viktória De La Vitával 63,874 %-ot (21. hely) ért el.
Az eredményeket megtekintheti ezen a linken:
http://www.cdi-stadlpaura.at/index.php?show=startliste&cat=2012&lang=ger
A versenyről közvetítés látható ezen a linken: http://www.cdi-stadlpaura.at/livestream.php

 
CDI4* Hagen versenykiírás
2012-04-04
 
2012.04.5-9. CDI3*, CDIY/J/P, Stadl Paura
2012-04-03

A hétvégi CDI3*, CDIY/J/P, Stadl Paura versenyen Magyarországot képviselő lovasok:

CDI-P  Zengő Réka – Ponyto            
Neel Esther – Antares 

CDI-J  Kristóf Réka – Josephine

            Zsadány Viktória – De La Vita 

CDI-Y   Németh Fanni – Weltrubin 5 

CDI3*  Kis kör   Farkas Katalin Absynthe
                            Szokola Csaba – Arco Polo Z

                            Németh Gábor – Annette

              Nagy kör  Sámoly Zsófia – Winnie Bo
A verseny web oldala: www.cdi-stadlpaura.at

 
Sóskút CDNB*, 2012.05.5-6.
2012-04-03
A mai naptól lehet nevezni a Sóskúton 2012.május 5-6-án megrendezésre kerülő CDNB* versenyre mely egyben a Pest-Megyei Bajnokság része.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Tavaszváró Kupa DÖNTŐ Tattersal
2012-03-30
A mai naptól lehet nevezni a Nemzeti Lovardában 2012.04.28-29-én megrendezésre kerülő CDNA*/B díjlovagló versenyre mely a Tavaszváró Kupa Döntője. A verseny része a Talentum-BASF Kupa sorozatnak és a Pest-Megyei Bajnokságnak. A kiírást ITT letöltheti.
 
2012. évi versenynaptár frissítése
2012-03-30
A 2012. évi frissített versenynaptár ITT letölthető.  
A május 26-27. CDNB* Páty verseny időpont ütközés miatt törlésre került. Felvezetésre kerültek a Csongrád-Megyei Bajnokság fordulói.
 
Balázs Lilla Pátyon készült fotói
2012-03-30

Balázs Lilla Pátyon készült fotóit megtekintheti a
Galériában.
Még több, a versenyen készült fotót tekinthet meg ezen a linken:
http://tavaszvaro2.carlilla.fotoalbum.hu/ 

 
Junior és Fiatal lovas EB 2012, Berne (SUI)
2012-03-27
 
Brno versenykiírás
2012-03-27
 
CDNB* Szentes versenykiírása
2012-03-26
A mai naptól lehet nevezni a Szentesen 2012.04.14-én megrendezésre kerülő CDNB* díjlovagló versenyre, mely a Csongrád-Megyei Bajnokság és a Talentum-BASF Bajnokség fordulója is egyben. A kiírást ITT letöltheti.
 
CDNA*/B PÁTY, 2012.03.24-25. ELŐZETES STARTLISTA
2012-03-23
A 2012.03.24-25. CDNA*/B Páty Talentum-BASF Kupa és Tavaszváró Kupa előzetes startlistáit a napra kattintva töltheti le:

SZOMBAT

VASÁRNAP
 
Simonpuszta CDNB* versenykiírása
2012-03-23
A mai naptól lehet nevezni a Simonpusztán 2012.04.21-22-én megrendezésre kerülő CDNB* versenyre, mely a Pest-Megyei Bajnokság és a Talentum-BASF Kupa része. A kiírást ITT letöltheti.
 
Szakbizottsági Határozatok 2012.03.10.
2012-03-22
A 2012.03.10-i Szakbizottsági ülés határozatait a Bővebben alatt olvashatja, vagy elérheti a  Szakági információk / határozatok menüpont alatt.
 
CDNA*/B Hidegség kiírása
2012-03-22
A mai naptól lehet nevezni a 2012.04.21-22. Hidegség, CDNA*/B és Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság I. fordulójára. A kiírást ITT letöltheti.
 
Pátyra nevezett lovasok figyelem!
2012-03-20

A rendezőség felhívja a lovasok figyelmét arra, hogy a nagyszámú
nevezés miatt az "A" versenyszámok (A5, A6) mindkét nap a kinti versenypályán
kerülnek lebonyolításra párhuzamosan a fedeles lovardában zajló
versenyszámokkal.

Amennyiben valaki  emiatt nem kíván starthoz állni az A5 v
A6 versenyszámban, úgy nevezését írásban visszavonhatja vagy módosíthatja
2012.03.21. 18:00 óráig a
pnj@freemail.hu címen.

 
Edzőtábor a Pulai Lovasparkban Balatonvilágoson!
2012-03-20
Gyönyörű napsütéses időben, kreatív lovas társaság gyűlt össze Miriam Hentscke első Magyarországi edzőtáborán. A KWIZDA LK. lovasain -Farkas Kata, Szokola Csaba, és Jenei Péter- kívül,  Neel Eszter, Kristóf Réka és Zengő Réka Pilisjászfaluról, Medgyesi Diána Dobogómajorból, Cseh Andrea és Büki József Balatonvilágosról képviselte a lovasok táborát. A három napon számtalan "gyalogos" érdeklődő tekintette meg a foglalkozásokat amelyek reggel 9.00 és délután 17.00 között zajlottak. A foglakozásokat világos utasítások, egyszerű de céltudatos gyakorlatok jellemezték, Németh Fanni /KWIZDA LK/szakszerű tolmácsolásában.
A három napot minden résztvevő elégedetten, és élményekkel gazdagodva zárta. 
" Remek élményeket szereztem, és nagyszerű lovasembereket ismertem meg a Pulai Lovasparkban" - mondta Miriam Hentschke búcsúzóul!
Lejegyezte: Németh József
 
LSZ1 Cinkotán
2012-03-20
Edzői kérésre változás történt az április 9-ére Cinkotára meghirdetett BASF Talentum és Csömör Kupa I., Pest megyei Bajnokság II. fordulójának kiírásában. Az M8-as versenyszám helyett középosztályú feladatként az LSZ1 kerül külön bírált versenyszámként kiírásra. 
 
Versenynaptár frissítés
2012-03-20
A 2012. évi versenynaptárba felvezetésre kerültek a Csongrád-Megyei Bajnokság fordulói.
A frissített versenynaptár
ITT letölthető.     
 
A Nemzeti Bajnokságok helyszínei és időpontjai
2012-03-18

8/2012. határozat (2012.március 10.) Nemzeti bajnokságok helyszínei és időpontja:

A Díjlovagló Szakbizottság a beérkezett pályázatok alapján döntött a 2012. évi Nemzeti Bajnokságok helyszíneiről és időpontjáról:


U25 OB,  Kaposvár, 2012. május 26-27.


Korosztályos OB és Utánpótlás OB 
(Talentum-BASF Kupa DÖNTŐ), Nemzeti Lovarda, 2012. augusztus 18-19.


Országos Bajnokság és Fiatal Lovak Bajnoksága, Hortobágy, 2012. augusztus 31-szeptember 2.

 
Nemzeti Bajnokságok és CDNA* versenyek versenyszámai 2012-ben
2012-03-18
A 2012. évi Nemzeti Bajnokságok és CDNA* versenyek versenyszámait a bővebben alatt tekintheti meg.
 
Nemzeti Bajnokságok és CDNA* versenyek bíró kijelölése 2012-ben
2012-03-18
A 2012. évi Nemzeti Bajnokságok és CDNA* versenyek bíró kijelölését a bővebben alatt tekintheti meg.
 
Új versenykiírások
2012-03-13
Két újabb hazai versenyre lehet nevezni a mai naptól:

Szenta, 2012. április 1. CDB, Somogy-Megyei Bajnokság. A verseny kiírását
ITT letöltheti.
Cinkota, 2012. április 9. CDNB*, Csömör Kupa, Talentum-BASF Kupa, Pest-Megyei Bajnokság. A verseny kiírását
ITT letöltheti.
 
Németh Fanni hétvégi eredményei
2012-03-12
Németh Fanni hétvégi ankumi eredményeit megtekintheti  a www.nevezesdijlovas.hu oldalon az eredmények/külföldi eredmények menüpont alatt.
A név rövid ideig elírással szerepelt a honlapon, a lovastól elnézést kér a honlap szerkesztője!
 
Páty, igényelhető boxok számának bővítése
2012-03-09
A 2012. március 24-25. CDNA* Páty verseny rendezői 20 box-al bővítették az igényelhető boxok számát.
 
Futár Ernő fotói a Galériában
2012-03-07
Futár Ernő Tattersalban készült fotóit megtekinthetik a Galériában! 

 
 
Balázs Lilla fotói a Tattersalból
2012-03-07
Balázs Lilla Tattersalban készült fotóit megtekinthetik a Galériában!
                                            
 
Weikersdorfi eredmények
2012-03-07
A 2012.03.02-04. Weikersdorf CDNA verseny eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények menüpont alatt és a www.turnier-meldestelle.com oldalon.
 
Hamarosan lejár a pályázati határidő
2012-03-05

A Díjlovagló Szakbizottság nyilvános pályázatot írt ki az alábbi 2012. évi versenyek helyszínére és rendezési jogára:

A pályázatok beérkezésének határideje: 2012. március 5. 22:00.
A pályázatokat a dijlovaglas@lovasszovetseg.hue-mail címre kérjük elküldeni.

 
KÖVY ANDRÁS edzőtábora Sóskúton!
2012-03-05

Kedves Lovassporttársak!

A Sóskúti Lovas- és Élményparkban

Kövy András válogatott díjlovas edző 3 napos díjlovas kurzust tart.

Az eseményre minden sportolót és a díjlovaglás iránt érdeklődőt szeretettel várunk!

A kurzus időpontja: 2012. március 09 -2012. március 11.

Információ: Kocsor László edző (mobil: 70/942-04-56)

Központi információ tel/fax: 06(23)347-579;

Jelentkezés: a www.lovassport.hu honlapon a jelentkezés@lovassport.hu e-mail címen, de lehet más módon is. Határidő: 2012. március 2.

Részleteket a bővebben alatt olvashat!

 
TATTERSAL ELŐZETES STARTLISTA
2012-03-02
Tattersal CDNB* 2012.03.3-4. Talentum-Basf Kupa, Tavaszváró Kupa, Pest megyei Bajnokság I. forduló ELŐZETES STARTLISTA:
SZOMBAT
VASÁRNAP
 
Változás a Páty, CDNA*/B 2012.03.24-25. kiírásban
2012-03-02
A Páty, CDNA*/B 2012.03.24-25. verseny kiírásában az E2 versenyfeladat E4-re módosult.
 
Az év első versenye a Tattersalban, TAVASZVÁRÓ KUPA sorozat, 2012. márc 3-4
2012-02-28

Hagyományosan ebben az évben is a Tattersal nyitja meg a díjlovas versenyek sorát. 2012. március 3-4-én CDNB* versenyre –mely egyben a Pest Megyei Bajnokság I. fordulója és Talentum-BASF Kupa forduló is- várják a lovasokat a rendezők. A kiírás már elérhető a honlapon.

Ez a verseny lesz egyben az első fordulója a Bellandor Lovas Klub  és a Nemzeti Lovarda TAVASZVÁRÓ néven megrendezésre kerülő  3 fordulós versenysorozatának.

A TAVASZVÁRÓ KUPA  „A” és „L” kategóriában hirdet versenyt a II. licencű versenyzők között.

Az értékelés menete: a lovas két  fordulón (I.Tattersal:2012.03.03-04.  II.: Páty 2012. 03.24-25) elért két  legjobb %-os eredményéhez hozzá adódik a döntőn (Tattersal 2012.04.28-29) a két nap során elért %-a 1,2 szorzóval . (nincs külön értékelve a  felnőtt és az  ifi kategória)

Díjazás : „A” és” L”  kategória 1-3 helyezettje  között 100.000.-Ft  értékben kerülnek díjak kiosztásra. A lovasnak meg kell adnia az első starthoz állásakor, hogy lovával „A” vagy  „L” kategóriában indul. 

A Tavaszváró Kupa Szponzorai: Bellandor Lovas Klub

                Imagine Lovasbolt

                Tanita Lovasboltja

 
Emlékeztetőül: most szombaton edzőtovábbképzés
2012-02-24

A Magyar Díjlovagló Szakbizottság 2012. február 25-én szombaton Edzőtovábbképzést tart Pilisjászfalun az Unikornis lovardában a kétszeres olimpikon és világkupa döntős Irina Lys vezetésével. A képzést minden olimpiai szakág elfogadja éves továbbképzésének.

A továbbképzés Irina Lys edzőtáborának része.

Az edzőtovábbképzésen való részvétel ingyenes.

Program:

2012.02.24. péntek     Edzőtábor (nem kötelező része a továbbképzésnek)

2012.02.25.  szombat    Tervezett program és időbeosztás

10:00-12:00 gyakorlati edzések

12:00-13:00 ebéd szünet

13:00-14:00  elméleti oktatás

14:00-17:00  gyakorlat

 

Továbbképzésre és edzőtáborra jelentkezés :

Husz Alexandra . 06-20-97-99-088,  huszalexandra@gmail.com

 
Új FEI póni programok
2012-02-24

Az FEI megújította a Póni programokat. Ezek kiírása és lovaglása 2012-től kötelező.

FEI Póni ELŐKÉSZÍTŐ _2012  , letölthető: ITT

FEI Póni CSAPATfeladat _2012  , letölthető: ITT

FEI Póni EGYÉNIfeladat _2012  , letölthető: ITT

A fenti programok kerültek kiírásra a márciusi Tattersali (márc 3-4) és a Pátyi (márc 24-25) versenyeken is!

 
Kobak kötelező, a félpont bevezetésre került
2012-02-24
A versenyévad elején ismételten felhívjuk a lovasok, edzők és bírók figyelmét a Szakbizottság két határozatára:

4/2012. (2012.január 21.) határozat: 0,5 pont használata a Díjlovas versenyek bírálati lapján.

A Szakbizottság 2012. évtől az FEI-vel összhangban a díjlovagló versenyeken a bírálati lapokon engedélyezi a 0,5 pont használatát. A pontozás továbbra is 0-10-ig terjedő skálán történik.

 

5/2012. (2012.január 21.) határozat. Kobak használat.

2012-től az FEI-vel összhangban kötelező a kobak viselete a 4-5-6 éves Fiatal Lovak részére kiírt versenyszámokban, és minden versenyszámban a 18 éves vagy az alatti lovas részére.

 
2012. évi versenynaptár frissítése
2012-02-21
A frissített versenynaptár ITT letölthető.
 
Páty, CDNA*/B 2012.03.24-25.
2012-02-21
A mai naptól lehet nevezni a 2012.03.24-25. Pátyon megrendezésre kerülő CDNA*/B versenyre. A Verseny a Pest Megyei Bajnokság a Talentum-BASF Kupa és a Tavaszváró Kupa 2. fordulója. A kiírást ITT letöltheti.
 
Új külföldi versenykiírások
2012-02-21
Új külföldi versenykiírások érhetőek el a Versenyek/edzőtáborok / 2012. évi Versenykiírások / Külföldi versenykiírások menüpont alatt.
 
Edzőtovábbképzés az olimpiai szakágaknak az Irina Lys edzőtáboron
2012-02-17

A Magyar Díjlovagló Szakbizottság 2012. február 25-én szombaton Edzőtovábbképzést tart Pilisjászfalun az Unikornis lovardában a kétszeres olimpikon és világkupa döntős Irina Lys vezetésével. A képzést minden olimpiai szakág elfogadja éves továbbképzésének.

A továbbképzés Irina Lys edzőtáborának része.

Az edzőtovábbképzésen való részvétel ingyenes.

Program:

2012.02.24. péntek     Edzőtábor (nem kötelező része a továbbképzésnek)

2012.02.25.  szombat    Tervezett program és időbeosztás

10:00-12:00 gyakorlati edzések

12:00-13:00 ebéd szünet

13:00-14:00  elméleti oktatás

14:00-17:00  gyakorlat

 

Továbbképzésre és edzőtáborra jelentkezés :

Husz Alexandra . 06-20-97-99-088,  huszalexandra@gmail.com

 

 
Németh József Lovassportért érdemérmet kapott
2012-02-16

A Magyar Lovas Szövetség Közgyűlésén (2012 febr 11) Németh Józsefet Lovassportért érdeméremmel tüntették ki. A Díjlovagló Szakbizottság a díjlovagló szakág nevében 2012-ben Németh Józsefet jelölte a Lovassportért érdeméremre. Örömmel adjuk hírül, hogy a jelölést a Magyar Lovas Szövetség elfogadta.

Németh József évek óta kiemelkedő eredménnyel és fáradhatatlanul kutatja fel azokat a cégeket, akik potenciális szponzorai lehetnek a szakágnak.

A Díjlovagló Szakbizottság ezúton is gratulál Németh Józsefnek és köszöni áldozatos munkáját, melyre a jövőben is bizalommal igényt tart.

 
Németh Fanni külföldi versenyeredményei
2012-02-16
Németh Fanni harmadik CDNA* versenyén van túl az idén. A fiatal versenyzőnő M és S1 kategóriákban  versenyzett  január 20-22-én, február 4-5-én és 10-11-én Firantával és Weltrubinnal. Németh Fanni eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu  oldalon az eredmények/külföldi eredmények menüpont alatt.
 
2012. évi versenynaptár frissítése
2012-02-16
A 2012. évi versenynaptár kiegészült a Hegykőn 2012. augusztus 12-én megrendezésre kerülő CDNB versennyel. A frissített versenynaptár ITT letölthető!      
 
VERSENYIRODÁK FIGYELEM!
2012-02-14
Február 15-én jár le
a jelentkezési határidő a versenyiroda képzésre. Akik még nem jelezték
részvételi szándékukat de szeretnének részt venni a képzésen, kérjük jelentkezzenek a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címen!
 
A Szakbizottság Elnökének és a Szövetségi Kapitány 2011. évi beszámolója.
2012-02-10
A Szakbizottság Elnökének 2011. évről szóló beszámolóját ITT letöltheti.
A Szövetségi Kapitány 2011. évről szóló beszámolóját ITT letöltheti.

Mindkét beszámoló elérhető a Szakági információk / Beszámolók menüpont alatt. 
 
2012.évi versenynaptár frissítés
2012-02-10
A 2012. évi versenynaptár kiegészült a Segesden 2012. július 14-15. közt megrendezésre kerülő CDNA*, és a 2012. május 19-én Sukorón megrendezésre kerülő CDNB versennyel. A frissített versenynaptár ITT letölthető!       
 
KAPOSVÁRI EDZŐTÁBOR/EDZŐTOVÁBBKÉPZÉS ELMARAD!
2012-02-08
A rendező tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a rendkívüli hideg időjárásra való tekintettel a 2012.02.10-12. közötti időpontban tervezett Mathieu Van Landeghem edzőtábor, edzőtovábbképzés elmarad, és egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.
Az új időpontról a későbbiekben tájékoztatjuk az érdeklődőket.
 
2012. évi Szakbizottsági ülés HATÁROZATOK
2012-02-08
A 2012 január 21. és február 4. Szakbizottsági ülések határozatait elérheti a Szakági információk / Határozatok / 2012. évi határozatok menüpont, vagy közvetlenüt itt a bővebben alatt.
 
Tattersal 2012.03.3-4. CDNB* Talentum-BASF Kupa, Pest Megyei Bajnokság I. ford, Tavaszváró Kupa
2012-02-07
A mai naptól lehet nevezni a 2012.03.3-4-én a Tattersalban megrendezésre kerülő CDNB* versenyre, mely a Talentum-BASF Kupa 2012. évi első versenye, a Pest Megyei Bajnokság és a 3 fordulós Tavaszváró Kupa I. fordulója. 
A versenyt megelőzően 2012.03.03-án 8:00 h-tól rajtengedély vizsgát tart a rendező!
A kiírást ITT letöltheti vagy elérheti a www.nevezesdijlovas.hu oldalon keresztül.
 
Programgyűjtemény bővítése
2012-02-07
A programgyűjtemény az alábbi programokkal bővült:
A KŰR, L KŰR, M KŰR, FEI Challange Előkészítő.
A programok letölthetők a
Programgyűjtemény menüpont alól.
 
Donau-Bohemia Trophy 2012
2012-02-07
A Donau-Bohemia Trophy 2012 versenysorozat kiírását ITT letöltheti.
 
2012. évi versenynaptár
2012-02-06
A 2012. évi Versenynaptárat  ITT letöltheti!
Azon helyszínek, akik még nem jelezték verseny rendezési szándékukat és időpontjaikat, kérjük küldjék el a
dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címre február 18-ig.
 
Pályázati felhívás a 2012.évi bajnokságok rendezési jogára!
2012-02-06

A Díjlovagló Szakbizottság nyilvános pályázatot ír ki az alábbi 2012. évi versenyek helyszínére és rendezési jogára:

2012. május 26-27. U25 Országos Bajnokság (=Lovas Klubok egyéni és csapat bajnoksága, 25 év alatti lovasok számára.). A pályázati adatlap ITT letölthető.
2012. június 30-július 1. Korosztályos Országos Bajnokság (ifi OB). A pályázati adatlap ITT letölthető.
2012. augusztus31- szeptember 2. Országos Bajnokság és Fiatal Lovak Bajnoksága. A pályázati adatlap ITT letölthető.

2012.  augusztus 18-19 VAGY október 6-7. Utánpótlás Országos Bajnokság (=Talentum-BASF Kupa Döntő). A pályázati adatlap ITT letölthető.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2012. március 5. 22:00.
A pályázatokat a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu e-mail címre kérjük elküldeni.

 
Átadásra kerültek az ÉV DÍJAI
2012-02-05
Év díjlova: Weinzauber 2

Év díjlovasa: Ács Róbert

Év díjlovas edzője: Pachl Péter

Év díjlovas versenye: IV. Pulai Lovaspark Kupa, Balatonvilágos

Év díjlovas meglepetése: Kovács Ernő

 
Kötelező felelősség biztosítás 2012 évre
2012-02-05
A 2012.  évben a lovasok után kötelezően fizetendő felelősségbiztosítás részleteiről a Magyar Lovas Szövetség oldalán olvashat.
 
Versenyiroda képzés
2012-02-02

A Díjlovagló Szakbizottság 2012. február 18-án  10:00-kor továbbképzést tart

 DÍJLOVAS VERSENYIRODÁK részére. A képzés kötelező minden jelenlegi versenyirodás számára, de nyitott minden érdeklődő részére és vizsga  lehetőséget nyújt új belépő versenyirodák részére.

Részvételi díj. 5.000.-Ft/fő

Az új belépő versenyirodák esetében a továbbképzés díja 10.000.-Ft, mely tartalmazza a vizsga díját, de nem tartalmazza a 2012. évi versenyiroda  licensz díját.

 

Helyszín: Magyar Sportok Háza (1143 Budapest, Istvánmezei út 1-3.)

 

Előzetes jelentkezés szükséges:

dijlovaglas@lovasszovetseg.hu, határidő: 2011. február 15.

 

FONTOS INFORMÁCIÓ:

Az Inaktív versenyirodák amennyiben nem vesznek részt a továbbképzésen, a továbbiakban csak új vizsgát követően válthatnak ki licenszet. (Inaktív versenyirodás az, aki korábban vizsgázott, de nem végezett versenyirodai feladatot 2011-ben)


Az Inaktív és Aktív versenyirodák listáját a bővebben alatt tekintheti meg.
 
Javaslat az OB-k rendszerének megújítására
2012-01-25

A Díjlovagló Szakbizottság az Országos Bajnokságok eddigi rendszerének megújításáról tárgyalt. Az itt látható javaslat a bajnokságok új tervezett formáját részletezi. A Szakbizottság várja az építő észrevételeket a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címre. A tervezethez való hozzászólásra a 2012.február 4-i Közgyűlésen is lehetőség lesz.

A Szakbizottság a hozzászólások meghallgatása után dönt arról, hogy bevezeti-e az új rendszert vagy a jelenleg is érvényben lévőt tartja meg.

