Keresés

Hírek
 
Versenyek, edzőtáborok
 
Programgyűjtemény
 
Szakági információk
 
Nyilvántartások
 
Bajnokaink
 
Alszakág
 
Galéria
 
 
APRÓ HÍREK
Casper 2010. szilveszterén örökre elment!  

Szeretném bemutatni Őt néhány mondatban, elsősorban azért, mert nekem könnyebb így feldolgozni a történteket, másrészt a rossz indulatú pletykák elkerülése végett.
 
Casper 3 évesen került hozzám, egy lókereskedőtől. Egy nehezen lovagolható, díjlovagló sportra alkalmatlan furiosora cseréltük el, aki a férjemé volt.
  
Miután megegyeztünk, az ember magára vállalta a lovak kicserélését. Két nap múlva megérkezett Pötyike, a csúnyácska, nagyfejű, szomorú szemű, csacsi fülű, erőslábú, sovány kiscsikó.
  Nagyon örültem Caspernek, egyből vittem is le a karámba, hátha mutat valamit magából, de a fiatal ló nemhogy ugrált volna, alig bírtam vonszolni magam után. Kint hagytam, azt gondolván; hátha csak görcsös, fél az új környezetében. Kb. egy óra múlva mentem vissza érte és azt láttam, hogy a ló ugyanott áll ahol hagytam. Felvonszoltam az istállóba, és megetettem. Az abrakot gyorsan behabzsolta, de a szálastakarmányhoz hozzá sem nyúlt. Felvettem egy marékkal és odanyújtottam Neki, amit gyorsan befalatozott. Tömtem szénahálót és felkötöttem, aminek gyorsan nekilátott. (Olyan fájdalmai voltak, hogy nem tudott lenyújtózni szénáért.) Egyből hívtam férjemet, hogy Ő is nézze meg. Végignéztük a lovat  és láttuk, hogy a bal oldalán a marja és válla közötti rész fel van dagadva és jobban megnézve a bal oldala be volt esve, el volt sorvadva. Férjem egyből hívta a lókereskedőt, hogy sérült  lovat adott a cserébe, aki elmondta, hogy amikor még őhozzá szállították nem akart felmenni a lószállítóra és hanyatt dobta magát és biztos akkor sérült meg.  Pötyit megmutattuk állatorvosnak, aki persze nem tudott semmi konkrétat mondani, csak azt, hogy várjunk. Hívtunk hozzá csontkovácsot, aki háromszor kezelte és átropogtatta a lovat. Közben a férjem minden nap masszírozta, én árnikával kenegettem. 
Már az első kezelés után látható volt a javulás, Pötyi már le-lenyújtózott egy-egy szál fűért. Két hónap után már egész könnyen mozgott, a földről is tudott enni és 2006. novemberében elkezdődhetett a képzése. 
 
Casper belovaglása nagyon könnyen ment, hiszen rettentően figyelmes ló volt és mindig meg akart felelni. Az első perctől kezdve szépen ment futószáron. A felüléssel sem volt gond. De sokáig voltak egyensúlyi problémái, hisz nagyon gyenge volt és 5 éves koráig sokat nőtt. 
 
Márciusban már alap kategóriában és 4 évesek programban ment. A hátáról nézve viszont mindig láttam, hogy a jobboldalához képest a bal beesett és izomtalan.
 
Pötyi sokára hízott fel és csak lassan kezdett izmosodni. Nagyon nehezek voltak Neki az átmenetek, a hosszhajlítások. Az ugrásváltás tanítása során rengetegszer elvitt, ugráson próbálkozva nekiugrott a kitörőnek, de végül megtanulta. 2010. december közepére minden negyedikre csinálta a sorozatot, készség szinten a piaff, passage-t. Mindig nagy reményeket fűztem hozzá, szerettem vele versenyezni, mert mindig ugyanazt adta, soha nem volt rossz napja. A rossz élmények ellenére a lószállítóval sem volt problémája. 7 éves korára életeros, játékos ló lett, de ha munka volt, akkor dolgozott. Igazából soha nem nőtt fel, mindig egy bohóc volt. 
 
Ő volt az a ló, akiben bár nagy energia tombolt – a lovászok sokszor küzdöttek is vele míg eljutottak a karámtól a boxáig –, bármikor futószárazás nélkül felültem és pihenőnap után a fedeles szezon közepén is kimentem Vele terepre.
 
Megbíztam benne! 
 
2010 december 30.-án du. 5-kor vittem be. A napi munkája a nagy hideg miatt csak sok lépés és egy kis ügetés volt. A mozgatás során jókedvű volt, mint mindig. Munka után elégedetten ropogtatta el a szokásos jól megérdemelt müzliét. Elpakoltam a szerszámokat, rendbe raktam a lovat, majd az esti etetést a társalgó helységben vártam. 6-kor, amikor kimentem az istállóba Casper nyugodtan feküdt, nem kapart, nem volt bágyadt, vagy ideges. Közben megérkezett a vacsi, ilyenkor már Pötyi nyerítve szokott körözni a boxában, de akkor este nem ugrott fel egyből. Már elkezdték osztani az abrakot, amikor végre felkelt. Szomorúan vette tudomásul, hogy Ő nem kapott. Egyből kivittem sétálni, ekkor még nagyon jó kedve volt, folyton megijedt, púpolt és játszott, aztán egyszer csak bágyadt lett és alig akart menni.. Mire megérkezett az állatorvos, már állandóan el akart dőlni .Egy óra próbálkozás és több görcsoldó után se lett jobban, így be kellett vinni az üllői kórházba. Mikor beérkeztünk már sokkos állapotban volt és nagyon remegett, de az infúzió után  szemmel láthatóan jobban volt, de még sokáig vizsgálgatták, mosták a gyomrát, míg végül a műtétet javasolták. A műtét során Casper hasüregében bélsarat találtak, de a  hozzáférhető bélszakasz nem volt sérült, így sajnos már nem tudtak rajta segíteni. 
 
A boncolás során megállapították, hogy a gyomra lukadt ki. Az orvosok szerint   valószínűleg valamilyen régi sérülés, rúgás, esés következtében sérültek a szövetek a gyomorban, aminek nem tett jót a nagy hideg és a kevés vízfogyasztás.
 
Casper fantasztikus ló volt! Bár vannak jobb származású és képességű lovaim, mégis mindig Ő volt a kedvenc. Nagyon okos volt és hihetetlen egyéniség! Betegesen  kötődtem hozzá, soha nem voltam távol tőle 2 napnál tovább, soha nem bíztam rá senkire, még a karámból is én hoztam be, ha tehettem, nehogy megsérüljön. Mindig vigyáztam rá! Számomra  egy családtag volt.                                               
 

Remélem most boldogan legelészik, játszik és csipkelődik az örök
vadászmezőkön! 
                                                                      
Nébel Viktória
                                                                     
Csömöri LTKE                                                      
  (2011.01.20.)

===============================================================



Díjlovas körökben régóta ismert, hogy Révész Paulina babát vár. 2010. október 30-án 3,4 kg-al 53 cm-esen világra jött Alexander! Jó egészséget kívánunk a babának és mamájának! (2010.11.08.)
 
PARTNEREK
weboldalkészítés, webdesign, weblapkészítés © 2008 Magyar Lovas szövetség www.lovasszovetseg.hu