 
Mathieu Van Landeghem edzőtábor Kaposváron!
2012-01-25



Mint korábban már hírt adtunk róla,
2012. február 10-11-12-én a Francia Nemzeti Lovasiskola lovastanára a híres Cadre Noir lovasa, Mathieu Van Landeghem tart edzőtábort lovasok és edzők részére Kaposváron, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Pannon Lovasakadémián.
Az edzőtábort  része a Díjlovas szakágak edzőtovábbképzésének!

A részteles programot a Bővebben alatt olvashatja, vagy ITT letöltheti.


A fotón Francois Fontaine a Francia Nemzeti Lovaiskola lovastanára látható a 2011. novemberi edzőtáborból.

 
Új külföldi versenykiírás
2012-01-25
 
Hamarosan lejár a jelölési határidő!
2012-01-19
FIGYELEM!
Hamarosan lejár (2012.01.20.) az „Év díjlova”, „Év díjlovasa”, „Év díjlovas edzője”, „Év díjlovas versenye”, „Év díjlovas meglepetése”.,  címekre a jelölési határidő.
Aki szeretné  megnevezni jelöltjeit, azt kérjük a határidőn belül küldje el a
díjlovaglas@lovasszovetseg.hu címre.
 
Mathieu Van Landeghem edzőtábor Kaposváron!
2012-01-19

Lovastusa, Díjugrató és Díjlovas szakágakban edzőtábor és edzőtovábbképzés a Francia Nemzeti Lovasiskola tanárának vezetésével Kaposváron!

 

2012. február 10-11-12-én a Francia Nemzeti Lovasiskola lovastanára a híres Cadre Noir lovasa, Mathieu Van Landeghem tart edzőtábort lovasok és edzők részére Kaposváron, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Pannon Lovasakadémián.

További információkat a bővebben alatt olvashat.

 
Új külföldi versenykiírás
2012-01-19
 
Ki lesz az „Év díjlovasa”? És melyik ló lesz az „Év díjlova”?
2012-01-09

A Díjlovagló Szakbizottság a 2012. február 4-én megtartandó Közgyűlésén új díjakat is átad. Ezen az ülésen kerülnek először átadásra a következő díjak:

„Év díjlova”, „Év díjlovasa”, „Év díjlovas edzője”, „Év díjlovas versenye”,

„Év díjlovas meglepetése”.

 

Lehetősége van bárkinek, hogy javaslatot tegyen, hogy kik kapják a fent felsorolt különdíjakat. A javaslatokat 2012. január 20-án 10:00-ig lehet leadni a kategória és a jelölt nevének, valamint egy rövid indoklásnak a megadásával a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címen.

A döntést egy független testület hozza majd meg a leadott javaslatok alapján. Egy nevet elég egyszer leadni, mert NEM a beérkezett „szavazat mennyiség” alapján dönt a testület.

 
Díjlovagló Közgyűlés 2012 február 4.
2012-01-09

FIGYELEM! A KÖZGYŰLÉS HELYSZÍNE MEGVÁLTOZOTT!
AZ ÚJ HELYSZÍN: OTP Bank Épülete,
(Budapest, XIII. kerület Babér utca 9. földszinti tárgyaló –Duna Plázához közel)
A változás a meghívón átvezetésre került!



A Meghívót és a Meghatalmazást
ITT letöltheti



                                                          M E G H Í V Ó

 

Tisztelettel értesítem, hogy a Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága 2012. február 4-én 9.00 órakor az OTP Bank Épületében

(Budapest, XIII. kerület Babér utca 9. földszinti tárgyaló –Duna Plázához közel) tartja

2011. évi szakági közgyűlését.

Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, akkor a következő közgyűlésre azonos napirenddel

 

2012. február 4. 10.00 órakor

az OTP Bank Épületében

(Budapest, XIII. kerület Babér utca 9. földszinti tárgyaló –Duna Plázához közel)

kerül sor

 

mely a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

 

 

N a p i r e n d :

 

  1. Szakbizottság és a Régió felelősök beszámolója 2011. évi tevékenységükről.

2.     Szövetségi Kapitány beszámolója

3.     Bajnokok köszöntése és további különdíjak átadása („Év díjlova”, „Év díjlovasa”, „Év díjlovas edzője”, „Év díjlovas versenye”, „Év díjlovas meglepetése”.)

  1. Egyebek

 

 

Szavazásra jogosultak azon tagok, melyek a szövetségi iroda nyilvántartása szerint 2011. évben a Magyar Lovassport Szövetség felé tagdíjukat befizették és a 2011. licenc évben a díjlovagló szakág versenyrendszerében versenyzőjükkel részt vettek, valamint eleget tettek az MLSZ 1/2010/VII.7/Elnökségi határozatában foglaltaknak.

(MLSZ 1/2010/VII.7/EH: A tagoknak 2011. december 31-ig rendezni kell a Magyar Lovassport Szövetség felé fennálló tagsági jogviszonyukat. 2011. december 31. után csak az a tag rendelkezik szavazati joggal, aki az aktuális Sporttörvény szabályozásainak megfelelő szerveződési formában működik.)

 

A tagok listáját, akiknek jogállásukat a Szövetség felé rendezniük kell, a honlapon a „tagegyesületek” menüpont alatt lehet olvasni. http://www.lovasszovetseg.hu/index.php?menu=3

 

Aki a tagdíjat nem fizette be, az a Közgyűlés megkezdésének időpontjáig megteheti.

 

A Közgyűlésen a szavazásra jogosult tagot törvényes képviselője, annak akadályoztatása esetén a törvényes képviselő által meghatalmazott személy képviselheti. (A meghatalmazás formanyomtatványa letölthető a http://www.lovasszovetseg.hu/ honlapról.)

 

 

B u d a p e s t ,  2012. január 4.                                                          

 


Vági László
sk.
elnök

 
Új külföli versenykiírások
2012-01-05
 
Váratlan hirtelenséggel elpusztult WEINZAUBER
2011-12-30

Váratlan hirtelenséggel tegnap reggelre (2011. december 29-én) elpusztult WEINZAUBER, Ács Róbert lova. Weinzauberrel Ács Róbert háromszor volt Magyar Bajnok és számos rangos nemzetközi versenyen eredményesen szerepelt, köztük a legemlékezetesebbek a 2011-es évadból a Világkupa Döntő Lipcsében, és az Európa Bajnokság Rotterdamban.

Weinzauber és Ács Róbert volt ez idáig az egyedüli esélyes magyar páros, akik a londoni Olimpián indulhattak volna.

Weinzauber halálával a magyar díjlovaglást nagy veszteség érte. http://www.eurodressage.com/equestrian/2011/12/20/robert-acs-weinzauber-passed-away


Robi és Anikó megemlékezését Weinzauberről a bővebben alatt olvashatják.

 
Békés Karácsonyt, és Egészségben Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet!
2011-12-19
Boldog Békés Karácsonyt és
Egészségben Örömökben Gazdag Új Esztendőt
kíván a
Díjlovagló Szakbizottság!

 
A Válogatott keret edzőtábora Balatonvilágoson
2011-12-15
A hétvégén Johann Riegler tart Balatonvilágoson edzőtábort a válogatott kerettagok számára.
Az edzések látogathatóak, az érdeklődők mindkét nap 9:00 h-tól tekinthetik meg azokat.
 
A 2011. december 4-i Szakbizottsági ülés határozatai
2011-12-13
A 2011. december 4-i ülés határozatait eléri a Szakági Információk/Határozatok/2011. évi határozatok menüpontban, vagy elolvashatja közvetlenül a bővebben alatt.
 
BASF TALENTUM KUPA SOROZAT 2012
2011-12-13
A BASF Talentum Kupa Sorozat 2012. évi kiírását elovashatja a bővebben alatt. 
 
Pamír az OTP Bank Lovas Világkupán búcsúzik!
2011-12-02

Pamírt, a nagyszerű shagya arabot tavaly is láthattuk a Díjlovas KO számaiban, Pachl Péter akkor huszár ruhában lovagolta. Pamír évekig versenyzett díjlovaglásban és több bemutatón is részt vett, mint egyetlen nagydíjas shagya arab mén, mígnem 2011. áprilisban a 12 éves mén futószárazás közben csüdcsonttörést szenvedett. Pamír azóta jobban van, de sportkarrierje lezárult.
Pamír búcsúzatására az OTP Világkupán szombaton kerül sor, a 10:30-12:10 között látható lovas showban, a „Magyar Sportlótenyésztő Egyesület büszkeségei” c. műsorban.

Bővebben:

http://www.lovasok.hu/index.php?i=51369

 
Belépőjegyek az OTP Világkupára a fiatal bajnokoknak
2011-12-01

A Díjlovagló Szakbizottság felajánl az Ifi OB és az U25 Bajnokság bajnokainak és II-III. helyezettjeinek az Arénában megrendezendő "OTP Világkupára" 1-1 belépő jegyet.

A jegy SZOMBATON (2011.december 3.) 15:00 h-tól zárásig érvényes.

Aki élni kíván a lehetőséggel, jelezze péntek 13:00 h-ig Nagy Juditnak a +36 30 242 3553 telefonszámon.

 
Megrendelhető a IV. Pulai Lovaspark Kupa dupla lemezes DVD-je
2011-11-22
Elkészült végre a IV. Pulai Lovaspark Kupa esti rendezvényeinek dupla lemezes DVD-je.
Az 1. lemez a szombati rendezvényt, a 2. lemez a vasárnapi rendezvényt tartalmazza, természetesen egy csomagolásban.
Megrendelhető a pulaip@t-online e-mail címre küldött megrendeléssel.
Az ára 2000,- Ft + postaköltség.




 
Németh Fanni eredménye Ankunban új lovával
2011-11-21
Németh Fanni és új lova, Weltrubin 5  2011.11.18-20. közt Ankum, CDNA* versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
A 2011.10.23-i Szakbizottsági ülés határozatai
2011-11-18

2011/40. (2011.10.23.) határozat: Pénzeszközökkel való elszámolás szabályozása.

A Díjlovagló Szakbizottság rendelkezésére álló pénzeszközből a határozatban rögzített pénzek felvételének és elszámolásának az alapja a határozat. Ezen pénzek felvételét nem kell külön engedélyeztetni. Egyéb, eseti egyedi kifizetése csak Vági László, szakági elnök írásbeli engedélyével teljesíthetők.

 

 

2011/41. (2011.10.23.) határozat: Danubia-Bohemia-Trophy kupasorozat

A Díjlovagló Szakág a Szakbizottság döntése értelmében részt vesz a Danubia-Bohemia-Trophy kupasorozaton. A Magyar Díjlovagló szakág részéről a szervezéssel kapcsolatos kérdésekben a képviselő személye Dallos Zsófia, bíró személyével kapcsolatos kérdésekben Hillier Orsolya.

 

2011/42. (2011.10.23.) határozat: A 2012. évi bíró és edzőtovábbképzéssel egy időben globalfórum.

A Díjlovagló Szakbizottság a 2012. évi – a szakág által szervezett- bíró és edző továbbképzésen globalfórum keretében lehetőséget kíván biztosítani a bíróknak, edzőknek és lovasoknak arra, hogy egyeztethessék egymással a hazai bíráskodással kapcsolatban felmerült kérdéseiket, észrevételeiket. A továbbképzés várható időpontja 2012 I. negyedév. További info: szakági honlapon decemberben.

 
Kövy András edzőtábora Sóskúton!
2011-11-17

Kedves Lovassporttársak!

A Sóskúti Lovas- és Élményparkban

Kövy András válogatott díjlovas edző 3 napos díjlovas kurzust tart.

Az eseményre minden sportolót és a díjlovaglás iránt érdeklődőt szeretettel várunk!

A kurzus időpontja: 2011. november 18 - 2011. november 20.

Információ: Kocsor László edző (mobil: 70/942-04-56)

Központi információ tel/fax: 06(23)347-579;

Jelentkezés: a www.lovassport.hu honlapon a jelentkezés@lovassport.hu e-mail címen, de lehet más módon is. Határidő: 2011.november 15.

További részletek a bővebben alatt.

 
VILÁGKUPA - TOMBOLA
2011-11-17

V. OTP Bank Lovas Világkupa

2011. december 2-4.  

„Van zsákodban minden jó …”

VILÁGKUPA - TOMBOLA

  Legyen Öné egy 3 éves lipicai kanca-csikó

… más értékes ajándék

            

 

Sorsolás:      A Világkupán

 

Felajánló:    Lázár Lovaspark, Domonyvölgy

 

A tombolaszelvényt a PEGAZUS decemberi számában találja.

 

Bővebb információ:  www.lovasvilagkupa.hu

                                      www. lovasszovetseg.hu

 
Megszületett Dallos Zsófi kislánya!
2011-11-14
2011. november 12-én megszületett Dallos Zsófi és Takács Bence kislánya:
 TAKÁCS EMMA ESZTER 
súlya: 3390 gramm, hossza:  54 cm.
Jó egészséget kívánunk Emma Eszternek és szüleinek!
 
Németh Fanni külföldi versenyeredménye
2011-11-09






Németh Fanni és Firanta
2011.11.04-06. közt Ankum, CDNA* versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Új külföldi versenyeredmény
2011-11-03
Németh Fanni és Firanta 2011.10.28-30. közt Ankum, CDNA* versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Balázs Lilla fotói Pátyról
2011-11-02




Balázs Lilla Pátyon készült fotóit
megtekintheti a Galériában.
 
Új külföldi versenykiírások
2011-11-02
 
Páty CDNB* ELŐZETES startlisták
2011-10-28

A hétvégi verseny ELŐZETES startlistái:

SZOMBAT
VASÁRNAP

A végleges startlista a pénteki napon 17:30-kor kezdődő technikai értekezleten kerül véglegesítésre!

 
Futár Ernő fotói Kaposvár, szombat
2011-10-24







Futár Ernő Kaposváron (szombati nap) készült fotóit megtekintheti a
Galériában!
 
Somogy Megyei Díjlovagló Bajnokság végeredménye
2011-10-18
A Somogy Megyei Díjlovagló Bajnokság Bajnokai:

Gyermek kategória bajnoka: Domján Martin / Lord Larnaca (Török Lovastanya LK)
Ifjúsági kategória bajnoka: Gémes Barnabás / Ballentino (Cserénfa Klub SE)
Felnőtt kategória bajnoka: Hafner Dóra / Zavaros (Lovasakadémia SC)

A részletes eredményeket ITT megtekintheti!
 
Új külföldi versenyeredmény
2011-10-17
Németh Fanni és Firanta  2011.10.14.-16 közt Ankum, CDNA* versenyen elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi eredmények alatt.
 
Fiatal Lovak Bajnoksága 2011 évi BAJNOKOK
2011-10-12
4 éves lovak bajnokságának bajnoka:
NÉRÓ
(lovas: Jost Meister, egyesület: Kisbéri Magán Ménes)
2. helyezett: LEGOLAS (lovas: Franyó Barbara, egyesület: Caballus Club)
3. helyezett: RUBIN PRINCESS (lovas: Schuch Lili, egyesület: Xenophon LK)

5 éves lovak bajnokságának bajnoka:
VAJKA
(lovas: Szokola Csaba, egyesület: Kwizda SE)
2. helyezett: DALIA (lovas: Komjáthy György egyesület: Ádám Zoltán LK)

6 éves lovak bajnokságának bajnoka:
WILLI THE HIT (lovas: Szalai Nikolett, egyesület: Herczog és Fiai Kft)
2. helyezett: SALENKA (lovas: Bulyovszky Anna, egyesület: Go Fast SHS)
3. helyezett: DREAMLAND (lovas: Meggyesi Diana, egyesület: Dobogómajor LSE)

A részletes eredményeket
ITT megtekintheti! 
 
Fotók Fótról
2011-10-11
Kende Luca, Rudasy András és Tari Zsolt Fóton készített fotóit tekintheti meg a Galériában.
 
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS Kaposvár Világkupa forduló
2011-10-09
A kaposvári világkupa forduló eseményeit élőben követheti a www.somogysportja.hu oldalon.
 
Páty, CDNB* 2011,10.29-30.
2011-10-07
A mai naptól lehet nevezni a Pátyon 2011.10.29-30. közt megrendezésre kerülő CDNB* díjlovagló versenyre mely egyben Talentum Kupa forduló is (minősülési lehetőség a 2012, évi Talentum Kupa Országos Bajnokságra).
Az év elején erre az időpontra előzetesen jelzett rajtengedély vizsga ELMARAD!
A kiírást ITT letöltheti. 
 
Díjlovagló Világkupa, Kaposvár
2011-10-06
A Kaposváron 2011. október 7-9. közt megrendezésre kerülő Díjlovagló Világkupa forduló programjáról és egyéb részletekről ezen a linken tájékozódhat:http://www.lovasakademia.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=124&Itemid=91
 
Gombolay Ferenc edzőtábor
2011-10-06
EDZŐK ÉS LOVASOK FIGYELEM!!! Gombolay Ferenc újra kurzust tart Magyarországon!

A Díjugrató és Military szakág EDZŐI PROGRAMJÁNAK keretében 2011. október 10-12 között a Nemzeti Lovardában kerül sor a következő képzésre! 
A  képzést a Díjlovagló szakág elfogadja éves edző továbbképzésnek!


A további részleteket ITT elérheti.

 
Balázs Lilla fotói az Irina Lys edtőtáborról
2011-10-05


Balázs Lilla az Irina Lys edzőtáboron készült fotóit
megtekintheti a Galériában.
 
Sukoró ELŐZETES startlista
2011-09-30
A hétvégi sukorói verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
Csongrád Megyei Bajnokság DÖNTŐ
2011-09-29
A mai naptól lehet nevezni a 2011.10.08-án Szentesen megrendezésre kerülő Csongrád Megyei Bajnokság Döntőjére.A kiírást ITT letöltheti.
 
További fotók a CDI Fót versenyről
2011-09-29

A fóti versenyről tekinthet meg fotókat a http://cdi-fot.lovasterapia.hu/hu/hirek/cdi_2011hu.html link alatt a FOTÓALBUM címszónál.

 
Újra verseny Sukorón!
2011-09-28

Sukoró 3 éve lépett be a magyarországi versenyhelyszínek közé. Akik már voltak itt, megtapasztalhatták mennyire kedves, barátságos kis helyszínre csöppentek. Most, október 1-én ismét verseny lesz Sukorón. E, A, L számokban mérettethetik meg magukat a kevésbé tapasztalt és a profi versenyzők is. Az év vége felé közeledve érdemes kihasználni a beígért jó időt még egy kellemes szabadtéri versenyzésre. A rendezők nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt Sukorón!

Nevezési határidő meghosszabbítva: 2011. szeptember 29. 22:00-ig

 
Futár Ernő fotói Fótról
2011-09-28






Futár Ernő fotóit a fóti pénteki versenynapról megtekintheti a
Galériában.
 
Utánpótlás OB (Talentum Kupa Döntő) Bajnokok és helyezettek
2011-09-26
D1 (K1) kategória  bajnoka: Kerekes Lili - Piccolina (Go Fast SHS)
ezüst érmes: Neel Juliett - Silver Cloud (Go Fast SHS)
bronz érmes: Malaczkow Fanni - Rudi (Go Fast SHS)

A kategória ifi bajnoka: Horváth Klaudia - Akitos Athos (Lovasakadémia Sc)
ezüst érmes: Gálfi Antónia - Day Dream (Xenophon LK)
bronz érmes: Kökényesy Anna Zsófia - Layout 11 (Standstone Horses Team)

A kategória felnőtt bajnoka: Horváth József - Ready For Impossible (Csömöri LTKE)
ezüst érmes: Rapiné Burján Judit - Dayana (Ádám Zoltán LK)
bronz érmes: Balogh Lili - King Gold Orfeus (Xenophon LK)


L kategória ifi bajnoka: Gálfi Antónia - Day Dream (Xenophon LK)
ezüst érmes: Radnai Barbara - Retorik (Xenophon LK) 
bronz érmes: Hock Zsófia - Cadillac (Nagyvázsonyi LK)

L kategória felnőtt bajnoka: Horváth József - Ready For Impossible (Csömöri LTKE)
ezüst érmes: Bakos Szabina - Huligán (Fülöp LK)
bronz érmes: Fehér Orsolya Eszter - Ronaldino (Állatorvos.Tud.Kar TLC)

Csapat Bajnokság végeredménye:
Bajnok Csapat: Nyugat Magyarország csapata. (Hock Zsófia, Horváth Klaudia, Rapiné Burián Judit, Rapi Kitti Krisztina)
ezüst érmes: Közép-Magyarország III. csapat. (Szűcs Gabriella, Gálfi Antónia, Fehér Orsolya Eszter, Paizs Petra Míra)
bronz érmes: Közép-Magyarország II. csapat. (Róbert Orsolya Anna, Koroknai Anna, Kökényesy Anna, Radnai Barbara)

Régiók legjobb ifi utánpótlás lovasai:

Nyugat Magyarország:
A kategória: Horváth Klaudia (Lovasakadémia SC)
L kategória: Hock Zsófia (Nagyvázsonyi LK)

Közép- Magyarország:
A kategória: Gálfi Antónia (Xenophon LK)
L kategória: Gálfi Antónia (Xenophon LK)
D1 (K1) kategória: Kerekes Lili (Go Fas SHS)

Kelet Magyarország:
D1 (K1) kategória: Drahanovszki Vilmos (Vilmos Tanya PK)


A Díjlovagló Szakbizottság 2011/22 (2011.04.17) határozata értelmében „az egyéni bajnokság régiónkénti legjobb junior lovasa a döntőn lovagolt vágta nélküli póni illetve „A” és „L” feladatokból, azaz régiónként 3 lovas térítés mentesen részt vehet az évad végén egy központi edzőtáborban”

A központi edzőtábor megrendezésére  2011.szeptember 30-a és október 2-a között a pilisjászfalui Unikornis Lovardában kerül sor. Az Utánpótlás Országos Bajnokság (Talentum Kupa döntő) legeredményesebb "A", "L" és "pónis" kategóriájú junior lovasai részére az edzőtábort Irina Lys vezeti.


A részletes eredményeket ITT elérheti.

 
Markó Mariann fotói Weikersdorfból
2011-09-23
Markó Mariann Weikersdorfban készült fotóit megtekintheti a Galériában.
 
Fót Meghívó és részletes program
2011-09-21


A részletes programot ITT
letöltheti.
 
Az MLTSZ Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye Fóton
2011-09-21

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás Központja, Fót, Vörösmarty tér 2.

A verseny időpontja: 2011. szeptember 23-25. (péntek-vasárnap)

A Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2011. szeptember 23. és 25. között, immáron hetedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét, valamint ezzel párhuzamosan Lovasterápiás Versenyét. A rendezvény fő támogatója az OTP Bank.
 További információk a bővebben alatt.

 
Új külföldi versenyeredmény
2011-09-21
Sámoly Zsófia Winnie Boval Brunthallban S9 versenyszámban 64,233%-ot teljesített.

Szűcs Gabriella és Daily Hollywood Weikersdorfi eredményeit (2011.09.10-11.) megtekintheti a
http://www.turnier-meldestelle.com/ oldalon. (Bal oldali oszlopon belül válassza ki a keresett versenyt)
 
Fotók az OB-ról
2011-09-21




Az OB-n készült fotókat megtekintheti a Galériában. A fotók közül az eredményhirdetéseken készült képeket Bogesz (Bognár Tamás), a továbbiakat Bazsi (Balázs József) készítette.
 
Hazai rendezésű nemzetközi versenyek kiírásai
2011-09-20
 
Befejeződött a 2011-es év Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnoksága
2011-09-20


Hétvégén rendezték Hidegség, Ilona majorban a Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság döntőjét. A két versenynap zárásaként így ünnepélyes bajnokavatásra is sor került. Hét kategóriában avattak bajnokot, a győztesek rangsorát a bővebben alatt olvashatja.

 
Nemzetközi versenyek kiírásai a nevezési rendszerben
2011-09-20
Újdonságként azon nemzetközi versenyek kiírása amelyekre a Szövetségi Kapitány nevezett magyar versenyzőt a jövőben -lehetőség szerint- megjelenik a nevezési rendszer külföldi versenyei közt. (www.nevezesdijlovas.hu oldalon a térkép bal felső sarokban megjelenő külföldi versenyek.) A verseny info boxa fogja tartalmazni a verseny kiírás linkjét.
A hazai rendezésű nemzetközi versenyek kiírása továbbra is elérhető lesz a www.nevezesdijlovas.hu oldalon.
A Fót CDI3* verseny kiírását és a részletes programot ITT elérheti.
 
Pest Megyei Bajnokság eredménye
2011-09-19
A Pest Megyei Bajnokság eredménye:
Felnőtt kategória bajnoka: Kiss Bianka Mauritiussal (Biofarm Egyesület)
Fiatal Lovas kategória bajnoka: Mészáros Katinka Hadúrral (Budapesti Lovas Klub)
Junior kategória bajnoka: Bársony Boglárka Karloval (Simonpuszta LSE)
Gyermek kategória bajnoka: Szűcs Gabriella Daily Hollywooddal (Sóskúti LSE)

A kategória helyezetteket ITT megtekintheti.
 
Fiatal Lovak Bajnoksága
2011-09-17
A mai naptól lehet nevezni a 2011.10.7-8-án (péntek-szombat) Kaposváron megrendezésre kerülő Fiatal Lovak Országos Bajnokságára. A kiírást ITT letöltheti.
 
Nemzeti Vágta
2011-09-17
Ügetés-nyújtás győztese: Horváth Katalin Makroval
Ugrásváltás sorozat győztese: Farkas Katalin Absynth-al
Passage-piaffe győztese: Dallos Gyula Piconero IV-el
 
Simonpuszta előzetes startlista
2011-09-15
A  hétvégén Simonpusztán megrendezésre kerülő Pest Megyei Bajnokság Döntő  ELŐZETES startlistáját ITT letöltheti.
 
Nemzeti Vágta eredmények
2011-09-15
Szerdától folyamatos programokkal várja a Nemzeti Vágta rendezősége az érdeklődőket. Ebben az évebn díjlovagló verseny is része az eseménynek. Szerdán Intermediaire I. Zenés Kűrt, csütörtökön Nagy Díj Zenés Kűrt láthattak az érdeklődők. 
Intermediaire I. Zenés Kűrben első helyen végzett Dallos Gyula - Picconero IV.-el.
A további sorrend: Farkas Katalin - Absynthe, Szokola Csaba - Carnevál, Decsi Enikő - Laron-M, Kiss Bianka - Mauritius, Németh Gábor - Le Baldi.
Nagy Díj Zenés Kűrben első helyzett Dallos Gyula Picconero IV-el. 
A további sorrend: Simon Szilvia - Aiso, Kovács Ernő - Zümmögő, Szokola Csba - Carneval, Decsi Enikő - Laron-M.
Pénteken "KO" versenyszámban mérik össze magukat a versenyzők. 
 
Talentum Kupa: csapatok, edzőtábor a győzteseknek
2011-09-14
Többfordulós egyeztetések alapján eldőlt, hogy Irina Lys vezeti a Talentum Kupa Országos Utánpótlás Bajnokság legeredményesebb Közép-magyarországi "A", "L" és "pónis"
kategóriájú lovasa részére kiírt edzőtábort. A szakmai továbbképzés szeptember 30-a és október 2-a között a pilisjászfalui Unikornis Lovardában lesz, amelyre a Nyugat-magyarországi régió legjobb lovasait is várják.
Az Unikornis Lovarda egyben a továbbképzés szponzora is, mert a díjlovagló szakbizottság által megállapított támogatás nem fedezi a régiókból meghívott lovasok vendéglátásának és Irina Lys rájuk eső edzői óradíjának költségét.
További információ abővebben alatt.
 
Hírösszefoglaló a Csömör Kupáról
2011-09-14
A hétvégi Csömör Kupáról olvashat a Színes Hírek alatt.
 
Díjlovasok a Nemzeti Vágtán
2011-09-14
2011. szeptember 14-15-16-án a  NEMZETI VÁGTA program keretében szerdán Intermediaire I, csütörtökön Nagy Díj zenés kűr, pénteken KO versenyszámokat tekinthetnek meg az érdeklődők

2011-ben a Nemzeti Vágtán a Díjlovagló Szakág a következő meghívott lovasokkal képviselteti magát: Dallos Gyula, Decsi Enikő, Farkas Katalin, Horváth Katalin, Kiss Bianka, Kovács Ernő, Németh Gábor, Simon Szilvia, Szokola Csaba.

Az érvényes díjlovas licensszel rendelkezők az eseményre ingyenes belépőt vehetnek át (MLSZ irodájában).

A Nemzeti Vágtáról részletesen olvashat a www.vagta.hu oldalon.

 
Somogy Megyei Díjlovagló Bajnokság DÖNTŐ
2011-09-13
A mai naptól lehet nevezni a Szentán 2011.10.16-án megrendezésre kerülő CDB Somogy megyei Bajnokság döntőre. A kiírást ITT letöltheti.
 
Pest Megyei Bajnokságra minősültek listája
2011-09-13
A hétvégén Simonpusztán megrendezésre kerülő Pest Megyei Bajnokság Döntőre minősültek listáját ITT letöltheti. Felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy a nevezési határidő ma éjfélkor jár le.
 
Előzetes startlista, Cinkota
2011-09-09
A Csömör-Talentum Kupa szeptember 11-i III. forduló ELŐZETES startlistáját ITT letöltheti.
 
Új sponzori díjak Cinkotán
2011-09-08
A Csömör-Talentum Kupa szeptember 11-ei III. fordulójára újabb sponzor ajánlott fel díjakat. A Nösenberger lótakarmányok hazai forgalmazását bonyolító Flomax kft tulajdonosa a Csömör - Talentum Kupa CDN-B*verseny feladataiban indulóknak regisztrációs minta csomagokat, a számok nyerteseinek egy-egy zsák tápot, a II-III. helyezetteknek más Nösenberger-termékeket ajánlott fel.
Dr. Molnár Zita a forgalmazó Flomax kft ügyvezetője aki korábban amatőrként a Csömör Kupa díjugrató számaiban versenyzett - elmondta, díjazzák a Fóton megrendezésre kerülő díjlovagló  országos utánpótlás bajnokság győzteseit is.
A Csömör-Talentum Kupa "pónis" számait Győri Mónika díjlovas, a Havens Magyarország és a csömöri Auchan Áruház cukrászata támogatja. 
A verseny előzetes startlistája péntek délutántól a honlapon lesz elérhető.
 
Sukoró CDNB, 2011.10.01.
2011-09-08
A mai naptól lehet nevezni a Sukorón 2011.10.01-én megrendezésre kerülő CDNB versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
 
Nemzeti Vágta
2011-09-07
A Szervező Bizottság szeretettel várja a Magyar Lovassport Szövetségnél igazolási számmal, érvényes licenccel rendelkező sporttársakat a Széchenyi Pálya programjaira 2011. szeptember 14-16. között. Részükre fejenként egy ingyenes belépőjegyet biztosít a SzB, amelyet a Magyar Lovassport Szövetség sportirodáján lehet igényelni. E-mail: szabo.kriszta@lovasszovetseg.hu
http://www.fogatsport.hu/portal/vagta2011

PROGRAMOK http://vagta.hu/menu/79/programok
 
Új külföldi versenyeredmények
2011-09-07
A Baden, 2011.09.2-4. CDNA*/B verseny eredményeit megtekintheti a http://www.turnier-meldestelle.com/ oldalon (a honlap bal oldalon a verseny nevére kattintva). A versenyen Kardos Adrienn Celinnel és Schmidt Anita Alabárdossal vett részt. A Schmidt Anita - Alabárdos páros először indult Nagy Díjban.
 
Új külföldi versenykiírások
2011-09-07
 
Fót nevezési határidő!
2011-09-06
Felhívjuk a  Fótra nevezni szándékozó versenyzők figyelmét a közelgő nevezési határidőre.
A MEGHOSSZABBÍTOTT NEVEZÉSI HATÁRIDŐ SZEPTEMBER 6. (KEDD), 10:00 h.
 
OB összesített bajnoki eredmények
2011-09-06
 
OB eredmény Péntek, szombat, vasárnap.
2011-09-06
Az eredményeket a versenyszám nevére kattintva töltheti le:
VASÁRNAP: L11; Junior ZK; Intermediaire II ZK, Nagy Díj ZK.
SZOMBAT:  L10; M9; Intermediaire I; Nagy Díj.
PÉNTEK: L9; M8; Szent György; Intermediaire II.
 
Hidegségi CDN-B* versenyszám módosítása
2011-09-06
A 2011. szept. 17-18-i hidegségi CDN-B* díjlovas versenyre a Nagydíj Zenés Kűr feladat is kiírásra került. A vasárnapi napon a Licenc szerző 6-os feladat helyett a Póni Zenés Kűr versenyszámra lehet nevezni. Emellett 4 és 5 éves lovak programjai is mindkét nap megtalálható a versenyszámok között. A rendezőség minden versenyzőt szeretettel vár!
 
Új külföldi versenykiírás
2011-09-05
 
A3-as feladat kiírása Cinkotán
2011-09-05
A szeptember 11-én megrendezésre kerülő Csömör-Talentum Kupa III. fordulójának feladatsora edzői kérésre A3-as programmal bővült, a verseny kiírásban egyéb változás nincs.
 
2011. év Magyar Díjlovagló Bajnoka ismét Ács Róbert
2011-09-04
A 2011 évi magyar díjlovagló bajnok:

ÁCS RÓBERT  WEINZAUBER 2 nevű lovával (Ács József LSE)
 

Ezüst érmes:      Komjáthy György (Ádám Zoltán LK), Wolkenstern

Bronz érmes:     Sámoly Zsófia (Kwizda SE) Winnie Bo  
 

NEHÉZ KATEGÓRIA BAJNOKA
 
Szokola Csaba (Kwizda SE), ARCO POLO Z

Ezüst érmes:      Ács Róbert (Ács József LSE) Red Pearl
Bronz érmes:
     Komjáthy György (Ádám Zoltán LK), Rittmeister


KÖZÉP KATEGÓRIA BAJNOKA 
Ács Róbert (Ács József LSE) Wunder Light

Ezüst érmes:       Komjáthy György (Ádám Zoltán LK) Viktória
Bronz érmes:      Kristóf Réka (Go Fast SHS) Willmots

KÖNNYŰ KATEGÓRIA BAJNOKA 

Zengő Réka (Go Fast SHS) Ponyto 
 
Ezüst érmes:       Komjáthy György (Ádám Zoltán LK) Dalia
Bronz érmes:      Szokola Csaba (Kwizda SE) Vajka
 
OB eredmények Szombat
2011-09-04
Az eredményeket a versenyszám nevére kattintva töltheti le: L10; M9; Intermediaire I; Nagy Díj.
 
OB eredmények Péntek
2011-09-03
Az eredményeket a versenyszám nevére kattintva töltheti le: L9; M8; Szent György; Intermediaire II.
 
Országos Díjlovagló Bajnokság időbeosztás
2011-09-02
Vasárnap:
 8:00    L11
11:40   Junior Kűr
14:40   Intermediaire Kűr
17:00   Nagy Díj Kűr

Szombat:
 8:00   L10
10:30  M9
14:50  InternediaireI
17:15  Nagy Díj

Péntek:
 8:00   L9
11:30  M8
15:00  Szent György
17:30  Intermediaire II
 
TALENTUM Kupa döntőre minősültek listája
2011-08-30
Póni Klubos feladatokban minősültek listája ITT letölthető.
Díjlovas licensszel rendelkező minősültek listája ITT letölthető.
A lista a hátralévő Talentum kupa fordulók miatt még nem tekinthető teljesnek!
 
4 éves lovak feladata Cinkotán
2011-08-30
A szeptember 11-i Csömör-Talentum Kupa III. fordulójának kiírásában módosítás történt: a mai nappal kiírásra került a "4 éves fiatal lovak
versenyszám" is, mától erre is lehet nevezni.
 
OB info, technikai értekezlet
2011-08-29
Az Országos Díjlovagló Bajnokságon a technikai értekezlet időpontja: 2011.09.01. 19:00 h.
 
Új külföldi versenyeredmények
2011-08-29
A  hétvégén (Aug 27-28) ausztriai CDN versenyen Seckau-ban versenyzett Decsi Enikő, Dallos Gyula, Radnai Barbara.
Eredményeiket megtekintheti:http://www.turnier-meldestelle.com/
(Az oldalra lépve a bal oldalon válassza ki a secaui versenyt, majd azon belül  az ergebnise menüpontot.)
 
OB dopping infó
2011-08-27
Felhívjuk az Országos Bajnokságon induló lovasok figyelmét a Díjlovagló Szakbizottság 2011/21. "Dopping a Magyar Bajnokságon" határozatára. Az MLSZ szabályait betartva a Magyar Díjlovagló Bajnokságon kategóriától függetlenül dopping ellenőrzés lesz. A lovak kijelölése a dopping vizsgálatra random módon (véletlenszerű kiválasztással) történik. A tiltott szerek listáját letöltheti: http://www.lovasszovetseg.hu/index.php?menu=24 )
 
Hegykő startlisták
2011-08-27

A hétvégén Hegykőn megrendezésre kerülő verseny ELŐZETES startlistáit a versenyszám nevére kattintva letöltheti.

E8; A1; L2; LSZ1

 
Pest Megyei Bajnokság DÖNTŐ Simonpuszta
2011-08-27
A mai naptól lehet nevezni a 2011.09.17-18-án Simonpusztán megrendezésre kerülő CDNB* versenyre mely a Pest Megyei Bajnokság Döntője.
A kiírást ITT 
letöltheti.
 
Újra verseny Hortobágyon!
2011-08-27
A mai naptól lehet nevezni a 2011.09.11-én Hortobágyon megrendezésre kerülő CDNB versenyre.
A kiírást ITT letöltheti.
 
Pest Megyei Bajnokság infó
2011-08-27
A rendező kérésére tájékoztatjuk a versenyzőket, hogy a Pest megyei Díjlovas Bajnokság DÖNTŐJE 2011. szeptember 17-18-án kerül megrendezésre Simonpusztán. A Pest megyei Lovasszövetség 150.000.- Ft összdíjazást ajánlott fel. A verseny NYITOTT és mindenkinek minősítő pontot ad, de csak azon lovasok indulhatnak a bajnoki címekért, akik kvalifikálódtak. A lista a 2011.08.26-i hírek alatt elérhető.
 
A Pest Megyei Bajnokság döntőjére minősültek listája
2011-08-26
A Pest Megyei Regionális Bajnokság Döntőjére minősült Lovasok listáját ITT letöltheti.

A rendezők felhívják a lovasok figyelmét arra, hogy az alábbi egyesületek nem fizették be a Pest Mi. Lovasszövetségi licenszet, így ezen egyesületek lovasai a Döntőn csak akkor vehetnek részt, ha a versenyig az egyesület a tartozását rendezi!

Apassionata Lovas Klub Sportegyesület, BIOFRAM Lovas Egyesület, Charta Lovasklub Egyesület, Határőr Dózsa Sportegyesület, Kisbéri Magán Ménes Sportkör,

 
Hat megye Két Régió Bajnokság Balatonvilágos
2011-08-26
A mai naptól lehet nevezni a Balatonvilágoson 2011.09.11-én megrendezésre kerülő CDNB Hat megye Két Régió Bajnokságra.
A kiírást
ITT letöltheti!
 
Hidegség CDNB*, Győ-Moson-Sopron Mi Bajnokság
2011-08-25
A mai naptól lehet nevezni a Hidegség-Ilonamajorban 2011.09.17-19-án megrendezésre kerülő CDNB* versenyre, mely egyben Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság DÖNTŐ.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
OB info
2011-08-23

Emlékeztetőül felhívjuk az Országos Bajnokság "M" kategóriában induló lovasok figyelmét a 2011/34. sz. a Bajnokságok  versenyszámait meghatározó határozatra, melynek értelmében az OB-n „M” kategóriában a nagykantár kötelező!

 
Dél-Dunántúli Regionális Bajnokság Bajnokai és helyezettek
2011-08-22
E kategória
Bajnok: Horváth Klaudia   Galatea VOB    Lovasakadémia SC            64,50%    
2.     Csuka Bence      Brando             Török Lovastanya Lk          59,50 %
   
3.     Vidák Gitta          Borka              Borka Lovasegyesület        54,00 % 
 

A kategória:
Bajnok: Horváth Klaudia      Akitos Athos    Lovasakadémia SC            71,50%  
2.      Varga Dóra            Vadóc              Lovasakadémia SC            60,00%
  
3.      Cseh Andrea         Alkimista         Caballus Club                     59,00%
 

L kategória
Bajnok:  Hafner Dóra        Zavaros            Lovasakadémia SC        65,00%      
2.    Windisch Zsuzsanna Mosegardens Ravella    Caballus Club    58,50%
       
      
     
M kategória 
Bajnok:  Farkas Katalin     Absynthe         Caballus Club                    73,00%  
2.       Gémes Barnabás Ballentino         Cserénfa Lk.                      63,35%
  
3.       Borondics Katalin Bogyó              Borka LE                           63,00%
 
A hétvégi Sóskút verseny startlistái
2011-08-19
A Sóskúton 2011. augusztus 20-án megrendezésre kerülő verseny ELŐZETES startlistáját ITT letöltheti.
 
Ács Róbert eredménye (csütörtök)
2011-08-18
Ács Róbert és Weinzauber Rotterdamban elért eredménye Nagy Díjban: 65,061
Az eredményeket ITT letöltheti.
 
Pénzdíjak a Segesdi versenyen!
2011-08-18

A-kategória L-kategória M-kategória
Segesd Önkormányzatának Díja Kovács Ferenc segesdi vállalkozó Díja Borka LE Díja
I. 15.000 20.000 30.000
II. 10.000 10.000 15.000
III. 5.000 5.000 10.000
A PÉNZDÍJAK CSAK SZÁMLA ELLENÉBEN VEHETŐK ÁT!
 
OB-ra nevezők figyelem!
2011-08-17
Felhívjuk a lovasok figyelmét az OB korai nevezési határidejére.
Már csak néhány napig lehet nevezni a Magyar Bajnokságra (Máriakálnok, 2011. szept 2-4).
Nevezési határidő: 2011. aug 22.
 
Díjlovagló Európa Bajnokság Rotterdam
2011-08-17

2011.augusztus 17-21. között kerül megrendezésre Rotterdamban a  Díjlovagló Európa Bajnokság (CH-EU-D Rotterdam, NED)

A verseny magyar résztvevője: Ács Róbert Weinzauberrel.
A csütörtöki napon 9:57. Ács Róbert startideje. A versenyt  a FEITV élőben közvetíti.
 

A verseny honlapja: www.ecdressage2011.com 

 

 
Fót, CDI és Talentum Kupa Döntő
2011-08-17
A mai naptól lehet nevezni a Fóton 2011.09.23-25.közt megrendezésre kerülő  Utánpótlás Országos Bajnokságra (=Talentum Kupa DÖNTŐ). A kiírást ITT letöltheti.
Felhívjuk a nevezni kívánó lovasok figyelmét arra, hogy a nevezési határidő viszonylag korai: 2011. szeptember 5.!
A versennyel egy időben kerül lebonyolításra a CDI verseny.
 A verseny kiírása letölthető: http://cdi-fot.lovasterapia.hu/data/cms14391/CDI_FotHUN_11_2.pdf 
CDI-re nevezni: Kövy András Szövetségi Kapitányon keresztül.
 
Csömör Kupa III. forduló és Talentum Kupa
2011-08-17
A mai naptól lehet nevezni a Csömörön 2011. szeptember 11-én megrendezésre kerülő CDNB díjlovagló versenyre mely a Csömör Kupa III. fordulója és egyben Talentum Kupa forduló.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Sóskúton versenyzők figyelmébe!
2011-08-17
A rendező kérésére tájékoztatjuk a versenyzőket, hogy a hétvégén Sóskúton megrendezésre kerülő CDNB* verseny mindkét versenynapjának számai szombaton kerülnek lebonyolításra, vagyis a verseny egy napos lesz.
 
Keszthely CDNB startlista
2011-08-12
A Keszthelyen 2011. augusztus 13-án megrendezésre kerülő CDNB díjlovagló verseny és Talentum Kupa ELŐZETES startlistáját ITT letöltheti.
 
Változás a Segesdi kiírásban
2011-08-12
A Segesden 2011. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő Dél-Dunántúéi Regionális Bajnokság Döntőjének versenyszámai a nevezni kívánó versenyzők kérésére kiegészültek az L9 és L10 versenyszámokkal.
 
Új külföldi versenykiírás
2011-08-12
 
Fót, CDI3* és Talentum Kupa Döntő, szeptember
2011-08-11
NAGY A KÉSZÖLŐDÉS FÓTON, ÉPÜLNEK A
PÁLYÁK A 2011. SZEPTEMBER 23-25.-i  CDI***/CDN DÍJLOVAGLÓ VERSENYRE!

 
Keszthely nevezési határidő meghosszabbítva
2011-08-10
A Keszthelyen 2011. augusztus 13-án megrendezésre kerülő CDNB díjlovagló verseny és Talentum Kupa nevezési határideje: 2011. augusztus 11- 22:00.
 
Hegykő, CDNB 2011.08.28.
2011-08-10
A mai naptól lehet nevezni a Hegykőn 2011.08.28-án megrendezésre kerülő CDNB versenyre mely a Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság 3., és Talentum Kupa forduló.
A versenyen az egyes versenyszámok startdíja 0 FT!
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Futár Ernő fotói a GALÉRIÁBAN
2011-08-10
Futár Ernő Balatonvilágoson készített fotóit megtekintheti a Galériában.
 
Alpok-Adria Kupa kiírása
2011-08-08
 
Pulai Lovaspark Kupa előzetes startlista
2011-08-05

Pulai Lovaspark Kupa ELŐZETES startlisták!
Az előzetes startlistát a versenyszámra kattintva töltheti le.

Péntek

Szombat

Vasárnap

LSZ5

E8

E5

 

A5

A6

 

GYCSF

L9

 

M7

M9

 

SZGYD

INT1K

 

ND

NDK

 
Pulai Lovaspark Kupa, Balatonvilágos
2011-08-05
A 2011. augusztus 5-7. Pulai Lovaspark Kupa CDNA* Díjlovagló verseny programja:

Augusztus 5. péntek
LSZ5 Díjlovagló versenyszám (Frissített információ, a plakáton nem szerepel!)
20:30 Quadrill Bajnokság
kb 22:00-tól Takács Nicolas és Janicsák Veca előadása

Augusztus 6. szombat
8:00-19:00 Díjlovagló verseny
20:30 KO verseny
kb 22:00-tól Király L. Norbert és a Summer Sisters fellépése

Augusztus 7. vasárnap
8:00-19:00 Díjlovagló verseny

A részletes programot tartalmazó plakát ITT letölthető!
A verseny részletes kiírása  ITT elérhető!


 
Beszámoló a Csongrád Megyei Szabadidős versenyről.
2011-08-05
A 2011.07.24-én Szentesen lebonyolított CDNB versenyről a Színes Hírekben olvashat részletesen.
 
A Póni csapat
2011-08-05
2011. Jaszkowo Lengyelország, Póni Európa Bajnokság résztvevői:
Edző: Pachl Péter
Csapat tagok:
Végh Wanda, Zengő Réka, Máli Fanni, Neel Esther.

A Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakágának történetében először indult a Póni EB-n  csapat.

További fotók a Galériában.

 
Dél-Dunántúli Regionális Bajnokság DÖNTŐ!
2011-08-05
A mai naptól lehet nevezdi a Dél-Dunántúli Regionális Bajnokság DÖNTŐ-re, mely 2011.08.20-21-én kerül megrendezésre Segesden. A kiírást ITT letöltheti.
 
Sóskút, CDNB* Pest Megyei Bajnokság és Talentum Kupa
2011-08-02
A mai naptól lehet nevezni a Sóskúton 2011.08.20-21-én megrendezésre kerülő CDNB* Pest Megyei Bajnokság és Talentum Kupára.A kiírást ITT letöltheti.
A versenyen kiírt versenyszámok kiváló gyakorlási lehetőséget biztosítanak az Országos Díjlovagló Bajnokságra.
 
Kaposvár, CDNB* 2011. július 31.
2011-08-02
A július 31-i kaposvári versenyről olvashat híreket a Színes Hírekben.
 
A Balatonvilágosra nevezettek figyelmébe!
2011-08-01
A rendező felhívja a
Pulai Lovaspark Kupára nevezett versenyzők és az érdeklődők figyelmét arra, hogy
az LSZ5 versenyszám pénteken 14:00-tól kerül megrendezésre. (Az eredetileg
tervezett szombati nap helyett.)
Aki a fenti módosítás miatt a
nevezésén módosítani kíván, az a rendezőnek jelezze a
pulai.peter@pulaiquontroll.com
e-mail címen 2011. augusztus 2. délelőtt 10:00 h-ig.
 
A póni Csapat eredménye Jaszkowoból
2011-07-30
A Póni Európa Bajnokságon ma előkészítő feladatban mérték össze tudásukat a fiatal díjlovasok. Zengő Réka Ponytoval a csapat legjobb eredményét érte el, 65%-ot lovagolt.
Máli Fanni - Bubble Gum 61,842%
Végh Wanda - Chirkahn 59,553%
Neel Ester - Anteras 58,5%
A részletes eredmények közzétételének helye:
http://www.pl.ponyeuropeans2011.com/
 
Külföldi versenyeredmények
2011-07-30
Szokola Csaba (Arco Polo Z, Vajka) és Meggyesi Diana (Dreamland, Gina Montana)Topolcsányban CDNA*, 2011.07.16-17. elért eredményeit megtekintheti a www.nevezesdijlovas.hu oldal külföldi versenyeredmények alatt.
 
JASZKOWO mai napi eredmények!
2011-07-28
A Póni Európa Bajnokságon Pachl Péter vezetésével kint lévő magyar csapat eredményei:
Zengő Réka - Ponyto61,611%
Máli Fanni - Bubble Gum 61,167%
Neel Ester - Anteras 60,611%
Végh Wanda - Chirkahn 56,111%
Magyarország első alkalommal állított ki csapatot a Póni EB-re!
A részletes eredmények közzétételének helye:
http://www.pl.ponyeuropeans2011.com/
 
Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság
2011-07-27
A Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság állását a 2. forduló után ITT letöltheti.
 
Révész Paulina eredményei Zhaskow-ban
2011-07-25
Révész Paulina Zhaskow CDI3* eredményei:
2011.06.17-19.  Charlotta, Nagy Díj 65%, Nagy Díj Zenés Kűr 68,7%. Topol, Nagy díj 63,511%, Nagy Díj Speciál 64,833%
 2011.06.24-26. Charlotta, Nagy Díj 63,532%, Nagy Díj Zenés Kűr 66,775%. Topol, Nagy Díj 60,383%, Nagy Díj Speciál 61,792%.
Részletes eredmények: 
www.eurodressage.com
 
Broholm Junior és Fiatal Lovas EB
2011-07-24
A Junoior és Fiatal Lovas EB eredményeit ezen a linken megtekintheti: http://european-broholm.dk/DK/START(x30x)OG%20RESULTAT.aspx
 
Broholm, 2011. július 22.
2011-07-22
Junior Egyéni Feladat 2011. július 22.
A mai napot kiemelkedően jó eredménnyel zárta Kristóf Réka  Wilmotsal, aki 65,184%-al jelenleg  a 4. helyen áll. A csapat tagjainak további eredményei: Németh Fanni - Firanta: 61,737; Nagy Fanny - Milán: 60,447%
Részletes eredmény lista: http://live-proxy.rideforbund.dk/BOGOE03192/klasse5_A.html
Napi eredmények és előzetes startlisták: http://european-broholm.dk/DK/START(x30x)OG%20RESULTAT.aspx
 
Sámoly Zsófia eredménye München Riemben
2011-07-22
Sámoly Zsófia 2011.07.15. München Riem CDNA* versenyen elért eredményei:
Intermediaire II: 62,053%  
Nagy dij: 61.149% 
S8:  62.833% 
A részletes eredményeket megtekinthati a
http://www.turnier-meldestelle.com/ oldalon.
 
Broholm Junior és Fiatal Lovas EB eredmények
2011-07-21
Junior Csapat Feladat
Nagy Fanny - Milán: 61,946%
Kristóf Réka - Wilmots: 61,838%
Németh Fanni - Firanta: 60,514%
Részletes eredmények:
http://live.rideforbund.dk/BOGOE03192/klasse1_A.html
Napi eredmények és előzetes startlisták: http://european-broholm.dk/DK/START(x30x)OG%20RESULTAT.aspx
 
Új külföldi versenykiírások
2011-07-19
 
Változás a Pulai Kupa kiírásában!
2011-07-18
A rendező kérésére az eredetileg kiírt Póni Csapatfeladat helyett L9 versenyszám kerül kiírásra.
A nevezési rendszerben a változás átvezetésre került, a korrigált kiírást
ITT letöltheti.
A versenyre vonatkozó teljes és részletes információkat tartalmazó MÓDOSÍTOTT pdf fájl
 ITT
elérhető.
Felhívjuk a lovasok figyelmét arra, hogy a verseny pénzdíjas. A pontos nevezési és startdíjakat a fent letölthető pdf fájl tartalmazza.
 
Hamarosan kezdődnek a Kontinens Bajnokságok!
2011-07-16

Junior és Fiatal Lovas Európa Bajnoksága,  (CH-EU-D-J/Y  Broholm Castle, DEN) 2011. július 19- 24.

Junior Csapat tagok:

Németh Fanni (Kwizda SE) Firanta

Kristóf Réka (GO FAST SHS) Wilmots

Nagy Fanny (Mátai Ménes) Milán

Csapatvezető: Pachl Péter

A verseny honlapja: www.jbkhorseshows.dk

Póni Európa Bajnokság (CH-EU-D-P Jaszkowo, POL) 2011.július 26-31.

Csapat tagok:

Zengő Réka (GO FAST SHS) Ponyto

Máli Fanni (GO FAST SHS) Bubble Gum

Neel Esther (GO FAST SHS) Antares

Végh Vanda (GO FAST SHSS) Chirhkan

Csapatvezető : Pachl Péter

A verseny honlapja: www.centrumhipiki.com

Felnőtt Európa Bajnokság (CH-EU-D Rotterdam, NED) 2011.augusztus 17-21.

Ács Róbert Weinzauber 2

Csapatvezető: Losonczy Anikó

A verseny honlapja: www.ecdressage2011.com 

 
Újra Irina Lys edzőtábor Pilisjászfalun
2011-07-16
Irina Lys évek óta tart nagy sikerrel edzőtábort Magyarországon, az utóbbi években kizárólag Pilisjászfalun. Az utolsó edzőtábort már nagy pocakkal, le-le ülve a székre tartotta hisz terhessége már a vége felé közeledett. (Akik voltak már nála tudják, mindenki edzését végig állja, ha valami javítandó hibára lel, időt, energiát nem kímélve korrigálja a lovast.) Így külön öröm, hogy kisbabája megszületése után nem sokkal megint Pilisjászfalun köszönthettük.

Az edzőtáborban napi 14 lovassal foglalkozott egyenként, köztük a kontinens bajnokságra készülő fiatalokkal. Kora reggeltől estig tartottak az edzések. Nagyon jó volt, hogy sok érdeklődő nézte az edzéseket, amelyből nézőként is sokat profitálhat egy díjlovas.

A résztvevők: Kiss Bianka, Révész Paula, Kristóf Réka, Végh Wanda, Zengő Réka, Neel Esther, Császár Mariann, Kun Fruzsina, Fonyódi Ildikó, Serester Ágnes, Czigány Vivien, Krausz Mária, Lugosi Dóri, Goetzen Richard.

Az edzőtáborról készült fotókat megtekintheti a Galériában.

Lejegyezte: Nagy Judit 

 
Új Szakbizottsági határozatok
2011-07-16
2011/40. (2011.06.15.) határozat:
Ács Róbert a Libcsében megrendezett Világkupa döntőn elért szerepléséért utólag 200 000 Ft Szakbizottsági támogatásban részesül.

2011/41. (2011.06.15.) határozat:
A Díjlovagló Szakbizottság támogatja az utólag a válogatott keretbe felvett 2 lovas válogatott-egyenruhájának biztosítását, összesen 65 ezer Ft értékben. Lovasok: Neel Esther, Végh Wanda
 
CDNB* Simonpuszta előzetes startlista.
2011-07-15
A 2011. július 16-17. Simonpuszta CDNB*  Pest megyei Bajnokság és Talentum Kupa ELŐZETES startlistáját ITT letöltheti.
 
CDNB* Díjlovagló verseny Kaposvár
2011-07-14
A mai naptól lehet nevezni a Kaposváron 2011. 07.31-én megrendezésre kerülő CDNB* Somogy Megyei Bajnokság és Talentum Kupa versenyre. A kiírást ITT letöltheti. 
 
Külföldi versenyeredmények
2011-07-14
Sámoly Zsófia hofgut-allereri és Oltean Karina badeni eredményeit megtekintheti a http://www.turnier-meldestelle.com/ oldalon.
 
Balázs Lilla fotói a Galériában
2011-07-13
Balázs Lilla Irina Lys edzőtáboron készült fotóit megtekintheti a Galériában.
 
Országos Díjlovagló Bajnokság 2011 kiírás
2011-07-11
A mai naptól lehet nevezni a 2011.09.2-4. közt Máriakálnokon megrendezésre kerülő Országos Díjlovagló Bajnokságra.A kiírást ITT letöltheti.
 
Keszthely CDNB* 2011.08.13.
2011-07-11
A mai naptól lehet nevezni a 2011.08.13-án Keszthelyen megrendezésre kerülő CDNB* és Talentum Kupára.A kiírást ITT letöltheti.
 
Díjlovagló feladatok letöltése
2011-07-11
Felhívjuk a lovasok figyelmét arra, hogy azon díjlovagló feladatok esetében, ahol az összevont bíráskodás oszlopban megjelenő letöltés nem aktív (pl. Póni csapat feladat, stb.) ott az alul található gördítősáv segítségével lehetőség van a képernyő  oldalra görgetésére, és az aktív letöltés gomb megjelenítésére.
 
Simonpuszta nevezési határidő
2011-07-11
A rendező kérésére tájékoztatjuk a lovasokat, hogy a hétvégi Simonpusztai  verseny nevezési határideje holnap (07.12.) 23:59-kor lejár.
 
A 2011.06.12-i Szakbizottsági ülés határozatai
2011-07-07
A Díjlovagló Szakbizottság legutóbbi (2011.06.12.)ülésén hozott határozatokat elolvashatja a Szakági információk / Határozatok / 2011. évi határozatok menüpont alatt.
 
ifi OB közvetítés a Duna TV-n csütörtökön 16:00
2011-07-07

A 2011. július 2-3 között Pátyon megrendezett  Korosztályos OB-ről a Duna TV ad összefoglalást CSÜTÖRTÖKÖN 16:00 és 16:10  között (2011. július 7).

 
CDNB* díjlovagló verseny Hidegság-Ilona Major, 2011. július 16 – 17.
2011-07-07

Gróf Széchenyi István 220. születésnapjának évében díjlovagló verseny, a Széchenyi Ilonáról elnevezett Ilona majorban Hidegségen.


2011. július 16 – 17. között CDNB* díjlovagló versenyt rendezünk Hidegség, Ilona majorban, melyre nagy szeretettel hívjuk meg Önt és kedves Családját.

A versenyszámok naponta 9 – 17 óráig tartanak.

A nyári hidegségi díjlovas versenyekre a magyar versenyzők mellett évről évre egyre több külföldi díjlovas érkezik. Idén több neves német és osztrák díjlovas is tiszteletét teszi versenyünkön, így garantálható a magas színvonal.


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tisztelettel:

Horváth László

Versenyigazgató


Web: www.horvath-lukacs.hu/hidegsegiverseny

E-mail: info@horvath-lukacs.hu

Tel: 00 36 99/360-274

 
Bankszámla szám változás
2011-07-07
Felhívjuk minden kedves
ügyfelünk figyelmét, hogy 2011. július 1-től a Magyar Lovas
Szövetség bankszámlaszáma MEGVÁLTOZOTT!

Az új Bank és számlaszám a
következő: OTP Bank   11714006 - 20449438

 
IV. Pulai Lovaspark Kupa 2011.08.05-07.
2011-07-06
A mai naptól lehet nevezni a IV. Pulai Lovaspark Kupa 2011.08.05-07. díjlovagló versenyre.
A nevezési rendszerben megtalálható kiírást
ITT letöltheti.
A versenyre vonatkozó teljes és részletes információkat tartalmazó pdf fájl ITT elérhető. Felhívjuk a lovasok figyelmét arra, hogy a verseny pénzdíjas. A pontos nevezési és startdíjakat a pdf fájl tartalmazza.
 
2011.07.09. Kenguru Kupa Hódmezővásárhely
2011-07-06
Figyelem lovasok, még lehet nevezni a 2011.07.09-én Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő CDNB* Kenguru Kupa és Talentum Kupára.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Csongrád Megyei Bajnokság és Talentum Kupa
2011-07-06
A mai naptól lehet nevezni a 2011.07.24-én Szentesen megrendezésre kerülő CDNB* Csongrád Megyei Bajnokság és Talentum Kupára. A kiírást ITT letöltheti.
 
Nyitott Szlovák Nemzeti Bajnokság.
2011-07-06
2011. július 16-17. Topolciankyban kerül sor a  Szlovák Nemzeti Bajnokságra. Az érdeklődők a kiírást ezeken a linkeken érhetik el:
angol, német nyelvű kiírás.
 
BAJNOKOK, 2011. Korosztályos OB
2011-07-03
GYERMEK KATEGÓRIA 
BAJNOK: Zengő Réka (44851) PONYTO (PÓNI) (71288)  GO FAST SHS 

II. hely: Tilly Dóra Emma (46311) NO LIMIT (PÓNI) (40166)  Határör Dózsa SE
III. hely: Máli Fanni (45649)   BUBBLE GUM FL (73444)       GO FAST SHS 

JUNIOR KATEGÓRIA 
BAJNOK: Kristóf Réka (42353) WILMOTS (72381)           GO FAST SHS 

II. hely: Jenei Péter (44631) UVZ (14483)                    Rétszentmiklósi LSE
III. hely: Zsadányi Viktória (46022) DE LA VITA (73571)       GO FAST SHS 

FIATAL LOVAS KATEGÓRIA 
BAJNOK: Decsi Enikő (42455) DRUPPY (13185)              Xenophon Lovas Klub 

II. hely: Izsák Szilvia (44008) LARON-M (17058)          Xenophon Lovas Klub 

CSAPAT BAJNOKSÁG
BAJNOK CSAPAT: Go Fast Crazy Girls     Bulyovszky Anna (Salenka); Kovács Máté (Roxi); Kristóf Réka (Pleasure); Zsadányi Viktória (De La Vita) 

II. hely: Go Fast Unicorn Ponies Máli Fanni (Bubble Gum); Neel Esther (Antares); Végh Wanda (Chirchan); Zengő Réka (Ponyto) 
III. hely: Biofarm Lovas Sport Egyesület  Halász Anna (Mojito); Jankovich Anna (Swiss Tessin); Ludányi Anna (Széplak Fantom); Márkus Melinda (Alex)

A részletes bajnoki eredmény lista ITT letölthető.
 
Korosztályos OB és CDN-B* Páty előzetes startlista
2011-07-01
A 2011.07.2-3. Korosztályos OB és CDN-B* Páty előzetes SZOMBATI startlistáját ITT letöltheti.
A vasárnapi startlista a helyszínen a szombati napon kerül kifüggesztésre.
Felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy rossz idő esetén a verseny egy pályán kerül lebonyolításra. Ebben az esetben a 2. pálya versenyszámai a nap végén, 19:30-tól kerülnek megrendezésre. A végleges startlista a ma délutáni technikai értekezlet után kerül a helyszínen kifüggesztésre.
 
A Csömör Kupáról olvashat a Színes Hírekben
2011-07-01
A Csömör Kupa eseményeiről olvashat a Színes Hírekben.
 
Simonpuszta Pest Mi Bajnokság CDNB* Talentum Kupa
2011-06-28

A mai naptól lehet nevezni a Simonpusztán 2011.07.16-17-én megrendezésre kerülő CDNB* Pest Megyei Bajnokság és Talentum Kupa fordulóra.
A kiírást
ITT letöltheti.

 
Segesdi verseny időpont változás
2011-06-28
A rendező kérésére tájékoztatjuk a versenyzőket, hogy a 2011. augusztus 14-re  tervezett Dél-Dunántúli Regionális Díjlovagló Bajnokság (Segesd) új időpontja augusztus 20-21. A változás a versenynaptárban átvezetésre került.
 
CDN-B* Páty, 2011.07.2-3. NEVEZÉS ZÁRÁS
2011-06-27
Tájékoztatjuk a versenyzőket, hogy a hétvégi pátyi CDN-B* vereny nevezési határideje a kiírásban megfogalmazottak alapján: 2011.06.27. 22:00-kor lezárásra került.
"A rendező fenntartja a jogot, hogy a nevezést az egyes versenyszámokban korlátozza, mivel az egyidőben zajló Korosztályos OB elsőbbséget élvez a napi időterv kialakításakor. Amennyiben a nevezést a rendező a nevezési idő előtt lezárja, akkor a nevezési sorrendet veszi alapul, így aki később nevez, annak a nevezése lehet hogy visszamondásra kerül."
 
Póni EB versenykiírás
2011-06-24
 
Sóskút vasárnapi startlista
2011-06-24
A hétvégén Sóskuton megrendezésre kerülő CDNB* verseny előzetes startlistáját ITT letöltheti.
 
A hétvégén Sóskuton versenyzők figyelmébe
2011-06-22
Kedves Versenyzők! A hétvégi sóskúti díjlovagló verseny VASÁRNAP kerül megrendezésre, melyen MINDKÉT nap versenyszámai meg lesznek tartva. Amennyiben szeretnének még jelentkezni a versenyre, azt csütörtök 20 óráig tehetik meg Búzás Klára versenyirodánál (06-30/466-1398). A startok pontos időpontjait szombat 10 órától kérhetik a versenyirodától. Köszönettel: 

A  rendezők

 
IFI OB Quadrill fontos információ!
2011-06-21

A Korosztályos OB-n a csapatbajnokságot képező QUADRILL lovaglásához a Díjlovagló Szakbizottság kiegészítő információi:

 

1. Lelovaglás, kivitelezés:

A Szakbizottság egyértelműsítette a programban szereplő vonalvezetést és az azokhoz tartozó vezényszavakat. A programgyűjteményből a frissített Quadrill letölthető.

A Quadrillt a csapatvezető vezényelheti.

 

2. Bírálat módja:

Minden csapat eredményét az értékelés szempontjai alatt felsorolt 4 szempont szerint bírálja el összevont bírálat alapján a bírói testület. A bírói testület 3 fő, mindegyikük C-nél. Tizedes pont adható (pl: 7,2)

 

3. Felszerelés, öltözet

A quadrillt versenyfelszerelésben, versenyöltözetben kell bemutatni. Jelmez kizáró ok.

 

4. Csapatlétszám, csapatösszeállítás: a kiírásnak és a szabályzatnak megfelelően: 3-4 fős csapat alakítható, korosztály szerint bármilyen összetételű lehet. A quadrill jellegéből adódóan ajánlott a 4 fős csapat.

A Korosztályos OB Csapat bajnokságban azonos megyéből származó lovasok alkothatnak csapatot, a megye besorolásnál az számít, hogy a lovas klubja melyik megyébe van bejelentve. Egy lovas csak egy csapatért lovagolhat. A csapatverseny nyitott minden lovas számára, aki bármely kategóriában jogosult a Korosztályos Országos Bajnokságon való részvételre. A csapatok összetételét lehetőleg nevezéskor, de legkésőbb az első napi technikai értekezlet előtt 1 órával meg kell adni.

A 2011-es évi Korosztályos Csapatbajnokságára a Magyar Díjlovagló Szabályzat V/2 fejezetének 2.3. pontja helyett a fentiek érvényesek.

 

Kelt:2011. jún.20.

 

Díjlovagló Szakbizottság

 
Brno vasárnapi eredmények
2011-06-21
A Brnoban versenyző magyar díjlovasok vasárnapi eredményei:
Intermediaire  I. Zenés Kűr: Csaba - Arco Polo Z 68,5% (6), Németh Gábor - Le Baldi 64,8% (11)
Nagy Díj Zenés Kűr: Ács Róbert - Weinzauber 72,5% (1), Dallos Gyula - Piconero IV. 63,275% (12).

 
Hidegség, CDNB* 2011.07.16-17.
2011-06-21
A mai naptól lehet nevezni a 2011.07.16-17. Hidegség, CDNB* Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság és Hat Megye Két Régió Bajnokságra.
A kiírást ITT letöltheti.
 
A legjobb 15-be jutottak a magyar junior és póni válogatott lovasaink
2011-06-19

Hagenben a CDIO-P/J/Y versenyen, - aminek a rendezők „ A jövő bajnokainak találkozója” címet adták - a magyar junior csapat 3 lovasa  (Kristóf Réka, Nagy Fanny, Németh Fanny) bejutott a vasárnapi döntőbe. A póni lovasok közül Zengő Réka lovagolhat a döntőben.

A részletes eredményeket nyomon követheti az alábbi linken: http://www.psi-events.de/future-champions/sport-2011/start-ergebnislisten/

 
Brno, 2011.06.17-19.
2011-06-19
A hétvégén Brnoban megrendezésre kerülő CDIW-CDIY verseny eddigi eredményei:
Péntek:
Szent György Díj. Szokola Csaba - Arco Polo Z 65,289% (5), Németh Gábor - Le Baldi 61,974% (12)
Intermediaire II. Ács Róbert - Weinzauber 65,211% (5), Dallos Gyula - Piconero IV. 62,553% (10), Szokola Csaba - Carnevál 59,947% (13)
Szombat:
Intermediaire I. Szokola Csaba - Arco Polo Z 64,684% (7), Németh Gábor - Le Baldi 61,132% (13)
Nagy Díj: Ács Róbert - Weinzauber 66,447% (2), Dallos Gyula - Piconero IV. 62,319% (13), Szokola Csaba - Carneval 59,532% (18).
A vasárnapi zenés kűr döntőben mind a négy versenyzőnek szurkolhatunk.
Az eredményeket ezen a linken tekintheti meg:
http://www.panskalicha.cz/-kone-a-jezdectvi-/-zavody-
 
Hagen, szombati eredmények
2011-06-19
A szombati nap eredményei:
Juniorok:
Németh Fanni - Firanta 64,781% (19).  Nagy Fanni - Milán 63,377% (21). Kristóf Réka - Willmots 62,412% (23). Zsadányi Viktória - De La Vita - 55,746% (28).
Póni lovasok:
Zengő Réka - Ponyto - 63,991% (29). Máli Fanny - Bubble Gum 61,623 % (33).
A részletes eredményeket ezen a linken elérheti:
http://www.psi-events.de/future-champions/sport-2011/start-ergebnislisten/
 
Hagen, 2011.06.17-19. CDIOJYP
2011-06-18
A pénteki nap eredményei:
Juniorok:
Németh Fanni - Firanta 63,919%. Kristóf Réka - Willmots 63,829%. Nagy Fanni - Milán 60,991%. Zsadányi Viktória - De La Vita - 56,892%.
Póni lovasok:
Zengő Réka - Ponyto - 60,88%. Máli Fanny - Bubble Gum 57,269%.
A részletes eredményeket ezen a linken elérheti:
http://www.psi-events.de/future-champions/sport-2011/start-ergebnislisten/
 
Póni Vakáció előzetes startlista
2011-06-17
A június 19-én Cinkotán megrendezésre kerülő Csömör Kupa CDN-B* és Póni Vakáció ELŐZETES startlitáját ITT letöltheti.
A Póni Klub versenyszámok ELŐZETES startlistáját ITT letöltheti. 
 
Színes Hírek az U25 és CDNB* versenyről Kaposvárról
2011-06-16
A Kaposváron megrendezett U25 és CDNB* versenyről a Színes Hírekben olvashat.
 
Havens, Imagine
2011-06-16

Most vasárnap, június 19-én Cinkotán megrendezésre kerülő Csömör Kupa CDN-B* és Póni Vakáció közös versenyen a tárgynyeremények értéke alapján az összdíjazása meghaladja a 150 ezer forintot. Ez a Csömör Kupa mellé álló újabb szponzoroknak köszönhető, mint a XVI. kerületben, a Veres  Péter úti volt szolgáltató házban boltot nyitó Imagine Lovas Szakáruháznak és a Havens Magyarországnak. A takarmányforgalmazó cég egy akadály együttessel is segíti a vasárnap délutáni póni díjugratást. A Csömöri LTKE díjlovas bázisának helyet adó Cinkotai Földművelő Szövetkezet  a Magyar Póni Klub Szövetség két legkomolyabb versenyszámát, díjlovaglásban a B2 kezdő bajnoki feladatot és a PK2 díjugratást díjazza. A közös verseny startlistája várhatóan péntek déltől lesz itt a honlapon elérhető.

 
Téves felfüggesztések korrekciója
2011-06-16
A Kaposvár - CDNB* versenyszámaiban versenyző lovasok a versenyt követően sajnálatos módon azt tapasztalhatták, hogy "nevezési és box díj tartozás" miatt felfüggesztésre kerültek a  rendszerben. A problémát nem a nevezési rendszer, hanem egy versenyirodai adminisztrációs hiány okozta mely a keddi napon javításra került. Az érintettektől a versenyiroda nevében elnézést kérünk.
 
U25 Országos Bajnokság bajnokai
2011-06-13
U16 Bajnokság
Bajnok Tilly Dóra Emma Határör Dózsa SE NO LIMIT (PÓNI) (40166)
II. hely Gémes Barnabás Cserénfa Lovas Klub SE BALLENTINO (73483)
III. hely Honvéd Szilvia Sandstone Horses Team KASPER (70726)

U21 Bajnokság
Bajnok Decsi Enikő Xenophon Lovas Klub DRUPPY (13185)
II. hely Garai Máté B&H Lovasklub DANCING QUEEN BC (71701)
III. hely Bulyovszky Anna GO FAST SHS SONADOR (E. WHAT'S IN A NAME) (17144)

U25 Bajnokság
Bajnok Schuch Lili Xenophon Lovas Klub LARON-M (17058)
II. hely Horváth Katalin Prosper LK MAKRO (16227)
III. hely Farkas Katalin Caballus Club ABSYNTHE (15700)

Csapat Bajnokság
Bajnok XENOPHON LK. I Bodnár Robin Kadosa (46595) DIAMOND (13527)
Decsi Enikő (42455) DRUPPY (13185)
Schuch Lili (42186) LARON-M (17058)
II. hely GO FAST Bulyovszky Anna (42355) SONADOR (E. WHAT'S IN A NAME) (17144)
Kristóf Réka (42353) PLEASURE (E. POCAHONTAS 27) (73601)
Végh Wanda (44790) CHIRKAHN (PÓNI) (17334)
III.hely SANDSTONE HORSES TEAM Czigány Vivien (45499) REKTOR 6 (72454)
Honvéd Szilvia (45353) KASPER (70726)
Serester Ágnes (46018) FERNANDO ROYAL (E.SÁTÁN) (11200)




A részletes bajnoki eredményeket tartalmazó fájlt ITT letöltheti.
 
Rajtengedély vizsga lehetőség Pátyon
2011-06-12
A Korosztályos OB és CDNB* verseny előtti napon, 2011.07.01-én 16:00-tól a helyszínen rajtengedély vizsgát tart a redező. A vizsgára jelentkezni a www.rajtengedely.hu oldalon keresztül lehetséges. A rajtengedély vizsga a megfelelő helyeken feltüntetésre került.
 
U25 előzetes startlista
2011-06-10
A hétvégén Kaposváron megrendezésre kerülő U25 Bajnokság IDŐRENDET TARTALMAZÓ ELŐZETES startlistáit a versenynapra kattintva letöltheti. A végleges startlisták a technikai értekezlet után a helyszínen lesz elérhetők.
Startlista letöltése:
SZOMBAT
VASÁRNAP
 
Színes Hírek: Simonpuszta CDNB*
2011-06-10
A Színes Hírekben a 2011.06.04-05.Simonpuszta CDNB* versenyről olvashat.
 
Németh Fanni eredménye Westerkappelnben
2011-06-08
A németországi Westerkappelnben 2011-06.03-05. közt megrendezett versenyen Németh Fanni Firantával M5-ben 71,204%-os teljesítménnyel a 3. helyen, M8-ban 65,455%-al a 16. helyen végzett.
 
Segesd CDNB, Dél-Dunántúli Reg. Bajn. és Talentum Kupa
2011-06-08
A mai naptól lehet nevezni a Segesden 2011. június 26-án megrendezésre kerülő CDNB Dél-Dunántúli Regionális Bajnokság és Talentum Kupára.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Zengő Réka és Ponyto 71,316%-kal nyert
2011-06-06

A Póni EB-re készülő csapat „tarolt” a hétvégén Ausztriában. 2011. június 3-5 között Ebreichsdorfban rendezték az osztrákok a 2. válogató versenyüket. A CDNP-A verseny nyitott volt más ország lovasai részére is. Magyarországról Pachl Péter lovasai vettek részt: Neel Esther (Antares, Go Fast SE), Máli Fanny (Bubble Gum, Go Fast SE), Végh Wanda (Chirkhan, Go Fast SE), Zengő Réka (Ponyto, Go Fast SE). A három napos verseny FEI póni számait mindhárom nap Zengő Réka nyerte Ponytoval, mindegyik számban 70% körüli eredménnyel. (FEI Póni előkészítő versenyszám 69,035%, FEI Póni Csapat feladat 70,278%, FEI Póni Egyéni feladat: 71,316%). Máli Fanny az Előkészítőben 2., a Csapatfeladatban és az Egyéni feladatban is 3. lett. Végh Wanda eredményei: 7., 4.,5. helyezett. Az újonc 12 éves Neel Eszter az előkészítőben 63,684%-kal 4. lett, többi nap: 8.,7.

Az eredményeket bővebben ezen a linken nézheti meg:

http://www.horseshows-magnaracino.at/reit-und-springturniere-informationen/events/11071.html
A versenyen készült fotókat megtekintheti a Galériában!

 
Sámoly Zsófi Müncheni CDI eredményei
2011-06-06

Sámoly Zsófi és Winnie Bo volt az egyetlen páros, aki Hazánkat képviselte a Müncheni CDI-3*/5*/U25 versenyen (2011.június 2-5). Zsófi az U25 kategóriában az Intermediaire II-ben 61,237%-ot lovagolt (10.), és GP U25-ben 59,535%-t ért el (8).

A verseny eredményeit megtekintheti:

http://www.pferdinternational-muenchen.de/hp/index.php/ergebnisse-2011

 
Dallos Gyula újra Nagydíjat lovagolt
2011-06-06
Dallos Gyula Örökös Magyar Bajnok ebben az évben tért vissza az aktív versenyzéshez. 2011.05.28-29-én Weikersdorfban  Nagydíj szinten mérette meg magát Piconero IV. nevű lovával. Az Intermediare II. versenyszámban 62,456%-al, Nagydíjban 62,199%-al mindkét nap a 2. helyen végzett.

http://www.turnier-meldestelle.com/  ezen belül bal oldalt 28-29.5 CDN Wiekersdorf

 
U25
2011-06-06
 Az U25 kiírás kiegészült a startlista összeállításának szabályával és a Technikai Delegált (TD) személyével.

A versenyre holnapig (jún. 7. 23:00-ig) lehet nevezni.

 
Frissített határozatok, szabályzatok
2011-06-06

A technikai delegáltak személyével kiegészült ill. a Balatonvilágosi verseny és a Magyar Bajnokság versenybíróinak nevével módosult a 2011/26 határozat, valamint a technikai delegált díjával kiegészült a 2011/13 határozat.

A teljes határozati szöveget elérheti: http://dijlovaglas.lovasszovetseg.hu/index.php?page=199  

A programgyűjtemény kűr feladatainál pontosításra kerültek a „levonások” (JZK, INTER I ZK, NDZK).

Feltöltésre került a Magyar Díjlovagló Szabályzat 2011, és az FEI Szabályzat 2011. A szabályzatokat letöltheti: Szakági információk/Szabályzatok menüpont alól. 

 
A hétvégi simonpusztai verseny előzetes startlistái
2011-06-03
A hétvégén Simonpusztán megrendezésre kerülő CDNB* verseny ELŐZETES STARTLISTÁI:

SZOMBAT

VASÁRNAP
 
Piaffe és a lépés értékelése
2011-06-03

Az FEI a piaffe és a lépés bírálatára irányelveket adott ki.

A magyar fordítást letöltheti : Szabályzatok

 

 
Új külföldi versenykiírás
2011-06-03
 
Korosztályos Országos Bajnokság és CDNB* PÁTY
2011-06-02
A mai naptól lehet nevezni a Pátyon 2011.07.02-03. közt megrendezésre kerülő Korosztályos Országos Bajnokságra. A versennyel egy időben kerül megrendezésre egy CDNB* verseny is, mely egyben Talentum Kupa forduló is.
A kiírásokat letöltheti:
Korosztályos OB
CDNB*
 
A Junior Eb-re 4, felnőtt Eb-re 1 minősült lovasa van Magyarországnak
2011-06-02

Ahogy hírt adtunk a lipicai versenyről, olvashatták, hogy Juniorjaink közül többen is kiemelkedően szerepeltek: a Junior Zenés Kűrben Kristóf Réka Wilmots nevű lovával 6., míg Nagy Fanny Milánnal 8. lett.

A korábban minősülést szerzett Nagy Fanny (Milan, Mátai Ménes),Zsadányi Viktória (De la Vita, Go Fast SE) és Németh Fanny (Firanta, Kwizda LSE) után, most Lipicán Kristóf Réka 2 lovával is (Wilmots, Pleasure, Go Fast SE) megszerezte minősülését a Junior EB-re, így már 4 fős csapattal képviselheti magát Magyarország a Junior lovasok kontinens találkozóján Dániában Broholmban júliusban.

A felnőtt lovasok közül eddig Ács Róbert (Weinzauber, Ács József LK) minősült a Rotterdamban augusztusban megrendezésre kerülő felnőtt EB-re. Robi jelenleg is vezeti az FEI Közép-Európai Liga Világkupa ranglistát.

 
Sóskút, 2011.06.25-26. CDNB* Pest Megyei Bajnokság és Talentum Kupa
2011-06-02
A mai naptól lehet nevezni a Sóskuton 2011-06.25-26-án megrendezésre kerülő CDNB* versenyre. A kiírást ITT letöltheti.
 
Lipica vasárnapi eredmények
2011-05-31

A vasárnapi nap eredményei:

Intermediaire kűrben Komjáthy György Rittmeisterrel 63,800%-al a 4. lett.

Nagydíj zenés kűrben Ács Róbert Weinzauberrel 70,975%-as 5. lett, Komjáthy György Wolkensternnel 65,000%-al a 12. helyet érte el.

A részletes eredmények ezen a linken tekinthetők meg:http://eventcontent.hippoonline.de/591/591zeitplanDEU.htm
 
FIGYELEM!
2011-05-31
A Sóskútra, 2011. június 24-re meghírdetett díjlovagló ratjengedély-vizsga elmarad!
 
Lipica szombati eredmények.
2011-05-29
A szombati nap eredményei:
A CDI3* Nagydíj Speciál versenyszámban Révész Paulina Charlottával a 8. helyen végzett 62,125%-al.
Junior Zenés kűrben Kristóf Réka Wilmotssal 67,8%-al a 6 lett. Nagy Fanni Milánnal a 8. helyet érte el 66,725%-al, Gémes Barna és Ballentino 56,175%-al a 13. helyen végzett.
A részletes eredmények ezen a linken tekinthetők meg:
http://eventcontent.hippoonline.de/591/591zeitplanDEU.htm
 
Lipica pénteki eredmények.
2011-05-27
A mai nap eredményei Lipicán:
A CDI3* Nagydíj versenyszámban Révész Paulina Charlottával 4. helyen végzett 65,532%-al.
A CDI-W Nagydíj számában Ács Róbert Weinzauberrel a 3. helyet szerezte meg 67,468%-al, Komjáthy György Wolkensternnel 61,596%-os eredménnyel a 12. lett.
A juniorok közül Nagy Fanni Milánnal a 10. helyen végzett 63,158%-al. Kristóf Réka Wilmotssal 62,5%-al a 12 helyen, míg másik lovával, Pocahontassal a 23. helyen végzett 55,447%-os lovaglással. Gémes Barna és Ballentino 58,132%-al a 21. helyen végeztek.
A részletes eredmények ezen a linken tekinthetők meg:
http://eventcontent.hippoonline.de/591/591zeitplanDEU.htm
 
Csömör Kupa II. forduló!
2011-05-27
A mai naptól lehet nevezni a Csömörön 2011.06.19-én megrendezésre kerülő CDNB* Csömör Kupa II. fordulóra mely egyben Talentum Kupa forduló is.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
2011.05.26-29. Lipica CDI3*-W/CDIJ/Y
2011-05-26

Ismét szurkolhatunk magyar lovasoknak nemzetközi versenyen.
A mai nappal Lipicán elkezdődött CDI3*-W/CDIJ/Y verseny aktuális eredményei:
Szent György Díjban Komjáthy György Rittmeisterrel 62,447%-al a 14. helyen végzett.
Junior Csapat feladatban Nagy Fanni Milánnal a 8. helyet szerezte meg 63,324%-os teljesítménnyel. Kristóf Réka Willmotssal 61,541%-al 14., Pleasure-val 60,838%-al 18., Gémes Barnabás Ballentinoval 51,081%-al a 23. helyen végzett.

Az eredményeket folyamatosan nyomon követheti ezen a linken: http://www.lipica.org/en/novice?id=110

 
www.nevezesdijlovas.hu átmeneti üzemszünet!
2011-05-26
A Magyar Lovas Szövetség által üzemeltetett www.nevezesdijlovas.hu oldal jelenleg nem elérhető. A probléma megoldása folyamatban van! A kellemetlenségért elnézésüket kérjük!
 
Németh Fanni Moorseleben
2011-05-23

A belgiumi Moorsele-ben 2011.05.19-22. között Póni-, Junior-, és Fiatal lovasok nemzetközi versenyét rendezték 9 nemzet részvételével. Németh Fanni hazánkat képviselve a Junior Csapat feladatban 61.126 %-t elérve 12., míg a Junior Egyéni Feladatban 64.298%-t teljesítve a 10. helyen végzett Firanta nevű lovával. Németh Fanninak ez volt első nemzetközi szereplése. Eredményeivel minősülést szerzett a Korosztályos Európa Bajnokságra, melyet a Dániai Broholmban rendeznek júliusban.

A korábban minősülést szerzett Nagy Fannyval és Zsadányi Viktóriával már három lovasunk lehet ott a Junior lovasok kontinens találkozóján Dániában.
Az eredményeket megtekintheti a

 oldalon.

 
Új külföldi versenykiírás!
2011-05-20
 
Bírói továbbképzés 2011. május 28.
2011-05-18

A képzés célja:

A képzés a Magyar Díjlovagló Szakbizottság éves bírótovábbképzése. Elsősorban az aktív bírók részvételére számítunk. A nap folyamán a versenyévad során felmerülő kérdéseket, vonatkozó szabályokat tekintjük át. A képzést Hillier Orsolya (I), a Díjlovagló Szakbizottság bírói ügyekért felelős tagja vezeti.

Részvételi díj: 4000 Ft, a helyszínen fizetendő

Helyszín: Unikornis Lovarda, Pilisjászfalu

Felelős szervező: Hillier Orsolya 06-30-230-2601, hillier.orsolya@t-online.hu

Részvételi szándékát kérem postafordultával, de legkésőbb május 22-ig jelezze a hillier.orsolya@t-online.hu email címre.

 
Magyar sikerek Pezinokban
2011-05-18

A tavalyi évhez hasonlóan eredményesen szerepeltek a magyar versenyzők a 2011. május 14-15-én Pezinokban megtartott díjlovagló versenyen. A kapcsolat 2010-ben vált szorosabbá, amikor Ilja Vietor megkereste a Magyar Díjlovagló Szakbizottságot, hogy a pezinoki verseny lehetőség szerint kerüljön fel a Szakbizottság által javasolt külföldi versenyek közé. 2010. után 2011-ben is szép számmal képviselték hazánkat magyarok a versenyen.

Magyar lovasok és lovak:

Komjáthy György- Dalia, Rittmeister, Wolkenstern

Bedőcs Bianka- Batu Khan
Rapiné Burián Judit  - Dayana
Rapi Kitti - Depardieu

Szokola Cs- Arco Polo Z, Carneval, Vajka

Jakus Zsófi- Heavenly

Németh Gábor - Le Baldi

Bár a versenyt rendező helyszín további nagymértékű fejlesztéseket tervez, de már most is látható, hogy arra törekszenek, hogy Pezinok elismert díjlovagló központ legyen.

Az elért eredményeket ITT megtekintheti.

 
Szentesre nevezők figyelmébe!
2011-05-17
A rendezők tájékoztatják a Szentesre nevező versenyzőket, hogy a verseny kezdési időpontja 13:00 h mivel többen jelezték távolabbról is az érkezésüket.
 
U25 Kaposvár kiírás
2011-05-16
A mai naptól lehet nevezni a Kaposváron 2011.06.11-12-én megrendezésre kerülő U25 Bajnokságra. A kiírást ITT letöltheti.
A versennynel egyidőben kerül lebonyolításra egy CDNB* verseny is, mely egyben Talentum Kupa forduló. A kiírást
ITT letöltheti.
 
Szentes CDNB
2011-05-15
A mai naptól lehet a 2011.05.21-én Szentesen megrendezésre kerülő CDNB díjlovagló versenyre mely Csongrád-Békés Megyei Bajnokság forduló és Talentum Kupa forduló.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
Segesdre nevezett versenyzők FIGYELEM!
2011-05-13
A rendező tájékoztatása alapján értesítjük a 2011. május 15. Segesd CDNB Talentum Kupa és  Dél-Dunántúli Regionális Bajnokságra nevezett lovasokat, hogy a verseny ELMARAD!
 
Fotók versenyekről a GALÉRIÁBAN
2011-05-12
Székesfehérvárról, Radzionkówból és Stadl Pauráról tekinthet meg fotókat a Galériában!
 
Színes Hírek a székesfehérvári versenyről.
2011-05-12
A 2011.05.07-08. Székesfehérvár CDNA*/B Talentum Kupáról a Színes Hírekben olvashat.
 
CDNB* Simonpuszta 2011.06.04-05.
2011-05-11
A mai naptól lehet nevezni a Simonpusztán 2011.06.04-05-én megrendezésre kerülő CDNB* versenyre mely egyben Talentum Kupa forduló és a Pest-Megyei Díjlovagló Bajnokság része.
A versenyen az U25 versenyszámainak megfelelő számok is kiírásra kerültek, jó gyakorlási lehetőséget biztosítva a Bajnokságra való felkészüléshez!
A kiírást
ITT letöltheti!
 
Új külföldi versenykiírások
2011-05-11
 
Székesfehérvár Startlista
2011-05-06
A Székesfehérvár CDNA*/B előzetes startlistái:
SZOMBAT
VASÁRNAP
 
Változás a segesdi versenykiírásban
2011-05-05
A Segesden 2011. május 15-én megrendezésre kerülő CDNB Dél-Dunántúli Regionális Bajnokság és Talentum Kupa forduló kiírása kiegészült az LSZ1 versenyszámmal.
A megváltozott kiírást
ITT letöltheti.
 
Új külföldi versenykiírás!
2011-05-04
 
CDI3*-W/ CDIJ/ CDIY Lipica/ Slovénia
2011-05-03
A verseny kiírása megtekinthető ITT.
 
Szakbizottsági határozatok!
2011-05-03
A Díjlovagló Szakbizottság legutóbbi ülésein hozott határozatok elérhetők a Szakági információk / Határozatok / 2011. évi határozatok menüpont alatt.
 
Új külföldi versenykiírás!
2011-05-03
 
Radzionków vasárnap.
2011-05-01
Elégedetten térhetnek haza a "póni" lovasok. Ma délelőtt a Póni Zenés Kűrben Zengő Réka Ponytoval 68,458%-os eredménnyel a 3. helyen végzett!
Máli Fanni Bubble Gummal 66,292 %-os eredménnyel a 6. Kristóf Réka Piccolináva 66,042%-al 8. helyen végzett.
Junior Kúrben Nagy Fanni Milánnal 66,225%-al 5., Zsadányi Viktória De La Vitával 64,425%-al 8. helyen végzett.
A mai nap InterI Kűrben Komjáthy György 67,620%-al 3. Révész Paula Campossal 65,975%-al 7. lett.
Nagydíj Kűrben Révész Paula Charlottával 69,925%-al a 4. helyet szerezte meg.
A szombati napon Junior Egyéni versenyfeladatban  Nagy Fanny Milánnal 66,14%-al 5. helyen végzett, Zsadányi Viktória De La Vitával 62,061 %-ot ért el.
Révész Paulina InterI-ben  66,448%-ot lovagolt  Campossal és ezzel a 3. helyen végzett. Komjáthy György Rittmeisterrel  65,895%-al az 5. helyet érte el. 
Az eredményeket megtekintheti ezen a linken: http://www.ham.com.pl/cdi/pl/strona,6,wyniki-cdi.html
 
 
Ács Róbert – kűr 65,429%
2011-05-01

Hosszú idő után kiemelkedő eredménynek számít a magyar díjlovaglásban, hogy Ács Róbert bejutott a világkupa döntőbe és a szombat esti döntő szám után a versenyt a 15. helyen zárta.
A világkupa döntőt Adelinde Cornelissen (NED) nyerte Parzival nyergében 84,804%-kal.

Link: http://eventcontent.hippoonline.de/546/docs/erg29.pdf

 
Radzionków szombat délelőtt!
2011-04-30

Pachl Péter  tanítványi a mai nap is jól teljesítettek. Kristóf Réka és Piccolina 64,693%-al az 5. helyen végzett, így ismét részt vett magyar lovas az eredmény hirdetésen . Zengő Réka és Ponyto 63,553%-al 8., Máli Fanni és Bubble Gumm 62,939%-al 9., Végh Wanda 62,544%-al 10. helyen fejezték be a mai napot. Kristóf Réka, Zengő Réka és Máli Fanni eredményükkel bejutottak a vasárnapi kűrbe.
A pénteki nap "elmaradt" verseny eredményei:
Komjáthy György Wolkensternnel InterII-ben 64,605%-al 4. helyet, Rittmeisterrel Szent György Díjban 65,652%-al 5. helyet ért el. Az ukrán nemzetiségű de magyarországi licensszel is rendelkező Révész Paulina InterII-ben Charlottával 64,71%-al 4., Topollal 64,477%-al 5. helyet, Szent György díjban Campossal 66,053%-al 4. helyet ért el.
Németh Gábor technikai okok miatt  sajnos nem jutott ki Radzinkówba.
Az eredményeket folyamatosan figyelemmel kísérheti ezen a linken:
http://www.ham.com.pl/cdi/en/strona,6,results-cdi.html

 
Radzinoków friss eredmények
2011-04-29
Sikeresen zárták Radzinoków CDI3* CDIJ/P/Y versenyen a mai napot póni lovasaink. A Póni Csapat versenyfeladatban Zengő Réka és Ponyto 65%-al a 4. helyen képviselte hazánkat az eredményhirdetésen.
Kristóf Réka Piccolinával 64,074%-ot, Máli Fanni Bubble Gummal 63,519%-ot, Végh Wanda és Chirchan 62,5%-ot ért el a versenyszámban.
A Junior Csapatfeladatban versenyző Zsadányi Vikória De La Vitával 62,793%-ot, Nagy Fanny Milánnal 61,486%-ot lovagolt a mai nap.
Hátra van még a nap folyamán Németh Gábor és Komjáthy György lovaglása.

Az eredményeket letöltheti ezen a linken: http://www.ham.com.pl/cdi/fck/scores_day1_radzionkow11i(1).pdf
 
Változás a hidegségi versenykiírásban!
2011-04-29

A 2011.04.30-2011.05.01 közt Hidegség-Ionamajorban megrendezésre kerülő CDNA*/B verseny kiírásában,  a rendezőkkel egyeztetve, az alábbi változások kerültek átvezetésre:

·         Az  A1 és A4 versenyszámok összevontan kerülnek értékelésre a Szakbizottság 2011/31. határozatának megfelelően.

·         A verseny vezető bírójának kijelölt Kiss István családi elfoglaltsága miatt visszamondta a felkérést, így a verseny vezető bírója: Franyó Barbara lett.

 

A frissített kiírást ITT letöltheti.

 
CDI 3* CDIJ/Y/P RADZIONKÓW
2011-04-29

A hétvégén Radzionkówban rajthoz álló magyar versenyzők:

Zengő Réka-Ponyto, Máli Fanni-Bubble Gum, Végh Wanda-Chirkhan, Kristóf Réka-Piccolina, Nagy Fanny-Milán, Zsadányi Viktória-De La Vita, Komjáthy György-Rittmeister, Németh Gábor-Le Baldi.

 
Ács Róbert és Weinzauber bejutottak a döntőbe!
2011-04-28

Ács Róbert a Nagydíj versenyszámban elért mai napi 64.757 %-os eredményével bejutott a Lipcsei Világkupa Döntő döntő versenyszámába, a  Nagydíj kűrbe.
A Nagydíj Kűrbe a Nagydíj versenyszám legeredményesebb 15 lovasa juthatott be.
Az eredményeket
 folyamatosan figyelemmel kísérhetik a http://www.eurodressage.com/ oldalon.

 
Színes Hírek Cinkotáról
2011-04-28
A 2011.04-23-án Cinkotán lezajlott CDNB verseny eseményeiről a Színes Hírekben olvashat.
 
Ács Róbert és Weinzauber a Lipcsei Világkupa Döntőn!
2011-04-27

2011. április 27 és május 1. közt Lipcsében kerül megrendezésre a Világkupa Döntő, ahol a Világkupa Döntők történetében közel 20 év után újra magyar lovas is részt vesz: Ács Róbert és Weinzauber képviseli hazánkat.

A négyszeres magyar bajnok Ács Róbert ismét a világ elit lovasai között szerepel. A lipcsei világkupa döntőn való részvételével az eltelt évtizedek legnagyobb eredményét valósította meg számunkra a magyar és a nemzetközi díjlovaglás területén a fiatal generáció példájaként. Edzőjével Udo Lange-val Németországban eltöltött kemény évek munkáját koronázhatják meg a hétvégi részvételükkel, melyhez sok sikert kívánunk!

A versenyt folyamatosan figyelemmel kísérhetik a http://www.eurodressage.com/ oldalon.
A versenyről a FEI TV élőben közvetít az alábbi időpontokban:

Ápr. 28. csüt 17.55-től élőben  Nagy díj  www.feitv.org

Ápr. 30. szom. 17.55-től élő, Nagy Díj kűr  www.feitv.org

 
Külföldi verseny eredmények!
2011-04-27

Erős mezőny várta a magyar lovasokat a hétvégi Stadl Paura-i versenyen. Ács Róbert ismét eredményesen szerepelt, a Nagydíj Kűrben 70,28%-os eredménnyel a 6. helyen végzett. Pachl Péter tanítványai, a "pónisok", Zengő Réka Ponytoval és Máli Fanni Bubble Gummal életük első nemzetközi versenyén vettek részt. Szeicz Erika Diamonddal a „kiskörös” feladatokban állt starthoz.

Ugyanezen a hétvégén Németh Fanni Firantával Unna Massenben M8-ban 32 indulóból 15. helyen végzett.

Az eredményeket ITT nézheti meg.

 
Edzőképzésre jelentkezni szándékozók figyelmébe!
2011-04-27
A Magyar Póni Klub Szövetség tájékoztatása alapján tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a Tabajd-Bélápapusztán  2011. május 2-4-én megrendezésre kerülő Póni Klub edzői kurzuson részt venni szándékozó edzők közül a rendezők előnyt biztosítanak az április 25-ig előzetesen regisztrált edzőknek.
 
Díjlovas edzők és bírók kötelező továbbképzése.
2011-04-26
A Díjlovagló Szakbizottság 2011. évre elfogadja a Magyar Póni Szövetség által Tabajd-Bélápapusztán 2011. május 2-3. közt megrendezésre kerülő lovasoktatói és -edzői továbbképzését, mint edzői továbbképzést a díjlovas szakágban. A képzésre Nikki Herbert szakmai vezetése alatt kerül sor.
Nikki Herbert a Brit Lovas Szövetség (BHS) regisztrált oktatója, a Brit Lovastusa akkreditált edzője. Húsz éve tagja az angol Pony Club oktatási bizottságának, az elmúlt 15 évben az oktatási bizottság vezetője. Póni Klub „A” szintű vizsgáztató, UKCC 3 szintű edző.

A képzés mindkét napján való részvétel javasolt. A képzésre jelentkező díjlovas edzőknek a képzés minimum 1 napján való részvétel esetén a Szakbizottság igazolást ad arról, hogy az edző a képzésen részt vett. Aki május 4-én szeretné letenni a megjelölt vizsgát, annak a 2 napos képzésen való részvétel kötelező.

A Póni Klub edző továbbképzés részletes programját ITT letöltheti.
Nikki Herbert életrajzát ITT letöltheti.


Bíró továbbképzésre 2011. évben május 28.-án Pilisjászfalun az Unikornis Lovardában kerül sor Hillier Orsolya vezetésével. Bővebb információ: április folyamán várható.

Figyelem!: A Díjlovagló Szakbizottság a Magyar Lovas Szövetség irányelvei alapján  a díjlovas edzők és bírók részére a következő kötelező továbbképzésen való részvételt írja elő:
Díjlovas bírók részére: évente egy képzés
Díjlovas edzők részére: két évente egy képzés
Aki nem tesz eleget a fenti előírásnak, az nem tud licencet váltani, edzők esetében 2013-tól, bírók esetében 2012-től.
 
Hidegség nevezési határidő hosszabbítás!
2011-04-26
A hétvégi (április 30 - május 1.) hidegségi CDN-A*, CDN-B díjlovas verseny nevezési határideje 2011. április 26. (kedd) 23:59-ig meghosszabbításra került.
A rendezők minden díjlovast szeretettel várnak!
 
CDN-A*/B Ilonamajor, Hidegség
2011-04-26
Gróf Széchenyi István 220. születésnapjának évében díjlovagló verseny, a  Széchenyi Ilonáról elnevezett Ilona majorban Hidegségen.


2011. április 30 – május 1. között Országos díjlovagló versenyt rendezünk Hidegség, Ilona majorban, melyre nagy szeretettel hívjuk meg Önt és kedves Családját.

A versenyszámok naponta 9 – 17 óráig tartanak.

A verseny a Talentum Kupa versenysorozatnak is része, melyen az ifjú tehetségeket is keressük.
A megmérettetésen a hazai díjlovasok mellett számos külföldi díjlovast is láthatnak az érdeklődők.


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Tisztelettel:

Horváth László

Versenyigazgató

 
Stadl Paura élő közvetítés
2011-04-25
A Stadl Paurai versenyt élőben követheti a http://www.cdi-stadlpaura.at/livestream.php linken!
Az eredményeket megtekintheti a

http://www.cdi-stadlpaura.at/index.php?show=startliste&cat=2011&lang=ger linken!

 
A Csömör –Talentum Kupa I. fordulójának startlistája
2011-04-22
19 egyesület 68 versenyzője nevezett a holnap, április 23-án reggel 7 óra 30 perckor a Cinkotai lovasudvarban kezdődő Csömör-Talentum Kupa rajtengedély vizsgával és a Magyar Póni Klub Szövetség minősítő versenyével kombinált első fordulójára. Csupán csak rajtengedély vizsgára tizenhat lovas jelentkezett, amivel a rendező Csömöri LTKE beállította az idei rajtengedély vizsga-nevezési rekordot. A 16-ból hatan a Csömöri Póniklubból készülnek egy osztállyal feljebb lépni. A startlista ITT letölthető.
A rendezők szeretettel várják a lovasokat és az érdeklődő nézőket!
 
 
Debrecenbe nevezett versenyzők FIGYELEM!
2011-04-22
A rendező tájékoztatja a hétvégi Debrecen CDN-B* Talentum Kupára nevezett versenyzők figyelmét, hogy a Póni Klub versenyszámok elmaradnak, ezért a CDN-B* Talentum Kupa számainak kedzési időpontja de 10 órára módosul.
 
Magyar versenyzők Stadl Paurában
2011-04-21

A hétvégén Stadl Paurában megrendezésre kerülő  CDI3* CDIJYP versenyen több magyar versenyző is képviseli hazánkat.

Ács Róbertnek és Weinzaubernek Lipcse előtt ez lesz az utolsó nagy versenye. Szeicz Erikáért és Diamondért a kiskörben izgulhatunk, míg Zengő Réka Ponytoval és Máli Fanni Bubble Gummal a póni feladatokat fogja teljesíteni a hétvégén.

Az eredményeket nyomon követheti a http://www.horse-events.at/horse-events/turniere?__CWXFWK_actionID_=-4785562537771884704 linken.
 
Színes Hírek a simonpusztai versenyről
2011-04-21
A 2011. április 9-10-én Simonpusztán tartott versenyről a Színes Hírekben olvashat.
 
Színes hírek a segesdi versenyről!
2011-04-20
A hétvégén lezajlott segesdi versenyről a Színes Hírekben olvashat.
 
Új külföldi versenykiírás
2011-04-19
 
Székesfehérvár CDNA*/B és Talentum Kupa
2011-04-15
A mai naptól lehet nevezni a Székesfehérváron 2011.05.07-08-án megrendezésre kerülő CDNA*/B és Talentum Kupára. A kiírást ITT letöltheti!
A verseny rendező felújított pálya talajjal várja a versenyzőket!
 
Debrecen-Pallag CDNB* Talentum Kupa
2011-04-12
A mai naptól lehet nevezni a Debrecen-Pallagon 2011.04.23-án megrendezésre kerülő CDNB* Díjlovagló versenyre mely egyben Talentum Kupa forduló is. A kiírást ITT letöltheti.
 
Póni minősítő is a Csömör-Talentum Kupa
2011-04-09

A Magyar Póni Klub Szövetséggel történt egyeztetés alapján bővült a Csömör-Talentum Kupa díjlovas rajtengedély vizsgával kombinált április 23-ai I. fordulójának feladatköre, mivel a Talentum Kupa futószáras ülésverseny 1, 2, 3 feladata valamint a D1 díjlovagló program egyúttal a Magyar Póni Klub Szövetség versenyrendszerében is minősíti az indulókat. Ezen versenyszámokra a Magyar Póni Klub Szövetség nevezési rendszerén keresztül lehet nevezni. A rendező ugyanakkor biztosítja, hogy a GYEPOSZ tagjai is indulni tudjanak a Csömör-Talentum Kupa fordulóin. A módosított kiírás ma közzétételre került.

Ugyancsak a Csömör-Talentum Kupával kapcsolatos hír, hogy az előző évekhez hasonlóan a csömöri Auchan Liget Áruház és egy díjlovas, Hoffmann-né Győri Mónika magánszemélyként lett a sorozat fő támogatója.

 
Simonpusztára nevezők figyelem!
2011-04-07
A 2011. április 9-10-én tartandó Pest megyei Bajnokság kiírásában - az igen kevés számú jelentekző miatt -
az alábbiakat  módosítjuk :

LM1 - összevont bíráskodás - a 3 bíró helyett
Licensz-szerző versenyszám LSZ  1 - összevont bíráskodás - a 3 bíró helyett
L9 - összevont bíráskodás - a 3 bíró helyett

2011. április 9-én az alábbi bírók fognak bírálni:

Hansághy Péter, Szűcs-Gárpár Kinga, Prutkay Zoltán

2011. április 10-én az alábbi bírók fognak bírálni:

Hansághy Péter, Szűcs-Gárpár Kinga, Berényi Miklós
  
Aki  a fent jelzett változások miatt szeretné visszavonni a  nevezését az következmények nélkül megteheti, 2011. április 8.- án 12 óráig, a versenyirodának kérem jelezze!
Fentiek miatt kérjük a versenyzők megértését ! 
 
Új külföldi versenykiírás.
2011-04-06
 
A hétvégi Simonpuszta verseny rendezőinek közleménye
2011-04-06
A versenyrendező tájékoztatja a lovasokat, hogy a Pest megyei Díjlovagló Bajnokság 2011. április 9-10-én Simonpusztán tartandó versenye  mindenképpen MEGRENDEZÉSRE KERÜL.
A rendező várja a további nevezők és érdeklődők jelentkezését.
Boxot még kőistállóban is tudnak biztosítani.
Szállást és boxot Nagy Andreánál lehet foglalni az alábbi elérhetőségeken.
Telefon: 06-20-971-0300
 
Mitrov Gabi fotói a Tattersalból
2011-04-06
Mitrov Gabi Tattersalban készült fotóit megtekintheti a Galériában!
 
Somogyvári Anett fotói a Tattersalból
2011-04-06
Somogyvári Anett Tattersalban készült fotóit megtekintheti a Galériában!
 
Színes hír a Tattersali versenyről
2011-04-06
A hétvégén lezajlott Tattersali versenyről a Színes Hírekben olvashat.
 
CDNA*/B Hidegség. Győ-Moson-Sopron Megyei Bajnokság
2011-04-05
A mai naptól lehet nevezni a Hidegségen 2011.04.30-05.01-közt megrendezésre kerülő CDNA*/B versenyre mely egyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság fordulója. A kiírást ITT letöltheti.
 
CDNB* Sóskút, Pest-Megyei Bajnokság és Talentum Kupa
2011-04-05
A mai naptól lehet nevezni a Sóskuton 2011.04.31-05.01. közt megrendezésre kerülő CDNB* Pest-Megyei Bajnokság és Talentum Kupára. A verseny kiírást ITT letöltheti.
 
Csömör Kupa I. forduló és Talentum Kupa-Cinkota
2011-04-05
A mai naptól lehet nevezni a Cinkotán 2011.04.23-án megrendezésre kerülő CDNB Csömör Kupa I. forduló és Talentum Kupára. A verseny kiírást ITT letöltheti.
 
TATTERSAL ELŐZETES STARTLISTA
2011-04-01
A hétvégi TATTERSAL verseny ELŐZETES startlistái:

 
Simonpusztára nevező versenyzők FIGYELEM!
2011-03-30
Felhívjuk a lovasok figyelmét, hogy a Simonpusztán 2011.04.9-10. megrendezésre kerülő CDNB* Pest-Megyei Bajnokság és Talentum Kupa versenyen a szombati nap E feladat kiírásában változás történt!
A Rendező kérése alapján a korábban kiírt E2_2011 feladat helyett a szombaton az E1_2011 feladatot lovagolhatják a versenyzők. A változás a kiírásban átvezetésre került
 
Szorítsunk Pamírért!
2011-03-29
A tegnapi nap folyamán a csikó kora óta Pachl Péter által lovagolt Pamír csüdcsontja futószárazás közben szilánkosra tört.
Az Üllői Klinika orvosai minden megtettek és tesznek, hogy megmentsék a lovat. Pamír további sorsának alakulásában ez a hét döntő. Amennyiben  Péternek, a tulajdonos Vutskics Andrásnak és az állatorvosoknak nem sikerül megoldást találnia a ló gyógykezelésére, már csak a természet erejében és Pamír intelligenciájában bízhatunk. Ellenkező esetben a lónak nincs esélye az életben maradásra.
Pamír a legtöbb eredményt felmutató nemzetközi Nagydíj szintig képzett Shagya Arab. A fajta genetikai adottságait tekintve ez kiemelkedő eredmény. Több Shagya Arab találkozón vett részt, nemzetközi szintéren  képviselte Magyarországot, állandó szereplője az OTP Világkupa KO programjának. Számtalan Arab Fesztivál,  bemutató résztvevője, részt vett a  48. trakheneri ménvizsga és aukció gála műsorában is.
 
Ács Róbertről szóló cikk az Eurodressage-on!
2011-03-29



Ács Róbert hétvégi teljesítményéről az eurodressage.com-on megjelent angol nyelvű cikket
ITT olvashatja.
 
LOVASOK FIGYELEM!
2011-03-29
Felhívjuk a lovasok figyelmét, hogy a 2011.04.02-03. CNA*/B Tattersal verseny előtti napon, pénteken 16:30-tól lehet használni a fedeles lovardát. A kinti pályák korlátozás nélkül igénybe vehetőek.
 
Tattersal Póni versenyszámok időpont változás!
2011-03-29
Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a 2011.04.02.03. CDNA*/B Talentum Kupa Vezetőszáras, C2 és D1 feladatai a szombati napon kerülnek megrendezésre!
 
Ács Róbert mai napi eredménye!
2011-03-26
Ács Róbert és Weinzauber 70%-os kűr eredménnyel a lengyel versenyző mögött 2. helyen zárta a napot. Ezzel az eredménnyel bejutott a Lipcsében megrendezésre kerülő Világkupa Döntőbe. 
 
Segesd-Nyílt DD.Reg.Bajnokság I. és Talentum Kupa
2011-03-26
A mai naptól lehet nevezni a Segesden 2011. április 17-én megrendezésre kerülő CDNB Dél-Dunántúli Bajnokság és Talentum Kupa fordulóra. A kiírást ITT letöltheti.
 
VÁLTOZÁS A TATTERSAL KIÍRÁSBAN FIATAL DÍJLÓ SZÁMOKBAN!
2011-03-26
FELHÍVJUK A VERSENYZŐK FIGYELMÉT, HOGY A TATTERSAL 2011. ÁPRILIS 2-3. VERSENY FIATAL DÍJLOVAKRA VONATKOZÓ VERSENYSZÁMAIBAN VÁLTOZÁS ÁLL BE:
SZOMBATON:
5 ÉVES FIATAL DÍJLÓ_A4_2011 HELYETT 5 ÉVES FIATAL DÍJLÓ_A3_2011.
VASÁRNAP:
6 ÉVES FIATAL DÍJLÓ _1 (FEI 5 é minősítő) HELYETT 6 ÉVES FIATAL DÍJLÓ_2 (FEI 5 É DÖNTŐ) 
KERÜLTEK KIÍRÁSRA. ÍGY A VERSENYZŐK A KÉT NAP ALATT ELTÉRŐ PROGRAMOKAT MUTATHATNAK BE. KÉRJÜK, HOGY TOVÁBBI NEVEZÉSEIK LEADÁSÁNÁL EZT VEGYÉK FIGYELEMBE. A NEVEZÉSI HATÁRIDŐ VASÁRNAP 22:00-KOR JÁR LE.
 
RAJTENGEDÉLY VISZGÁZNI SZÁNDÉKOZÓK FIGYELMÉBE!
2011-03-25
A 2011. április 2-3-án a Tattersalban megrendezésre kerülő CDNA*/B versenyt megelőző napon, pénteken a rendező rajtengedély vizsgát is szervez. A vizsgára jelentkezés az eddig megszokott módon a www.rajtengedely.hu oldalon keresztül lehetséges!
 
Ács Robi eredménye Varsóban!
2011-03-25
Ács Róbert és Weinzauber 68% feletti lovaglással 2. helyen zárta a mai napot. Így holnap a Nagydíj Zenés Kűr alatt szoríthatunk a Közép-európai Liga versenyző párosának!
 
Ács Róbert és Weinzauber Varsóban!
2011-03-25
2011. március 25-27. közt a Varsóban megrendezésre kerülő CDI-W LF, CSI3*-W LF versenyen magyar résztvevő sikeréért is izgulhatunk.A Közép-európai Liga döntőjébe első helyen jutott be eddigi teljesítményével (51 pont) Ács Róbert és Weinzauber, egyedüli magyar versenyzőként . Szurkoljunk a hétvégén a párosnak!
 
2011. április 2-3. CDNA*/B AlpenSpan és Talentum Kupa!
2011-03-25
Felhívjuk a lovasok figyelmét, hogy a Tattersalban megrendezésre kerülő CDNA*/B AlpenSpan és Talentum Kupa nevezési határideje vasárnap 22:00-kor lejár!
Kérjük, mielőbb adják le nevezéseiket!
 
Új külföldi versenykiírások!
2011-03-23
 
Elérhető az aktualizált programgyűjtemény!
2011-03-22
A Szakbizottság 2011/4. (2011.01.21.) határozata (Programgyűjtemény frissítése) értelmében az eddigi Magyar díjlovagló programgyűjtemény E-A-L-LM-M szintű versenyszámai az Osztrák díjlovagló programok alapján frissítésre kerültek.Az új programokat elérheti a Programgyűjtemény menüpont alól. Az itt megjelent programok tartalmazzák az áprilistól megrendezésre kerülő versenyeken lelovagolandó feladatok korrekt vonalvezetését.Felhívjuk a lovasok figyelmét arra, hogy megszűnt az eddigi MA/MB programok elkülönítése. A licensz szerző (LSZ kezdetű) programokat az M_2011 Programgyűjtemény alól tölthetik le.
 
Páty, CDNA*/B 2011.03.12-13.
2011-03-19

A 2011. március 12-13. CDNA*/B versenyről olévashat beszámolót a Színes Hírek között.

 
Simonpuszta, Pest-megyei Díjlovagló Bajnokság CDN-B* Talentum Kupa
2011-03-17

A mai naptól lehet nevezni a Pest-megyei Bajnokság Döntőjének helyszínéreSimonpuszta Lovas Park, a Pest -megyei Bajnokság első fordulójára, ahol megrendezésre kerül még a Talentum Kupa is és két kiegészítő, kedvcsináló versenyszám is a kiemelt nemzeti és nemzetközi versenyeken nagyon hasznos lófelvezetés  illetve a nagysikerű KO megméretés. (részletek a kiírásban) !!!

                                                                 

Sok szeretettel várunk minden kedves Díjlovas Szakágban és Póni  Klubban  versenyező lovast, illetve a Pest-megyei  Bajnokság évadnyitó versenye iránt érdeklődő vendégeket a megújult Simonpuzstai Lovas Parkban!

A verseny kiírás ITT tölthető le!!

A 2011-es vonatkozó verseny programok:

SZOMBAT                            VASÁRNAP
E2-2011                                 E3_2011
A5_2011                                A6_2011
L2_2011                                 L9_2011
LM1_2011                             LSZ_1_2011
M1_2011                               M5_2011
FDL_A3_2011                       FDL_A4_2011
 
Rajtengedély vizsga jelentkezés felhívás TATTERSAL
2011-03-17

A rendezőkhöz beérkezett nagyszámú érdeklődés alapján a Tattersal rendezői megfelelő számú jelentkező esetén megszerveznek egy rajtengedély vizsgát a Tattersal CDNA*/B verseny előtti péntek délutánra (2011.április 1.). Ehhez azonban szükséges lenne felmérni, hogy hányan szeretnének a verseny előtt rajtengedély vizsgát tenni?
Kérjük, hogy akit érdekel a lehetőség 2011. március 23. 20:00 h-ig jutassa el adatait (rajtengedély vizsgázó neve, elérhetősége, kíván-e a versenyen is rajthoz állni sikeres rajtengedély vizsga után?) a
huszalexandra@gmail.com  címre.

 
CDNA*/B Páty, 2011.03.12-13. Előzetes startlista!
2011-03-11
Versenyzők figyelem!
Szombaton a verseny az A4-el kezdődik melyet az L3 követ, és csak utánuk kerül sor az E7 versenyszámra.
2011.03.12. SZOMBAT
2011.03.13. VASÁRNAP
 
Információk a hétvégi pátyi versenyről!
2011-03-09

A rendező tájékoztatása alapján még van lehetőség Pátyon a verseny helyszínén lévő szoba foglalásra. Érdeklődni lehet Hollósiné Papp Dorottyánál: 06-20-917 6476
Az időjárás előrejelzések a hétvégére folyamatosan melegedő időt jósolnak, várhatóan 12-14 fok lesz a nappali hőmérséklet. Az éjszakák a jelzések szerint még hűvösek lesznek, de fagy nem várható. 

A rendezők a szokott magas színvonalú rendezéssel várják a lovasokat.
 
Fotók a válogatott keret edzéséről!
2011-03-08
Johann Riegler Máriakálnokon 2011. március 2-án, a Magyar Díjlovagló Válogatott Keret részére tartott edzésén készült fotókat megtekintheti a GALÉRIÁBAN.
 
Johann Riegler a Magyar Díjlovagló válogatott keret edzője!
2011-03-07



Díjlovasaink nemzetközi jelenlétének és sikereinek segítése érdekében Kövy András Szövetségi Kapitány a Szakbizottság elvi és anyagi támogatását maga mögött tudva Johann Rieglert kérte fel a  Magyar Díjlovagló válogatott keret edzőjének!

2011. március 2-án Máriakálnokon került sor a  lovasok és Johann Riegler találkozására.
7 lovas 10 lóval vett részt az egész napos programon. Johann Riegler elégedett volt a látottakkal, és vállalta a díjlovas válogatott keret további edzését. A következő találkozóra várhatóan Lipica előtt kerül sor.

 
TATTERSAL 2011. április 2-3. verseny ÚJ PROGRAMOK
2011-03-06
A 2011. április 2-3. CDNA*/B Talentum Kupa és AlpenSpan Kupán kiírásra került 2011. évtől érvényes díjlovagló programjai:

E1_2011                E2_2011
A3_2011               A9_2011
L1_2011                L8_2011
LSZ4_2011           LSZ5_2011
FDL_A4_2011
 
Tattersal CDNA*/B Talentum és AlpenSpan Kupa
2011-03-04
A mai naptól lehet nevezni a Nemzeti Lovardában 2011.04.2-3-án megrendezésre kerülő CDNA*/B Talentum Kupa és AlpenSpan Kupa-ra.
A verseny kiírását
ITT letöltheti!
A versenyen kiírásra került 2011. évi programokat 2011.03.07-től töltheti le a honlapról.
 
Rajtengedély vizsgázók figyelmébe!
2011-03-03

Tájékoztatjuk a rajtengedély vizsgázni szándékozókat, hogy a Pátyon 2011.03.11-re tervezett rajtengedély vizsga ELMARAD!

A következő várható rajtengedély vizsga időpontok és helyszínek:

2011. április 17. Segesd

2011. április 23. Csömör

 
Új külföldi versenykiírás!
2011-03-03
 
Lovasok, rendezők figyelem! Útjára indul a TALENTUM KUPA
2011-03-02
A Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága versenysorozatot hirdet Talentum Kupa néven.
 A versenysorozat célja, hogy felkutassa a díjlovaglás fiatal tehetségeit és segítse őket a szakmai előrelépésben. Minden hazai rendezésű hivatalos díjlovas verseny rendezője otthont adhat Talentum kupa fordulónak. Az évad végén megrendezésre kerül a Talentum Kupa Országos Döntő, amely egyben az Utánpótlás Országos Bajnokság is.
A Talentum Kupa sorozat kiírását ITT letöltheti.
A Szakbizottság a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címen várja a csatlakozni kívánó verseny rendezők jelentkezését!
 
Az új programok főpróbája áprilisban a Tattersalban!
2011-03-01

A magyar díjlovagló sport megújulása érdekében a Díjlovagló Szakbizottság részéről megszületett a döntés a jelenleg életben lévő Magyar Programgyűjtemény frissítésére.  A változás alapja az osztrák programgyűjtemény. A kiválasztott programok fordítása végéhez közeledik, így azok hamarosan megjelennek a honlapon.

Az első verseny helyszín ahol már az új programokat lovagolhatják a versenyzők a Tattersal 2011.04.02-03. CDNA*/B AlpenSpan Kupa és Talentum Kupa versenye lesz.

A 132 éves Tattersal felújította a fedeles és melegítő pálya talaját, melyet a hétvégén már le is teszteltek a díjlovasok. A tapasztalat alapján mondhatjuk, hogy Nemzeti Lovarda benne van Magyarország első három, a legjobb minőségű pályájával rendelkező díjlovas helyszíne közt.

Az áprilisi versenyen a fiatal lovak számára is kiírásra kerülnek versenyszámok, így a verseny minősülési lehetőséget ad a Fiatal Lovak Bajnokságára.

 
Színes hír a Tatti versenyről!
2011-03-01
A Tattersalban 2011.02.26-27-én rendezett CDNB*/B Pest Megyei Bajnokság és Talentum Kupa versenyről szóló színes hírt a Hírek / Színes hírek versenyekről alatt olvashatja.
 
VERSENY RENDEZŐK FIGYELEM!
2011-03-01
Tisztelt Sporttársak, versenyszervezők!

A 2011. évi szabadtéri sportszezon hamarosan kezdetét veszi. A januári diszkótragédia kapcsán a kormány, tavasszal szigorúbb szabályozást tervez bevezetni, amely érinti a szabadtéri rendezvényeket is. Valószínű, hogy az eddigi 1000 főnél nagyobb szabadtéri rendezvényeket, nem csak bejelentési, hanem hatósági, szakhatósági engedélyekhez kötik.
 
Új külföldi verseny kiírás
2011-03-01
 
TATTERSAL ELŐZETES STARTLISTA
2011-02-25
2011.02.26. szombat ELŐZETES STARTLISTA letölthető ITT
2011.02.27. vasárnap ELŐZETES STARTLISTA letölthető ITT

frissítve: 2011.02.25.13.45
 
Rajtengedély vizsga tudnivalók
2011-02-24
A Szakbizottság a rajtengedély vizsga kiírás megjelentetése és a megrendezés esetleges lemondásával kapcsolatosan az alábbi döntést hozta:
 

2011/17. határozat (2011.02.20.): Rajtengedély vizsga lemondásának szankciója

Amikor a rendező kérése alapján a rajtengedély vizsga kiírása felkerült a honlapra (www.rajtengedely.hu ), a rendező köteles a résztvevők számától függetlenül megtartani a rajtengedély- vizsgát. Amennyiben nem tartja meg, akkor az adott és a következő évben rajtengedélyvizsga megtartására nem jogosult, és köteles a két felkért bíró napidíját megtéríteni (10e Ft/bíró).

A versennyel egyidőben (vagy a verseny előtt egy nappal) megrendezett rajtengedély vizsgát a verseny kiírásában is szerepeltetni kell, ebben az esetben a visszalépés szankciója a versenykiírás közzétételétől (http://www.nevezesdijlovas.hu ) kezdve számít.

 
Tattersal nevezési határidő meghosszabbítva!
2011-02-23
A rendező kérésére a Tattersalban megrendezésre kerülő CDNB*/B verseny nevezési határideje meg lett hosszabbítva.
Az új nevezési határidő: 2011. február 24. 12:00 h.
 
Lovastalálkozó és Bál a Ság hegyen!
2011-02-22



Rendhagyó Lovastalálkozó és Bál
2011. március 5-én, Celldömölk mellett a Ság hegyen!

Program:

13:00-14:00 Találkozó a Ság hegy alatti busz fordulóban
                    Séta
kb. 15:30      Indulás vissza, a pince társalgóban kötetlen beszélgetés
18:00            Elköszönés a Kovács Pincétől
19:00           Találkozás és helyfoglalás a hegyen lévő Krisztina Csárdában
19:30            Vacsora és Bál

A meghívó részleteit  ITT letöltheti!
 
CDNA*/B Páty, 2011.03.12-13.
2011-02-17
A mai naptól lehet nevezni a www.nevezesdijlovas.hu oldalon keresztül a Pátyon 2011. március 12-13-án megrendezésre kerülő CDNA*/B versenyre.
A kiírást
ITT letöltheti.
 
2011. első versenye a Tattersalban
2011-02-17
A Nemzeti Lovarda 2010-ben lépett be  ismét a díjlovas verseny-helyszínek sorába. Első versenyük sikeres volt, így ezen fellelkesülve ebben az évben két verseny lebonyolítását tűzte  ki a „Tatti” célul.

Február 26-27-re fedeles CDNB*/B versenyt írt ki a rendező, mely egyben a Pest Megyei Bajnokság és a frissen induló TALENTUM Kupa első fordulója.

A rendezők felújított fedeles lovarda talajjal, a már megszokott színvonalú fix boxokkal, büfével várják a lovakat, lovasokat, edzőket, szülőket és nézőket.  

 
Wintermühle Kupa, Talentum Kupa
2011-02-17

A Szakbizottság értesült, hogy a Wintermühle sorozatot a sponzor nem sponzorálja tovább, így a sorozat megszűnik. A Díjlovagló Szakbizottság fontosnak tartja az utánpótlás lovasok versenylehetőségeinek megtartását és esetleges szélesítését, ezért az utánpótlás magasabb szintű képzése céljából tehetségkutató és -felmérő versenysorozatot ír ki TALENTUM KUPA néven. A sorozat feltételrendszere kidolgozás alatt van.

 
A rajtengedély vizsgán való megjelenés feltételei
2011-02-16
- A vizsgázónak rendelkezni kell tagkönyvvel és a Lovas Szövetségtől kapott igazolási számmal. Az igazolási számot a vizsgadíjak befizetése után kapja meg a vizsgázó. 
 - A vizsga díjat, elmélet 2000.- Ft gyakorlat 5000.- Ft, az "Ügyfélkapu" szolgáltatást igénybe véve, előre a Magyar Lovas Szövetség részére be kell fizetni. A helyszínen készpénzt a vizsgáztatónak nem áll módjában elfogadni!    
-  Regisztrált edző megjelölése
-  Érvényes sportorvosi igazolás                         
-  Hivatalos versenyhez illő öltözék
- A kötelező oltásokkal, útlevéllel rendelkező ló.
 

 A rajtengedély-vizsga gyakorlati lebonyolítása:
A rajtengedély-vizsgára való jelentkezés minden szakágban a TopSoft ZRT nevezési program segítségével történik. (
www.rajtengedely.hu)

A 2011. évi bejelentett rajtengedély vizsga helyszíneket a bővebben alatt tekintheti meg.
 
 
Új külföldi versenykiírás
2011-02-11
 
Weikersdorf, 2011.02.4-6.CDNA* CDNP-A
2011-02-07
A hétvégi Weikersdorfban megrendezett CDNA*, CDNP-A versenyen több magyar versenyző vett részt sikeresen.
Pachl Péter tanítványai: Bulyovszky Anna, Kristóf Réka, Máli Fanni, Zengő Réka Zsadányi Viktória elégedetten zárták a 3 napot.
Mellettük Németh Gábor (edzője Kövy András) és Szakolczai Kinga képviselte még hazánkat.
Az eredményeket megtekintheti a
www.nevezesdijlovas.hu oldal eredmények/külföldi eredmények alatt, vagy a http://www.turnier-meldestelle.at/ oldalon.
 
Új külföldi versenykiírás
2011-02-07
 
2011. február 26-27. CDNB* Tattersal
2011-02-05
A mai naptól lehet nevezni a Tattersalban 2011. február 26-27-én megrendezésre kerülő CDNB* díjlovagló versenyre.
A kiírást
ITT letöltheti vagy eléri a www.nevezesdijlovas.hu oldalon keresztül.
 
Kövy András a Díjlovagló Szakág Új Szövetségi Kapitánya!
2011-02-05
Korábbi hírünkben tájékoztatást adtunk arról, hogy a Díjlovagló Szakbizottság egyhangúlag javasolta és támogatta Kövy Andrást a Díjlovagló Szakág Szövetségi Kapitányi tisztére.
A Magyar Lovas Szövetség Elnöksége a Szakág javaslatát elfogadta és Kövy Andrást kinevezte.
A Szövetségi Kapitány programját ITT letöltheti.
 
ELADÓ LOVAK, MÁRIAKÁLNOK!
2011-02-03
A Máriakálnoki Díjlovagló Központban az alábbi díjlovak eladók :

JOKER  2004 évi születésű sötétpej herélt,
Batu Khan 2005 évi születésü sötétpej herélt.

Az eladó lovak paramétereit a BŐVEBBEN alatt olvashatja!
 
2011. évi versenynaptár
2011-02-02
A 2011. évi véglegesített versenynaptárat eléri a Versenyek, edzőtáborok / Versenynaptár menüpont alatt vagy ITT letöltheti.
 
Díjlovasok, díjugratók, militarylovasok és az idomítás iránt érdeklődők!
2011-01-26
EDZŐTÁBOR  DALLOS GYULA MESTEREDZŐVEL.
SIMONPUSZTA, 2011. Február 18-20.
Az edzőtábor részleteit a bővebben alatt olvashatja.
 
NEMZETI BAJNOKSÁGOK IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNEI
2011-01-25

A Szakbizottság 2011.01.21-i ülésén döntött a beérkezett pályázatok alapján a 2011. évi Nemzeti Bajnokságok időpontjairól és helyszíneiről.

U25 Bajnokság 2011. június 11-12., Kaposvár

Korosztályos OB 2011.Július 2-3., Páty

Országos Díjlovagló Bajnokság 2011. szeptember 2-3-4., Máriakálnok

 
Szakbizottsági területek, felelősök
2011-01-25

A tevékenységét új felállásban megkezdő Szakbizottság felosztotta tagjai közt a Szakbizottságra háruló feladatokat. A területek és felelősök listáját ITT letöltheti.

 
2011. évi versenynaptár tervezet!
2011-01-25
A Bajnokságok végleges időpontját tartalmazó 2011. évi versenynaptár tervezet ITT  letölthető.
 
Szabályzat a rendezvények biztosítására
2011-01-25

Verseny rendezők és versenyzők figyelmébe ajánljuk  az MLSZ 2/2010/XI.18. határozatát, amelyben elfogadta a rendezvények biztosítására készített szabályzatot.  Az elfogadott javaslatot ezen a linken megtekintheti:  http://www.lovasszovetseg.hu/fajlok/VersenyrendezokAJÁNLÁS.pdf 

 
Új külföldi versenykiírás
2011-01-24
 
Casper emlékére.
2011-01-20






2010. december 30-án Casper, Nébel Viki társa örökre elment. Viki visszaemlékezését Casperre az Apró Hírek alatt  olvashatja.
 
Nemzeti Bajnokságokra pályázni kívánók figyelmébe
2011-01-12

Tájékoztatjuk a Nemzeti Bajnokságok rendezési jogára pályázni kívánó rendezőket, hogy levélben érkezett edzői kérésre tekintettel a Szakbizottság megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Bajnokságokra a Szakbizottság új időpontot tűzzön ki.

Amennyiben változna a Nemzeti Bajnokságok ideje, akkor a Szakbizottság egyeztetni fog a  beérkezett pályázatok rendezőivel, hogy tudják-e vállalni a verseny megrendezését az új időpontban.

A pályázatokat továbbra is az eredetileg meghirdetett 2010. jan. 18-ig lehet beadni, a  dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címen.
 
Újra Lovas Bál Budapesten!
2011-01-12

Hagyományteremtő szándékkal, két évtized szünet után újra Lovasbál Budapesten!
A bálozni vágyókat a Marriott szálló (V. Budapest, Apáczai Csere János u. 4.) megújult, elegáns bálterme fogadja 2011. február 12-én 19 órától!
A Nemzeti Lovasbál programját a bővebben alatt olvashatja de ITT is megtekintheti.
 
Új külföldi versenykiírás
2011-01-12
 
2011. évi rajtengedély vizsga
2011-01-07

Felhívjuk a versenyrendezők figyelmét, hogy a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelezzék  2011-re vonatkozó rajtengedély vizsga rendezési szándékukat a hely és az időpont feltüntetésével. A határidőig bejelentett rajtengedély vizsgák a versenynaptárban is feltüntetésre kerülnek.

A Magyar Lovas Szövetség a szakág által felsorolt rajtengedély-vizsgákra 2011-ben az össz. támogatás mértékét 300 000.- Ft-ban határozta meg, azzal a kiegészítéssel, hogy a min. 10 fő létszámú vizsgáknál az MLSZ két vizsgáztatónak a díját is (15 000.- Ft /fő) és útiköltségét is (bruttó 5000.- Ft összeghatárig) téríti. A fentiek miatt - a területi és időbeli elosztást tekintetbe véve - a szakág azokat a helyszíneket és időpontokat támogatja, ahol várhatóan 10 vagy annál több vizsgázó várható.

A határidő után bejelentett helyszínek a támogatásból nem részesülnek.

Bejelentési határidő: 2011. január 18.

Bejelentési cím: dijlovaglas@lovasszovetseg.hu

 
Hillier Orsolya „I”, azaz 4*-os nemzetközi bírói minősítést kapott
2011-01-06

Hillier Orsolya sikeres magasabb nemzetközi bírói vizsgát tett, és ezzel 4*-os, azaz „I” nemzetközi bíróvá vált.

Ez a teljesítmény annak tükrében még értékelendőbb, hogy az FEI a díjlovaglást ért szakmai támadások kivédésére nem csak a bírálati rendszer modernizálására tett kísérletet az elmúlt évben, hanem egyidejűleg – a bírói kar magas szakmai színvonalának biztosításáért - nagyon erősen megszigorította a bírói továbblépések kritériumrendszerét.

A szakági vezetés ezúton is gratulál ehhez a sportszakmai eredményhez!


Vági László

a Díjlovagló Szakbizottság elnöke

 
2010. évi Szakbizottság Elnöki és Szövetségi Kapitányi beszámolók
2011-01-04
A beszámolókat elolvashatja a Szakági információk / Beszámolók menüpont alatt!

A Szakbizottság elnökének 2010-re vonatkozó beszámolóját közvetlenül ITT
 is letöltheti.
A Szövetségi Kapitány 2010-re vonatkozó beszámolóját közvetlenül 
ITT is letöltheti.


 
Új külföldi versenykiírás
2011-01-04
 
Versenynaptár tervezet 2011!
2010-12-27
A 2011. évi versenynaptár tervezet frissítésre került a Pest-Megyei Bajnokság fordulóival. A versenynaptár tervezetet ITT letöltheti.
 
Pályázati felhívás Nemzeti Bajnokságok rendezésére!
2010-12-22

Tisztelt Versenyrendezők!

Az új szakbizottság a korábbi évekhez hasonlóan 2011-re is pályázatot ír ki a

Nemzeti Bajnokságok megrendezésére.

A Bajnokságok időpontjai:

2011. május 7-8 U-25

2011. július 2-3. Korosztályos OB (ifi OB)

2011. szeptember 2-4. Magyar Bajnokság (OB)

A pályázatok beadási határideje: 2011. január 18. 24:00

Beadási cím: dijlovaglas@lovasszövetseg.hu

A pályázati adatlapok letölthető formában:  OB 2011, Ifi OB 2011, U25 2011.

FIGYELEM! Amennyiben valaki több bajnokság megrendezésére pályázik, akkor mindegyik bajnokságra külön adatlapot kell kitölteni!
 
Versenynaptár 2011 – TERVEZET
2010-12-22

Felhívjuk a versenyrendezők figyelmét, hogy aki még szeretne 2011-re versenyt bejelenteni, azt az előzetes versenynaptár figyelembe vételével tegye meg.

Határidő: 2011. január 18.

Bejelentési cím: dijlovaglas@lovasszovetseg.hu

A 2011-es Versenynaptár tervezetet letöltheti  ITT (A tervezet frissítve 2011. január 14.)
 
Boldog Békés Karácsonyt és Egészségben Örömökben Gazdag Új Esztendőt !
2010-12-22
Boldog Békés Karácsonyt és
Egészségben Örömökben Gazdag  Új Esztendőt
kíván a Díjlovagló Szakbizottság nevében
Vági László
a Díjlovagló Szakbizottság elnöke!


 
Kövy András az új Szakbizottság Szövetségi Kapitány jelöltje!
2010-12-21

Az új Szakbizottság első ülésén egyhangúlag elfogadta és támogatta Kövy András MLSZ felé történő jelölését a díjlovagló szakág Szövetségi Kapitányi posztjára.

 
Elhunyt Bernd Braun!
2010-12-13

Bernd Braun, a Máriakálnoki Díjlovagló Központ tulajdonosa, életének 71. évében elhunyt.

Tizenhat éve szolgálta a magyar lótenyésztést és díjlovas sportot.


Olyan fedezőmének vásárlása fűződik a nevéhez mint Hohenstein, Hölderlin, vagy Rittmeister.

Tevékeny részese és mecénása volt a balatonfenyvesi díjlovagló minősítő , a máriakálnoki ifi és felnőtt OB valamint a CDI versenyek megszervezésének.  
Neki köszönhető, hogy olyan világszerte elismert szakembereket hívhattunk Máriakálnokra mint Hannes Baumgart, Jochann Hinnemann, Jochann Künecke, Wolfgang Müller, Siegfried Peilicke, Ulla Salzgeber, és a legutóbbi időből Rudolf Zeilinger  ,akik sokat segítettek edzéseikkel, előadásaikkal hazai díjlovas sportunknak.

Mindezeket kevesen tudják róla, mivel mindig szerényen a háttérben maradva segítette munkánkat.

Halála nagy veszteség díjlovassportunknak.

 
OTP Világkupa 2010.
2010-12-09
Az OTP Lovas Világkupa KO díjlovas programjának lovas-ló párosai:

Decsi Enikő - Laron-M
Pachl Péter - Pamír
Simon Szilvia - Aiso
Szokola Csaba - Carneval


A KO-ról készült fotók megtekinthetők a GALÉRIÁBAN.

A KO-ról készült video felvételeket megtekintheti az alábbi linkeken:
http://www.youtube.com/watch?v=2CPhfEXUnGc
http://www.youtube.com/watch?v=jnLWuZkm-_U
 
Tisztújító közgyűlés 2010. - összefoglaló híradás
2010-12-03
A Nemzeti Lovarda Díszterme adott helyet a 2010. november 28-án megtartott Éves Szakági Gyűlésnek mely egyben a 4 évente esedékes tisztújító közgyűlés is volt.
A Magyar Lovassport Szövetség részéről Prof.  Dr. Sótonyi Péter, mint levezető Elnök, Stróbl Dorottya és Szebényi Dániel, mint vendég tisztelte meg jelenlétével a közgyűlést.
10:00 órára 75 egyesületi képviselő, és számos érdeklődő töltötte meg a termet, ezzel a Közgyűlés határozatképessé vált.
 
Köszönet a közgyűlés szavazóinak
2010-11-30

Köszönjük mind a 75 klubnak, akik részt vettek és szavaztak a Díjlovagló szakág éves Közgyűlésén, hogy vélemény-nyilvánításukkal kifejezték, számukra fontos a díjlovas élet szakmai vezetésének összetétele.

Az új felállásban megalakult Díjlovagló Szakbizottság a díjlovaglással foglalkozó minden klub és versenyző érdekét kívánja szolgálni.


Vági László

Díjlovagló Szakbizottság elnöke
 
Éves Tisztújító Szakági Közgyűlés
2010-11-28
A 2010.november 28-i Éves Szakági Közgyűlés tisztújító szavazás eredménye:

Elnök: Vági László

 

Tagok:

  1. Dallos Zsófia
  2. Hafner Dóra
  3. Hillier Orsolya
  4. Komjáthy György
  5. Nagyházi Júlia
  6. Pachl Péter
 
2010 Szakági közgyűlés, jelöltek!
2010-11-26
A 2010. november 28. Éves Szakági Közgyűlés jelöltjei!

A tagságtól beérkezett, előzetes egyeztetés alapján a jelöltek listája:

Elnök:
Vági László

Szakbizottsági tagok:
Dallos Zsófia
Haffner Dóra
Hillier Orsolya
Kemény Zsuzsanna
Komjáthy György
Nagyházi Júlia
Pachl Péter

Szokola Csaba

Frissítve:2010.11.27.
 
Magyar tenyésztésű shagya arab a 48. éve megrendezett trakehneri ménvizsgán és aukción
2010-11-17

Pamír (tulajdonosa: Vucskits András) meghívást kapott lovasával Pachl Péterrel együtt a 48. trakheneri ménvizsga és aukció szombat esti gála műsorába. Nagy Díjas kűrjével bizonyította a shagya arabok felhasználásának sokszínűségét. A több, mint 5000 néző előtt a négy órás Gála est díszvendége volt Ingrid Klimke mellett számos „ló legenda”, mint Hohenstein, Caprimond vagy a fantasztikus Tottilas apai féltestvérei Gribaldi.

 
Tisztújítási hírek
2010-11-16
A szakbizottság lehetőséget biztosít a szakági hivatalos honlapon az elnökjelöltek és szakbizottsági tagjelöltek részére programjaik megjelentetésére. A megjelentetni kívánt szöveget a dijlovaglas@lovasszovetseg.hu címre kérjük megküldeni.
 
Hannes Baumgart edzőtábor Máriakálnok!
2010-11-16
Hannes Baumgart ismét edzőtábort tart Máriakálnokon. Az edzőtábor időtartama 2010.november 19-21. Minden nap 9:00-kor kezdődnek az edzések. Az érdeklődő nézőket szeretettel várják a rendezők!
 
PACHL PÉTER EDZŐTÁBOR
2010-11-12


2010.11.25-én Pachl Péter edzőtábor kerül megrendezésre a Kisbábolna Lovas Klubban,melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
Sikeres konzultáció a verseny rendezőkkel!
2010-11-10

Sikeresen zajlott le hétvégén Pátyon az egyeztetés a verseny rendezőkkel. A találkozó résztvevői konstruktív hangulatban osztották meg egymással ötleteiket- észrevételeiket, melyek hasznosak lehetnek a következő évek verseny rendezései során.

A Szakbizottság köszöni a megjelent rendezőktől kapott illetve az e-mailban küldött észrevételeket.

 
Fiatal Lovak Bajnoksága és CDN-B* verseny Pátyon
2010-11-10
Nem várt nagy érdeklődés mellett került megrendezésre 2010.11.6-7-én a Fiatal Lovak Bajnoksága és egy CDNB* verseny Pátyon. A beérkezett nevezések alapján már látszott, hogy feszített két nap lesz várható.  Annak ellenére, hogy 2010-ben már nem várható több díjlovas verseny Magyarországon, 13-an jelezték, hogy szeretnének rajtengedély vizsgázni is a versenyt megelőző napon. Berényi Miklós és Ilyés Csaba péntek délután 16:00-tól rajtengedély vizsgáztatta a lovasokat. A vizsga mindenkinek sikerült, így újabb versenyzőket köszönthet a díjlovas társadalom.
Mindkét verseny nap 7:00-kor kezdődtek a  versenyszámok. Szombaton 90, vasárnap 94 start került lebonyolításra. A nagyszámú start miatt késő estig zajlottak a programok.
A Fiatal Lovak Bajnokságára a 4 éves, az 5 éves és a 6 éves lovak kategóriájában került sor.  Erre a versenyre is több nevezés érkezett, mint amit a rendezők vártak, ez is mutatja, hogy helye van ennek a bajnokságnak a magyar nemzeti bajnokságok sorában.A bajnokokról és a helyezettekről honlapunk másik cikkében olvashat.
A Fiatal Lovak Bajnoksága verseny eredményeit megnézheti ITT
A CDN-B* verseny eredményeit megnézheti ITT
 
FIATAL LOVAK BAJNOKSÁGA 2010.
2010-11-08
A Fiatal Lovak Bajnokságának eredménye 2010.:

4 éves lovak bajnokságának bajnoka:
VAJKA
         (lovas: SZOKOLA CSABA, egyesület: Körmendi Lovas SE) 
2. helyezett:
DALIA  (lovas: Komjáthy György, egyesület: Ádám Zoltán LK)
3. helyezett:
FABIOLA (lovas: SZOKOLA CSABA, egyesület: Körmendi Lovas SE) 

5 éves lovak bajnokságának bajnoka holtversenyben: 
AZTÉK
                 (lovas: Dallos Zsófia, egyesület: Xenophon LK)
DREAMLAND     (lovas: Fekete Zsuzsanna egyesület: Dobogómajor LSE) 
3. helyezett:
WOLKENBUMMLER (lovas: Megyesi Diana, Dobogómajor Lovas SE)

6 éves lovak bajnokságának bajnoka: 
ANDROMÉDA (E.ANDI)        (lovas: Kemény Zsuzsanna, egyesület: Cserénfa Lovas Klub SE)
2. helyezett:
PIXY BABY (lovas: Babinszky Zsuzsa, egyesület: Szent László LK)
3. helyezett:
ORKÁN (lovas: Incze Dorottya, egyesület Simonpuszta LSE)

A ló nevére kattintva megtudhatja a ló nemét, színét és származását.
A részletes eredményeket ITT megtekintheti! 
 
Fiatal Lovak Bajnoksága legeredményesebb magyar tenyésztésű ló 2010.
2010-11-08

Fiatal Lovak Bajnoksága keretében meghirdetett "Legeredményesebb magyar tenyésztésű ló" címet nyerte el:

4 éves lovak bajnokságában:
FABIOLA
Tenyésztő és Tulajdonos: Petrovszky Mátyás

5 éves lovak bajnokságában:
AZTÉK
Tenyésztő: Kerteskői Ménes, Tulajdonos: Dallos Gyula

6 éves lovak bajnokságában:
ANDROMÉDA (E:ANDI)
Tenyésztő: Mihalovicsné Vaskó Erika, Tulajdonos: Kemény Zsuzsanna


A ló nevére kattintva megtudhatja a ló nemét, színét és származását.

 
Új rovat a hírek alatt!
2010-11-08
Új rovatot indítunk 2010. novembertől a Hírek menüpont alatt APRÓ HÍREK néven. Ide várjuk azokat az érdekességeket, melyet érdemesnek tartanának megosztani a többi díjlovassal. E-mail címünk: dijlovaglas@lovasszovetseg.hu.
 
Páty előzetes startlista
2010-11-05
A hétvégi Pátyi CDNB* és Fiatal Lovak Bajnoksága teljes napi időbeosztást tartalmazó startlistái:

Szombat előzetes startlista
Vasárnap előzetes startlista

Az adatok tájékoztató jellegűek.
 
Rudolf Zeilinger továbbképzés fotói a Galériában
2010-11-05


Rudolf Zeilinger Máriakálnokon tartott továbbképzésen készült fotókat megtekintheti a Galériában.
 
Páty CDNB* és Fiatal Lovak Bajnoksága
2010-11-04

A hétvégi pátyi CDNB* és Fiatal Lovak Bajnokságára nagy számú nevezés érkezett. 
Mivel a két verseny egy azonos pályán (fedeles) kerül lebonyolításra, ezért kora reggeltől késő estig tartanak majd a versenyszámok. Mindenki türelmét kérjük, mivel a két nap várhatóan hosszú és fárasztó lesz lónak, lovasnak, edzőnek, bírónak és minden érdeklődőnek.
Az előzetes startlista péntek délutántól a honlapon lesz elérhető.
A rendezők felhívják a versenyzők figyelmét arra, hogy a várható éjszakai lehűlés miatt (hétvégére hidegfrontot jeleztek) mindenki hozzon a lovára téli meleg takarót!

 
Konzultáció díjlovagló verseny rendezőkkel!
2010-11-03

A Díjlovagló Szakbizottság 2010.11.06-án 19:00 kezdettel egyeztetést tart a verseny rendezőkkel Pátyon a Bellandor Lovardában, hogy megismerhesse 2010. évi verseny rendezési tapasztalataikat és figyelembe vehesse  azokat a 2011. évi versenynaptár összeállítása során.

A beszélgetésre minden verseny rendezőt várunk!

 
Változás a hétvégi Páty Fedeles verseny kiírásban.
2010-11-02
A Páty CDNB* Fedeles verseny "A" versenyszáma mindkét nap összevont elbírálással kerül értékelésre.
 
Díjlovagló Szakág Közgyűlése 2010.november 28. - Nemzeti Lovarda
2010-10-28

A Díjlovagló Szakbizottság 2010. évi közgyűlését 2010. november 28-ra tűzi ki, melyre a szakág minden résztvevőjét várja.


A Jelölő bizottság tagjai:

Budai Andrea – Nyugat-Magyarországi régió,          andi.budai@gmail.com

Kiss István – Kelet-Magyarországi régió,                 instruct@freemail.hu

Nagy Judit - Közép Magyarországi régió,                 pnj@freemail.hu


A meghívó teljes szövegét letöltheti ITT

A meghatalmazást letöltheti ITT

 
Pátyi versenykiírás változása!
2010-10-25
A rendezők tájékoztatása alapján a 2010.11.6-7. CDNB* Páty versenyre eredetileg a kiírásban meghirdetett futószáras kedvcsináló versenyszám ELMARAD!
 
Rudolf Zeilinger szeminárium
2010-10-18


Még két napig várják a rendezők az érdeklődők jelentkezését a Díjlovagló Szakbizottság által meghirdetett Rudolf Zeilinger szemináriumra
 a
veno@haninet.hu címen.
 
Futár Ernő fotói
2010-10-18



Futár Ernő
 Balatonvilágoson és Kaposváron készült fotóit megtekintheti a
Galériában.
 
Fiatal Lovak Bajnoksága és CDNB*, Páty
2010-10-15
2010.11.6-7-én Pátyon kerül megrendezésre a Fiatal Lovak Bajnoksága. A kiírást ITT letöltheti.
A versennyel egy időben kerül megrendezésre CDNB* verseny, melynek kiírását
ITT letöltheti.
A mai naptól lehet nevezni mindkét versenyre!
 
Szakbizottsági határozatok 2010.09.26.
2010-10-13
A Díjlovagló Szakbizottság 2010.09.26-i Szakbizottsági ülésén hozott határozatait a bővebben alatt olvashatja.
 
Páty CDNB* verseny
2010-10-13
A Pátyra novemberre meghiredetett CDNB* vereseny időpontja 2010.11.6-7.
A rajtengedély vizsga időpntja 2010.11.5.
 
CDI3*-W, CDIJ Díjlovagló Világkupa
2010-10-12
A díjlovasok örömére ebben az évben is megrendezésre került Kaposváron a  CDI3*-W, CDIJ Díjlovagló Világkupa. Ács Róbert a Nagydíj Kűrben 72.2%-al második helyen tudott végezni Ulla Salzgeber és Kemmer Heike Közt, mely eredményt a magyar közönség nagy örömmel fogadott. 
A versenyen részt vett magyar versenyzők: Dallos Zsófia,  Decsi Enikő,  Németh Gábor, Szeicz Erika, Szokola Csaba és Nagy Fanny, valamint a versenyen résztvevők külföldiek eredményit
ITT megtekintheti.
 
Fiatal lovak Országos Bajnokságán és a Wintermühle Kupa Döntőjén indulni kívánók részére
2010-10-06

LOVASOK FIGYELEM! MA VAN AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉG JELENTKEZNI A VERSENYEKRE!

A Fóton elmaradt Fiatal lovak Országos Bajnokságát, valamint a Wintermühle Kupa Döntőjét a Díjlovagló Szakbizottság a Pátyi Bellandor Lovas Klub által rendezett CDN-B* november 6-7-i fedeles versenyével összekötve írná ki. A Szakbizottság úgy tartja a versenyzők érdekében sportszerűnek és korrektnek, ha a két országos szintű rangos verseny csak abban az esetben kerül megrendezésre, ha az indulásra jogosultak 80%-a vállalja ezt az időpontot és az ország különböző pontjairól is érkeznek versenyzők.

Annak érdekében, hogy a szakbizottság képet kaphasson a Fiatal lovak Bajnoksága, illetve a Wintermühle döntő indulóinak létszámáról, kérjük, hogy a versenyen  indulni szándékozók október 6-ig e-mail-ben ( info.bellandor@gmail.com ) jelezzék indulási szándékukat a versenyszámok megjelölésével. Tájékoztatásul közöljük, hogy a Wintermühle Kupa Döntőjének minden versenyszáma megrendezésre kerül. (A Fóton megtartott versenyszámok is.)

 
Magyar sikerek Ausztriában!
2010-10-06


2010. 10. 01-03 között rendezték meg a Bécs melletti Himbergben, a fantasztikus pályákkal rendelkező Gutenhofban,  az osztrák „Kis kör” (Szt. György dijtól az Intermadier kürig) Bajnokságot továbbá a Regionális Póni Lovasok Bajnokságát.

 
Kaposvár Díjlovagló Világkupa 2010.10.08-10.
2010-10-04
A Kaposváron 2010.10.8-10. közt megrendezésre kerülő Díjlovagló Világkupáról a www.lovasakademia.hu oldalon talál részletes információkat.
A nevezettek listáját
ITT letöltheti.
A verseny kiírását ezen a linken érheti el:
http://www.nevezesdijlovas.hu/vsetup/dijlovas/kiiras.php?fverseny=688&ev=2010&screen=
 
Színes hírek Sukoróról és Debrecenből.
2010-10-04
A Színes Hírek Versenyekről alatt olvashat beszámolókat a hétvégi sukorói és debreceni verseny eseményeiről.
 
A hétvégén Sukorón és Debrecenben versenyzők figyelmébe!
2010-10-01
A rendezők kérésére tájékoztatjuk a lovasokat, hogy a hétvégén Sukorón és Debrecenben megrendezésre kerülő versenyek kezdési időpontja 10:00 h.
 
Kentucky 2010
2010-09-30

A Kentucky Világjátékok  eseményeit nyomon követheti a verseny hivatalos web oldalán (http://www.alltechfeigames.com  )

Az egyes versenyszámokat on-line megnézheti a FEI-TV-n keresztül. (www.fei.org)

EUROSPORT  közvetítési időpontok:

Szeptember 29.           21:35 – 22:40   
Szeptember 30.           20:00 – 21:45   
Október 01.                 19:45 – 21:15   
Október 02.                 17:00 – 21:45
Október 03.                 19:00 – 22:15
Október 05.                 16:00 – 18:15                                    
                                    20:30 – 23:00
Október 07.                 15:15 – 17:15
Október 10.                 12:00 - 13:30
                                    19:00 - 20:15

 
Rudolf Zeilinger szeminárium 2010. október 30-án 10 órakor
2010-09-30
A Díjlovagló Szakbizottság és a Máriakálnoki Díjlovagló Központ közös szervezésében RUDOLF ZEILINGER „Út a nagydíj szintig” címmel szemináriumot tart 2010. október 30-án 10 órakor Máriakálnokon.
A 2010. évi díjlovas licenccel rendelkező lovasok, bírók, edzők részvételét a Díjlovagló Szakbizottság TÁMOGATJA, nekik a képzésen való részvétel ingyenes.
Egyéb érdeklődőknek: 4000 Ft.
A képzést a Szakbizottság 2010. évi edző továbbképzésnek ismeri el. 
Részvételi szándékát előzetesen jelezze Komjáthy Györgynél 2010. október 20-ig a veno@haninet.hu címen.
A szeminárium részleteit a bővebben alatt olvashatja.
 
Színes Hírek Máriakálnokról a Győr-Moson-Soproni Bajnokság döntőjéről
2010-09-29
2010.09.25-én került megrendezésre Máriakálnokon a Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság Döntője.

 
Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság 2010. Eredmények
2010-09-28
Győr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság 2010

Megyei Díjlovagló Bajnok:
1. Horváth Ágnes, Horváth & Lukács Kft
2. Olteán Karina, Dénesmajor Lk
3. Nagy Mihályné, SMAFC

Megyei Ifjúsági Díjlovagló Bajnok:
1. Vadon Sára Kamilla, Vadon Lk
2. Szepesi Vivien, SMAFC
3. Dezső Fanni, Horváth & Lukács Kft

Megye Legeredményesebb Díjlovasa:
Horváth Ágnes, Horváth & Lukács Kft

Megye Legeredményesebb Díjlova:
Mirza Sárkány, Dénesmajor LK

Megye Legeredményesebb Díjlovagló Klubja:
Horváth & Lukács Kft

Megye Legjobb Kezdő Lovasa:
Dezső Fanni, Horváth & Lukács Kft

A részletes eredménylistát ITT letöltheti.
 
Pest Megyei Bajnokság Döntő eredmények
2010-09-27
PEST MEGYEI DÍJLOVAGLÓ BAJNOKSÁG DÖNTŐ
2010. szeptember 25-26. Sóskút
helyezés: Név: Egyesület: Kat.
1 Fonyódi Ildikó Szt. György LK felnőtt
2 Simon Szilvia Steel Fire Team SE felnőtt
3 Nébel Viktória Csömöri LTKE felnőtt
1 Incze Dorottya Simonpuszta Lovas SE junior
2 Várkonyi Anikó Szt. György LK junior
3 Tilly Dóra Emma Határör Dózsa SE junior
       
1 Szűcs Gabriella Sóskúti LK. gyerek
2 Czigány Vivien Sandstone Horses Team gyerek
3 Honvéd Szilvia Sandstone Horses Team gyerek
 
A debreceni versenyre nevező lovasok figyelmébe!
2010-09-24
A 2010.10.03-án Debrecenben megrendezésre kerülő CDNB* verseny rendezői felhívják a nevezni szándékozó lovasok figyelmét arra, hogy a szabad boxok száma erősen korlátozott, ezért mindenképpen egyeztessék foglalásukat Homoródi Nórával (+36-30/239-09-17)!
 
CDNB* Debrecen 2010.10.03.
2010-09-23
A korábban az esős időjárás miatt elhalasztott Debrecen, CDNB* verseny új időpontja 2010.10.03. A versenyre szeretettel vár minden érdeklődőt a rendező! A kiírást ITT letöltheti!
 
Színes hírek a segesdi versenyről
2010-09-22

2010.09.18-án került megrendezésre Segesden, a Borka Lovas Egyesület lovardájában a Dél-Dunántúli  Regionális Díjlovagló Bajnokság versenysorozat döntője.

 A rendezvény  a mostoha időjárási körülmények ellenére  jól sikerült, a  kevés résztvevő családias hangulatban tölthette el a napot.

 
Udo Lange és dr. Edvi Péter az idei „Ádám Zoltán emlékérmesek”.
2010-09-21


A hétvégi esőzés ugyancsak átalakította a fóti verseny előre tervezett programjait.

Azért péntek este, egy bensőséges hangulatú kis ünnepség keretében átadták az idei díjazottaknak az „Ádám Zoltán” emlékérmet.

Ádám Zoltán életútját Bazsi (Balázs József) ismertette, aki a tíz éve alapított díj egyik első kitüntetettje volt.

 
Máriakálnok nevezési határidő meghosszabbítva
2010-09-19
Az új határidő: 2010.09.20.23.59.
 
Csongrád Megyei Bajnokság DÖNTŐ
2010-09-19
A mai naptól lehet nevezni a Csongrád Megyei Bajnokság Döntőjére. A kiírást ITT letöltheti.
 
Fizetési tájékoztató a fóti versennyel kapcsolatban
2010-09-15

A Díjlovagló Szakbizottság felhívja a lovasok figyelmét, hogy a nemzeti versenyekre vonatkozóan a hivatalos nevezési rendszerben a kiírásnál feltüntetett árak az irányadóak minden vitás esetben. Az árak bruttó árakat jelölnek.

Azok a lovasok, akik a fóti versenynél a számlázáskor technikai félreértés miatt a kiírásban szereplő összegnél magasabb bruttó árat fizettek, azoknak a szervező visszafizeti a különbözetet. A visszafizetéskor le kell adni a fizetéskor kibocsátott számlát.

A visszafizetésre: egyeztetett időpontban, de csak szeptember folyamán van lehetőség.

Cím. Magyar Lovasterápia Szövetség,  VI. ker. Teréz krt. 24.

Tel: 06-1-475 7000

Kapcsolattartó: Geszti Miklós vagy Kozmáné Szabó Tünde

Emlékeztetőül:

nevezés: bruttó 4000 Ft

Box 3 napra: 20 000 Ft, a versenyen hozott döntés alapján: bruttó 10 000 Ft.

Startdíj versenyszámonként: bruttó 3000 Ft

A CDI Fót nemzetközi verseny szolgáltatási díja (itt az eredeti FEI kiírás az irányadó):

nevezés: 100 euro, vagy napi áron számolva bruttó 28 300 Ft

Box 3 napra: 20 000 Ft, a versenyen hozott döntés alapján: bruttó 10 000 Ft.

Startdíj a megtartott StGeorg díjnál: 15 euro
 
Edző jelöltek, újonnan regisztrálni kívánó edzők FIGYELEM!
2010-09-15
Ma, szeptember 15-én van az utolsó lehetőség jelentkezni a Magyar Lovassport Szövetség központi edzői licenc-vizsgájára.

A részleteket letöltheti ITT.

 
CDI-W, CDI-J Kaposvár, 2010. október 8-10.
2010-09-14

A Kaposvári CDI-W, CDI-J nemzetközi verseny kiírását letöltheti:

http://www.lovasakademia.hu/download/2010-dijlovaglo-vilagkupa/CDI_KaposvarHUN_10_2.pdf

A versenyre nevezni - mint minden más nemzetközi verseny esetében - a szövetségi kapitánynál Komjáthy Györgynél lehet írásban: veno@haninet.hu 

 
Elmosta az eső a Fóti nagyszabású díjlovas versenyt
2010-09-14

2010. szeptember 10-12. között Fóton CDI3* nemzetközi versenyt, és három nemzeti versenyt rendeztek…volna.

A nagyszabású rendezvényre rekord mennyiségű nevezés érkezett: 337 start a nemzeti számokban a három nap alatt, plusz a nemzetközi verseny startjai.

De minderről csak feltételes módban tudósíthatunk, mivel a versenyt megelőző napokban és a verseny ideje alatt lezúduló eső teljesen használhatatlanná tette a pályákat. A péntek délelőtti versenyszámok után a versenyt le kellett állítani. Majd este, a szűnni nem akaró eső miatt a verseny összes további versenyszámát törölni kellett. Ezzel Gotthilf Riexinger (GER) a verseny vezetőbírója nehéz, szomorú, de szükséges döntést hozott.

Mindenki veszteségként élte meg a történteket; mint egy vesztes csata után olyan volt a hangulat.

Hillier Orsolya
 
Wojtek Markowski cikke
2010-09-14
Wojtek Markowski a Dressage Today című folyóiratban Díjlovaglás Lengyelországban és Magyarországon címmel rövid tanulmányt jelentetett meg. Angol nyelvű írását letölthetik ITT.
 
Pest megyei döntőre vonatkozó információk
2010-09-13

A Pest megyei döntő rendezősége mellékeli azon LOVASOK listáját akik jogosultak a döntőn részt venni, valamint azon EGYESÜLETEK listáját is akiknek lenne a döntőre minősült lovasa, de az egyesületi tagdíj befizetésének elmaradása miatt a lovas nem jogosult indulni, amíg az elmaradás nincs rendezve.

Emlékeztetőül: Pest megyei DÖNTŐN azok a lovasok indulhatnak, akik kvalifikálták magukat a kétszeri elindulással, és az ott min. 55 %-os eredménnyel, és egyesületük befizette a Pest megyei Lovasszövetségnek az éves tagdíjat.

Az éves tagdíj: 5.500.- Ft. Legkésőbbi fizetési határidő: szombat reggel, a DÖNTŐ helyszínén (Sóskúton). Kvalifikációval kapcsolatos további kérdés esetén keressék a versenyirodát (Búzás Klára, +36/30-466-1398, buzasklara@t-email.hu )

 
Dél-Dunántúli Regionális Díjlovagló Bajnokság pénzdíjai (Segesd)
2010-09-13

A Dél-Dunántúli Regionális Díjlovagló Bajnokságon, Segesden a Bajnokok és érmesek közt pénzdíj kerül kiosztásra a Bajnokságra vonatkozó szabályozás szerint ( http://dijlovaglas.lovasszovetseg.hu/index.php?page=165 ).

 A pénzdíjakat a versenyzők csak számla ellenében vehetik át. A feltüntetett pénzdíjak bruttó összegek.


A-kategória

L-kategória

M-kategória

I.helyezett

70.000

100.000

110.000

II.helyezett